Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Massage... ----

Magyar Magyar Német Német
Massage... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Massage

(ejtsd: maszázs), az az eljárás, midőn az orvos különféle kézfogással mekanikus úton igyekszik a nyugvó beteg testrészre gyógyítólag hatni. Újabban Metzger amsterdami orvos volt az, aki a M.-t tudományos alapon fejlesztette s kijelölte helyét a többi gyógyeljárás között.

A M.-kézfogások 5 csoportba osztályozhatók: 1. Effleurage, simogatás, a M.-nak az a módja, midőn kezünk tenyéri felületét ráfektetjük a beteg testrészre s miközben azt a környi résztől a központ felé végig simítjuk, arra egyszersmind mérsékelt nyomást gyakorolunk. Effleurage-zsal vezetjük be s végezzük a M. minden más faját; fő feladata a vér- és nyirokkeringés elősegítésével az anyagforgalom emelése. - 2. Petrissage, az izmok átgyúrása; alkalmazást nyer főleg, midőn az izom vitalis energiáját akarjuk emelni (sorvadt izomzat). - 3. Frictio (dörzsölés) elnevezésével jelöljük azon eljárást, mely a 2 előbbeni kombinálásából áll, t. i. egyik kezünkkel kisebb körös mozgást végezve, az ujjak hegyével mindinkább a mélybe hatolunk s a szöveteket, illetőleg az azok között felhalmozódott kóros termékeket szétsajtolni igyekszünk, amit azután a centripetalis irányban effleuráló másik kéz a nyirkutakon tovább hajtani törekszik. Vérömlenyek és izzadmányok mekanikus kezelésénél, főleg az izületek és inhüvelyek betegségeinél nyer alkalmazást. 4. Tapotement (ütögetés), a lágy részeknek megpacskolásából áll. Fő szabálya, hogy az egymásután következő ütéseket ruganyos kézzel, ne mereven végezzük. Hatása az illető részek vérbőségében, az izomrostok rángásszerü összehúzódásában nyilvánul, e mellett pedig mint erős mekanikus inger az idegvégződések ingerlékenységét csökkenti. Kiválólag alkalmas sorvadt izmok erősítésére s a fájdalmak csökkentésére különböző idegbántalmaknál. - 5. Vibratio, az az eljárás, midőn az ujjakat v. az egész tenyéri felületet a beteg testrészre helyezve, reszketést utánzó mozgást végezünk, miközben az illető testrészre mérsékelt nyomást gyakorolunk. A vibratio jótékonyan hat idegbántalmaknál s amennyiben a bélizomzat működését előnyösen befolyásolni tudja, renyhe bélműködésnél (hasmassage) is használatos. egy külön alakja a M.-nak az u. n. bevezető v. előkészító M., melyet főleg friss vérömlenyeknél s az izületek azon bántalmainál alkalmaznak, melyek az izületben izzadmány v. vér felhalmozódásával járnak. Ily esetben célszerü az illető izülettől centrikusan eső testrészt effleurálni és kisajtolni (petrissage, friction), ez által az elvezető edények kiürülnek és az izzadmány tovább vitelére alkalmasabbá lesznek.

A M.-t naponta rendszerint kétszer végezzük, egy-egy ülés 5-10 percig tart. Egy egész test masszirozására körülbelül 20-25 percet számíthatni. Masszirozásra rendesen a jól megszárított, szükség esetén kissé bezsírozott kezeket használják, de a tapotement és vibratio eszközlésére a kezet e célra szerkesztett készülékekkel (Ewer-féle concussor, Granville-féle percuteur, Klemm- és Zander-féle készülékek) helyettesíthetni. A M. nagy szerepet játszik a sebészet körébe tartozó bántalmak kezelésénél, mint csonttörések, ficam, vérömleny, izületi lobok és bántalmak bizonyos alakjainál, izületi merevség, izomcsúz gyógyításánál stb., de az eddig elért eredmények tág szerepkört biztosítottak a testegyenészet, ideggyógyászat és nőgyógyászatban is. Ez utóbbiban a svéd brandt Th. elevenítette fel s az ő érdeme, hogy a nőgyógyászatnak a M.-ban metodikusan fejlesztett gyógyeljárása van. Ma a nagyobb városok mindegyikében találni már intézeteket, melyekben az M.-t összekötve a svéd tornával orvosok végzik. V. ö. Dollinger Gy., A massage (Budapest 1887); Magvassy M. és Somló L., A massage és alkalmazása a gyógyászatban (u. o. 1887).

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is