Mavrokordatosz

hires görög fanariota család, melynek egyik őse M. Sándor volt (1636-1709), kiváló orvos (a szultán házi orvosa), nyelvtudós, a görög keleti egyház buzgó előharcosa, kit a porta számos küldetéssel bizott meg. Részt vett az 1698. bécsi és az 1699. karlócai békekongresszus-ban és I. Lipóttól a német birodalmi grófi rangot kapta. (Levelezést kiadta Livádas Triest 1879) Utódai közül töben Moldva- és Oláhország (l. o.) hoszpodárjai voltak. A család legnevezetesebb sarja M. Sándor fejedelem, a görög szabadságharc egyik kiválóbb alakja. Szül. Konstantinápolyban 1791 febr. 11., megh. Eginában 1865 aug. 18. Nagybátyja Karadja, Oláhország hoszpodárja, 1817. udvarába hivta Bukarestbe. Belépvén a heteriába (l. o.), azon buzgólkodott, hogy Görögorság a nyugat-európai államok mintájára kormányt kapjon, hogy kongresszus hivassék egybe és hogy az ország hadügye is javíttassék. Az első nemzetgyülés M. elnöklete alatt ült össze 1822 jan.havában Epidauroszban. Azután kardot rántott a szülőföld felszabadítására; julius 16. ugyan Peta mellett verséget szenvedett a törtököktől, de Misszolunghinak szívós védelmezése által (1822 nov.-1823 jan. haváig) az egész Peloponnezust megmentette a törökök boszujától. 1825. febr. 7. elvállalta az államtitkárságot; Ibrahim pasának s az egyiptomi hadaknak partraszállása után ő is fegyverhez nyult és minőn Ibrahim Szfagia szigetét 1825 máj. 9. rohammal bevette, M. úszva menekült meg Navarinóba. Misszolunghi eleste után (1826 ápr. 22.) visszavonult a közügyektől. Kapo d"Istrias elnök hivására újra államszolgálatba lépett, de csak 1828-ig tartotta meg hivatalát. Kapo d"Istriasnak meggyilkoltatása (1831 okt. 9.) és öccsének, Kapo d"Istrias Ágostonnak lemondása után (1832 ápr. 13.) az ideiglenes kormány M.-ra bizta a pénzügyi államtitikárságot, az argoszi nemzetgyülés pedig (1832 jul. 27.) alelnökké válsztá őt. Ottó király pénzügyminiszterré, 1833. pedig miniszterelnökké nevezte ki. 1834 óta egymásután müncheni, berlini és londoni követ volt. 1841. miniszterelnök lett, nemsokára pedig konstantinápolyi követnek nevezték ki. Az 1843 szept. forradalom után tagja lett a Metexasz-kabinetnek. 1844 ápr. 11. az orosz párt bukása után rövid időre megint miniszterelnök lett, augusztusban azonban lemondott s a kamarában az ellenzékhez csatlakozott, melynek élén Kolettiszt hevesen megtámadta. 1854-55. ismét miniszterelnök volt. V. ö. Legrand, Généalogie des M. (Páris 1886).

Forrás: Pallas Nagylexikon