Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
mecset mosque

Magyar Magyar Német Német
mecset Moschee (e)...

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Mecset

ez arab szóból: meszdsid, imádság (erdetileg: földre borulás) helye, a mohammedánok templomai. A M.-ek közül azokat, melyekben a pénteki istentiszteletet tartják, ahol a khatib (l. o.) ünnepélyes szónoklatot (khutba) mond, dsámi" (szószerint: egybegyüjtő)-nek nevezik. Ily főmecset egy-egy községben csakis egy szokott lenni; külsőleg is díszesebbek a közönséges M.-eknél; Körülbelül a székesegyháznak felelnek meg. Minden M. Mekka felé (kibla) van irányítva; mihráb-nak nevezik ezen irányt jelölő fülkét, mely előtt foglal állást az imát vezető imám. E fülkétől jobbra van a szószék: minbar. A M. belseje, kivéve a födélzetről függő lámpákat, a mindenfelé alkalmazott arabeszkeket és feliratokat, ugymint a mihráb és minbaron érvényesített stilszerüséget, minden díszítmény nélkül szűkölködik; különösen a festőművészet és a szobrászat teljesen száműzve vannak a M.-ből. Ülőhelyek sincsenek a M.-ben, a padló rendesen szőnyegekkel vagy gyékényekkel van bélelve; ide guggolnak az ájtatosak, amennyiben az ima rendje más helyzetet nem követel tőlük. A M.-ek mór stilusa tartományonkint különböző egyéni fejlődést mutat. Nagy befolyással volt az M.építési stiljére a keresztény egyházi építészet is, amennyiben az iszlám néhány nevezetes M.-e keresztény templomokból alakult át az új kultusz céljaira; igy p. a sevillai székesegyházból, a konstantinápolyi Hagia Szófiából, Damaszkusban a Szt. János-templomból. Kivülről a M.-ek ismertető jele a mináret nevü karcsu torony, melynek erkélyéről a mu"ezzin (l. o.) az imaidőket jelzi. Az iszlám M.-ei igen sok esetben egyúttal tanítási céloknak is szolgálnak, amennyiben a sjkhek előadásaik számára használják. A Bajzaid-M. Stambulban, az Azhar-M. kairóban stb. egyúttal hires főiskolák is;ezért igen sok M. nagy könyvtárakkal van egybekapcsolva; ily helyre szokták jámbor könyvgyüjtő hivek könyv-vakfjaikat rendelni; a budai főmecsetnek is egy nagy könyvtára volt; a m. nemzeti muzeumban, ugymint több külföldi könyvtárban található számos arab könyvön még ott olvasható a budai M.-könyvtárnak szóló vakfjelzés. A M.-nek, a németeknél szokásos elnevezése (Moschee) az olasz nyelvben használatos moschéa-ból eredt. Irodalmunkaban is találkozunk néha a teljesen helytelen mosé szóval. L. még Mecset alaprajza.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is