Matematika

a görög maJhmata szóból származó elnevezés, mely tantárgyakat jelent. Mai jelentésében, mint egy pontosan körülirt tudományág megjelölése, a peripatetikusoknál fordul elő legelőször. Ma ugyanis M. (mennyiségtan) alatt értjük azt a tudományt, mely a mennyiségek (l. Mennyiség) értelmezésével, ezeknek vonatkozásaival és e vonatkozások törvényeinek kikutatásával foglalkozik. Noha nem tagadható, hogy a M.-i fogalmak alakítására a külvilág szemlélete vitte az embereket, e fogalmak mégis, mint csupán bizonyos gondolkodási folyamatok összefoglalására szolgálók, olyanok, hogy a külvilágban esetleg nekik megfelelő képektől függetlenek, tehát formálisak. A M. tehát a formális tudományok sorába tartozik és ez magyarázza meg a M.-i tudományok biztosságára vonatkozó szálló igét.

A szorosan vett vagy tiszta M. az aritmetika és számelmélet, az algebra és az analízis. A M.-hoz az alkalmazott M. neve alatt még hozzácsatolják a tudományágak egy egész sorát, melyeknek alapfogalmai már nem többé tisztán formálisak, hanem a külső szemlélettől függők. E tudományokat mind az a közös vonás jellemzi, hogy a tiszta M.-t használják a kutatás leghathatósabb eszközeképen. Köztük legközelebb áll a tiszta M.-hoz a geometria, melynek problemái minden időben legfőbb kútforrásai voltak a tiszta M. fejlődésének. Ide tartozik a kinematika és általában az elméleti mekanika, amelyek szintén kiindulópontokat szolgáltattak igen fontos M.-i elméletek fejlesztéséhez. Az alkalmazott M.-hoz számítható a valószinüségszamolás is és tágabb értelemben a fizika és csillagászat ama fejezetei, melyekben a tárgyalás módszere geometriai és anilitikai. Az ábrázoló geometria, a geodézia és más technikai tudományok is ide sorolhatók.

Forrás: Pallas Nagylexikon