Megkülönböztetés
felismerése annak, hogy valamely dolog (fogalom, fogalom
jegye stb.) mástól különbözik, általában fölismerése annak, hogy a
gondolkodásnak valamely tartalma (A) a gondolkodás más tartalmától (B)
különbözik, hogy A nem B és B nem A. Ehhez szükséges, hogy midőn A-t gondolom,
egyszersmind a gondolkodás ugyanabban az aktusában gondoljam B-t is, továbbá
hogy a kettőnek megegyezhetetlenségét, nem azonosságát is gondoljam. A M. igy
alapja minden gondolkodásnak; amidőn legelőször tudatosan érzek (hangot hallok,
szint látok), magamat megkülönböztetem az illető érzettől (azt mondom: ez
vörös, azaz én látom ezt a vörös szint, megkülönböztetem magamat a tárgytól;
Fichte kifejezése szerint: az Én megkülönbözteti magát a Nem-Éntől). A M.
logikai funkcióját az egész logika alapjává teszi a német Ulrici Logikájában. A
gondolkodás összetettebb működésében rendkivül fontos a M.; a hasonlók
különbségének fölismerése; már a régiek mondták: qui bene distinguit, bene
docet, aki jól megkülönböztet, jól tanít; aki a dolgok különbségeit élesen
föltünteti, mindegyiknek sajátosságát ismerteti meg. A gondolat igazságát
biztosítja, ha világos és megkülönböztetett (határozott, disztinkt), azaz, ha
belső alkatát ismerem (világos) és minden más gondolattól meg tudom
különböztetni (disztinkt).
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|