Megoldás

a matematikában az az eljárás, mellyel meghatározzuk azokat a mennyiségeket (számértékeket v. függvényeket), melyek valamely megoldandó egyenletet, ill. differenciálegyenletet kielégítenek. Differenciálegyenleteknél az igy nyert függvényeket szintén M.-oknak nevezzük, tehát nemcsak az eljárást, hanem az eredményt is egyaránt M.-nak mondjuk. Közönséges egyenleteknél a M. eredményét, vagyis az egyenletet kielégítő értékeket gyököknek nevezzük. A szó tágabb értelemben bármely feladatnál ugy a megfejtésnél követendő eljárást, mint ennek eredményét M.-nak mondjuk.

M. az esztetikában, a műnek, főkép a drámának végső része, amennyiben a mű maga bonyodalmas, a cselekvésnek egy csomója (l. o.) meg van kötve és ennek kibonyolítása szükséges a mű harmoniájára nézve. A csomó belső vagy külső összeütközésekből, ezeknek halmazából, a véletlenség által előidézett akadályokból és zavarokból áll és ily bognak minél erősebb és ügyesebb kötésében a drámairás különös fokozatot mutat. Ugy a régieknél, mint a moderneknél (spanyoloknál, Scribenél stb.) e csomókötés már egy bizonyos raffinementba megy át és inkább mesterséges, mint művészi. De különös az, amit már Aristoteles a maga korabeli drámairókról jegyez meg, hogy a poéták rendszerint ügyesebbek a csomó kötésénél, mint M.-ánál. Igy tehát magasabb fokon áll az a költő, ki jó, ügyes és harmonikus. M.-t talál és ezáltal a helyzet morálját szépen világítja meg, mint az, aki a legagyafurtabb és kificamodottabb bonyolításokkal és azoknak tetőzésével él. A M. tehát részint technikai kellék, részint pedig az egész mű lelkét, irányát, erkölcsi világát foglalja magában. Van gépies, mekanikai M. (deus ex machina, l. o.). A modern drámairók szeretnek egy bizonyos erkölcsi vagy társadalmi problemát felvetni, azt minden oldalról megvilágítani és végre - ha lehet - megoldani. Ily iránydrámák néha az életből meríttetnek és vissza is hatnak az életre. Ilyen a válás kérdése a francia drámairodalomban. Az Ibsen-féle irány a M.-t néha szükségtelennek tartja és eleget vél tenni, hogy ha a nézőt a valódi vagy csak képzelt erkölcsi problemák örvényébe sodorja.

Forrás: Pallas Nagylexikon