Matolay
1. Elek (nagyszalatnyai), a magyarországi tornászat egyik
úttörője, szül. S.-A.-Újhelyen 1836 junius 23., megh. Budapesten 1883 április
9. Iskoláit S.-A.-Újhelyen, Kassán és Pesten végezte s utóbbi helyen 1860.
megnyerte az ügyvédi oklevelet. Működésének súlypontja 1868-tól kezdve kora
haláláig az ifjuság testi nevelésének helyes alapra való fektetése volt. 1869.
megválasztatván a nemzeti tornaegylet elnökévé, még ugyanazon évben Bokelberg
Ernővel nagyobb külföldi útra indult a testi nevelésnek és a tűzoltási
intézménynek tanulmányozása céljából. Útjának eredményét 1871. Tornazsebkönyv
c. művében tette közzé s ugyanazon művéhez függelékként tornaműszótárt is
csatolt. Ugyanakkor Széchenyi Ödön gróffal, Follmann Lajossal stb. egyetértőleg
arra törekedett, hogy a külföldön szerzett tapasztalatok alapján Pest városa
számára egy minden tekintetben megfelelő tűzoltó-intézményt teremtsen. A társak
fáradozását teljes siker koronázta. A nemzeti tornaegylet bérelt helyiségéből
kiszorulván, az ő lankadatlan buzgalma Pest város hatóságának hathatós
segítségével új fényes csarnokot emelt a testi nevelés számára, mely 1871. meg
is nyílott. Hogy a testi nevelés iránti érdeklődést felkeltse és folyton ébren
tartsa, 1871. kieszközölte azt, hogy a kormány a tornatanítók képezését és az
állami érvényü oklevelek kiadásának jogát a nemzeti tornaegyletre ruházta. A
tornatanítói tanfolyamokon rendes előadóként működött s A tornázás története,
elmélete stb. művében ő adta az első biztos vezérfonalat a magyar tornatanítók
kezébe, létrehozta a magyarországi tornatanítók egyesületét, elkészítette
előmunkálatait a magyarországi tornaegyesületek szövetségének.
2.M. Pál, születési helye ismeretlen, II. Rákóczi Ferencnek
egyik kapitánya, a szatmári békekötés után mint egyik fő intéző ő is részt vett
az 1735-36-iki u. n. rác lázadásban, amelynek Szegedinácz Péró felkelő vezér
után Pérólázadás nevet is adtak. Elfogatván, 1736 ápr. 6. Budán lefejeztetett.
Fia, János volt nagyatyja M. Eleknek.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|