Megszemélyesítés
(gör. prosopopoiia, lat. personificatio) a naiv szemléletnek
és a költői képzeletnek az az eljárása, hogy élő személyekül tekint élettelen
tárgyakat, természeti erőket, elvont fogalmakat. A természeti tüneményeket
létrehozó erők ily M.-éből támadnak a mitoszok és az egész mitologiák,
isteneikkel, nimfáikkal, manóikkal, törpéikkel, tündéreikkel stb. E M.-ek a
naiv szemlélet fokán alakultak, de tovább képzésükön a szabadon alakító költői
fantázia dolgozott. A költő minduntalan élőül tüntet föl egy-egy élettelen
tárgyat vagy elvont fogalmat, minő p. a Megelégedés (Berzsenyi), a Halál, az
Erény stb. A M. ugy történik, hogy az illető dolgot személyes tulajdonságokkal
ruházzuk fel, p. azzal, hogy cselekvést tulajdonítunk neki, vagy azzal, hogy
beszéltetjük, vagy azzal, hogy megszólítjuk. A M. mint a költői nyelv tropusa,
leginkább a metafora egyik fajtájául tekinthető, még pedig annak legköltőibb
fajtája, amennyiben az elvont fogalmat, illetőleg élettelen tárgyat meg is
érzékíti, a testiség képzetét fűzvén hozzá, másrészt meg is lelkesíti,
amennyiben értelmet, akaratot, érzést tulajdonít neki. Ha a M. csak egy
mozzanatra terjed, lehet egyszerü M., ha pedig egész gondolaton vagy
gondolatsoron át folytatjuk, lehet allegorikus M.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|