Megismerés

kettős jelentésü, a megismerő erő működése és e működés eredménye, az ismeret (l. o.). Hogy mit értünk M.-en, melyek forrásai, határai s módjai, az ismerettan tárgya. Közönségesen a dolgok mivoltának fölfogását értik rajta, a lényegesnek a lényegtelentől való megkülönböztetését, az okozat okainak v. az ok okozatának felismerését, a különböző egyes eseteket összekapcsoló egyetemes törvény megállapítását. Filozofiai értelemben általában M. annyi, mint a dolgokkal megegyező, illetőleg objektive érvényes gondolatok, képzetek alkotása. A szerint, hogy mikép értelmezzük e megegyezést vagy objektiv érvényességet, válnak el a filozofiai iskolák, illetőleg az ismerettani elméletek. Akik ily megegyezést v. érvényességet bebizonyíthatóknak mondanak: skeptikusok. A M. gondolkodásbeli törvényeivel foglalkozik a logika (l. o.). Az az ismertető jel, mely a megismerés igaz voltát bizonyítja: kriterium (l. o.). Akik a M. egedüli forrását az érzékekben keresik, szenzualisták (l. Szenzualizmus); akik általában csak tapasztalati M.-t tartanak igaz M.-nek, empiristák (l. Empirizmus); akik a tiszta, a tapasztalattól illetetlen észben találják a M. legfőbb elveit, racionalisták (l. Racionalizmus). Vannak, akik tapasztalati és racionális M.-t különböztetnek meg és e kettő egybekapcsolásában látják az igazi M.-t; ezen az úton jártak Leibniz és Kant.

Forrás: Pallas Nagylexikon