Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
matrac mattress

Magyar Magyar Német Német
matrac Matraze (e)...

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Mátra

(térképét l. Heves vmegye), a Magyar Középhegység K-i részének egyik jelentékeny csoportja, mely Heves vmegye É-i részében terül el: Ny-felé a Zagyva völgye a Cserháttól, K-felé a Tarna völgye a Bükkhegységtől választja el, É-felé a Zagyva és Tarna közti horpadás (Mátra-Novák és Pétervásár közt) jelöli a határt az ajnácskői dombidék felé, mig D-en a M. ágazatai közvetlenül a Nagy Magyar Alföldből emelkednek ki. Az ekként körülhatárolt hegyvidék K-Ny-i irányban 37 km.-nyire terül szét, mig É-D-i irányban legnagyobb szélessége (az É-i dombvidékkel együtt) 30 km. ugyan, de átlag nem több 10-18 km.-nél. Némelyek hozzászámítják azt a dombvidéket is, mely a Tarna és eger völgye közt elterül s mintegy átmenetet képez a M.-tól a Bükkhez. A M. fő emelkedési vonala egészben Ny-K-i ugyan, de korántsem szabályos lefutásu; fő gerincében két egymástól eltérő részt különböztethetünk meg. Ny-i szakasza, melyet Pásztói hegységnek is neveznek, a Zagyva mentén emelkedik s D-ről É-felé csap; e szakasz az apci Nagyheggyel (397 m.) kezdődik s több völgy által megszakított gerince egyenesen É-nak tart a hasznosi völgyig; főbb emelkedései itt a Nagy-Hársas (509 m.), Nagy-Koncsur (639 m.), Muzslai-hegy (803 m.) és Nyikon (766 m.); utóbbival a gerinc hirtelen DK-re fordul s mind magasabbra emelkedve (Hidegkút 727 m., Tóthegyes 812 m., Győr-hegy 824 m.) megkerüli a Kövecses- és Csörgő-patak völgyét s itt átmegy a M.-nak Ny-ról K-felé húzódó fő gerincébe, mely Hasznos felől emelkedve az Óvár (748 m.) és Ágasvár (787 m.) kúpjaival az u. n. Mátrabérc (780 m.) hosszu, helyenként felette keskeny sőt tarajszerü gerincébe megy át. Ez további csapásában mind jobban (Almásihutánál fensíkszerüen) kiszélesedve, a Piszkéstetőn (942 m.) tul a M. másodmagasságu csúcsába, a Nagy Gallyába (963 m.) megy át. Innen a hegységnek É-felé igen meredeken aláeső gerince DK-felé kanyarodik s több mély nyeregtől (Lápafő, Hármashatár 625 m.) rovátkolva hirtelen felemelkedik a Kékes 1010 m. magas ormába, de K-felé ismét gyorsan aláereszkedik a Saskő (899 m.) csúcsára. Innen kezdve a hegység főgerince lassan alacsonyodva KÉK-felé húzódik, nevezetesebb csúcsai: a Palánktető (734 m.), Szederjestető (679 m.), Remetetető (605 m.) és Kalapostető (486 m.), mely a Tarna völgye felé az utolsó magasabb emelkedés. Ezen többnyire meglehetősen keskeny fő gerincből, mely É-felé rendszerint meredekül esik alá, mig D-felé enyhébben lejtősödik, D-felé igen hosszu oldalágak nyulnak ki, melyek Gyöngyös-Pata, Gyöngyös-Oroszi, Solymos és Markaz tájáig tetemes magasságot tartanak meg. Ezen oldalágakban is van néhány jelentékenyebb tető, minő Atalkő (819 m.), Nagybükk, Hórakó (701 m.), Nagy - Lapáttető (a Hanák-kilátóval 593 m.). Kékes-laposa (982 m.), Hajnácskő (630 m.). É-felé az ereszkedő igen meredek lévén, közvetlenül a fő gerinc elé dombvidék települ, mely a 4-500 m. magasságot nem igen haladja meg. Alkotásánál fogva a M. fő völgyei majdnem mind D-felé nyilnak; ilyen a gyöngyös-patai, gyöngyös-tarjáni, gyöngyös-oroszi, a Szénpatak völgye, a Kallók völgye (Mátrafürednél), a visontai s domoszlói völgy. Ny-felé nyilik a hasznosi nagy völgy, mely a Csörgő-patak és Kövecses-patak egyesüléséből jő létre. Az É-i oldalon eredő patakok (Lengyened-, Szuhai-, Bodonyi-, Torma-patak) csakhamar kilépvén az alacsonyabb dombvidékre, jelentékenyebb völgyképződést nem mutatnak fel.

A M.-t egészben véve a gerinceknek gömbölyded kifejlődése, a meredekebb formáknak s a változatosságnak hiánya jellemzi. ez összefügg a hegység geologiai alkatával; a M. ugyanis vulkáni eredetü trachittömzsök; a saári Hajnácskő alatt kétségtelen nyomai vannak a kráternek, a sólymosi Kishegy, tarjáni Tóthegyes és több más csúcs jellege szintén tiszta vulkáni jellegü, magvát a szilárd sötét trachit alkotja, melyet zöldkő-trachit és riolitképletek takarnak. Helyenként fellép a bazalt (Muzslai-tető), valamint tajtkövek, konglomerátok, tuffok. Igen elterjedtek a tajtkő-konglomerátok, melyek a M. magvát óriási öv gyanánt veszik körül s mint alacsony dombok messzire terjednek a síkságba; jó építőanyagot adnak, de a szőllő is jól díszlik rajtuk. A tajtkő-konglomerátot tajtkő-tuffok fedik, melyek homokkal, kaviccsal, márgával váltakoznak, alattuk palák lépnek fel. Parád környékén szienit és bazalt, a Csevice-forrás mellett agyagporfir fordul elő. A nyugati M.-ban lajtamész szorul a vulkáni közetek közé. A M.-nak egyik nevezetessége az ágasvári trachitbarlang. A M. ásványkincsekben sem szűkölködik; előfordul gyomrában ezüst, réz, ólom, festékföld (Parád, Recsk, Oroszi), petroleum (Recsk), barnaszén (Nagy-Bátony); az Árpádok idejében Domoszlón vasbányák is voltak. Vannak nevezetes ásványos forrásai (parádi égvényes-kénes és timsós forrás, gyöngyösi timsós-vasas forrás) s az egész hegység bővelkedik kitünő hegyi forrásokban. A hegység legnagyobb részét erdőségek (tulnyomóan bükkösök) borítják s ezek adják meg természeti szépségének sajátos jellegét; egyes részei, mint a Piszkés tető, e tekintetben legszebb erdős vidékeink közé sorolhatók, mig a Saskő (899 m.) meredek szirtjei, elbájoló kilátása miatt a M. gyöngyének nevezhető. A M. É-i lejtőinek nagy része a Károlyi grófok parádi vadaskertjéül szolgálván, drótkerítéssel van körülzárva.

A M. lejtőin kitünő bor terem; a filloxera pusztításai előtt ez volt hazánk egyik legkiválóbb bortermő vidéke; borai közül leghiresebb a visontai, mely mellé a saári, apci, patai és pásztói fehér s a domoszlói és tarjáni vörös bor sorakozik. A borkereskedés központja Gyöngyös, melynek legtöbb szőllője van s kiváló vörös borai teremnek; innen vonatszámra vitték ki a bort Bordeauxba, hogy onnan francia név alatt hozzák vissza. Lakói kevés kivétellel magyarok, a K-i szélen több tót község (Markaz, Domoszló, Nána, Szt. Mari) van, s ugyancsak tótok laknak a M. belsejében és tetején található pusztákon és telepeken, minők: Almási-huta, Fiskalitás, Ötház, Felsőhuta stb. de mindezek már eddig is meglehetősen megmagyarosodtak.

A M. természeti szépségeit csak néhány év óta karolják fel, amióta a magyar turista-egyesület gyöngyösi osztálya (Mátra-egylet) a hegységet gondozásába vette s kiterjed úthálózat létesítése, menedékházak (Samassa-menház a Nagy-Gallyán, Nékám-kunyhó a Gyökres-forrásnál, Jávorosi-kunyhó) és messzelátók (a Kékesen 20 m. magas kilátótorony; Hanák-kilátó) építése, a hegyi források foglalása s Mátra-Füred (Bene) nyaralótelep létesítése által a hegységet hozzáférhetővé tette s a turistákat oda vonzotta. Kitünő levegőjénél és vizénél fogva a M. nyaralásra is igen alkalmas. A hegység belsejébe teendő kirándulásokra Mátra-Füred, Parád és Pásztó a legjobb kiindulópontok; a hozzáférhetést a m. k. államvasutak gyöngyösi szárnyvonala, a mátravölgyi vasút (Parád állomás) és a ruttkai vonal (Pásztó állomás) teszi lehetővé. Nagy előnyére fog szolgálni, ha a gyöngyös-parádi megyei út, mely a Kékes tövében elhaladva az egész hegységet átmetszi, ki fog épülni.

A M., miként bronzkori leletek tanusítják, már a történelem előtti időben lakva volt; egymást követték itt trák és szláv népek, gótok, hunnok, gepidák és avarok; az utóbbiak nyomait látjuk még ma is róluk nevezett avar gyűrűkben, milyen a saári Középsőhegyen s a sólymosi Kishegyen maig látható. Árpád a M. alját Edömérnek, az Abanemzetség alapítójának adta; utóda, Pota vezér, Potavárát emelte, a mai Gyöngyös-Patát, Aba Sámuel pedig a M. déli tövében, a saári monostorban temettetett el. A magyarok letelepedésével sorba épültek a várak és utóbb a zárdák; részint félig, részint egészen romban vannak; Sirok, Domoszló, Markaz, Pata s Hasznos várai, mig Bene, Nána s Sólymos (Nyesett és Galyavár) várai. Ágasvár s Óvár emlékeit csak a történelem őrizte meg, nyoma már alig van. A várakkal versenyeztek Edömér és Aba utódai, a Csobánka-, Kompolthy- és Nánai-nemzetségek által alapított s erődített kolostorok, minő volt a saári bencés kolostor, a veresmarthi pálos zárda, a pásztói ciszterci kolostor, a benei és sólymosi zárdák. Központi fekvésénél fogva a későbbi hadjáratok alatt is sokat szenvedett a M. népe, de az életképes szívós nép kiheverte e bajokat s virágzásra juttatta a mátraalji községeket, melyeknek természetes központja ma Gyöngyös városa ((l. o. és Heves vármegye).

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is