Megváltás

az emberi nemnek Krisztus által bevégzett és a Szentlélek által egyesek tekintetében a világ végeig folytatott kiengesztelése s megszentelése; azért az először a bűntől s következményeitől való megszabadítás, azután az emberi természet megszentelése, aminek végcélja: az embernek öntudatos szabad és élő közössége istennel (Efez. 1, 3, 4). Isten az embert természetfölötti állapotra emelve, akarta végcéljára vezetni a földön; de ős bűne folytán ezen eredeti állapotából mélyebben esett a természeti állapotnál; megváltót igért neki az Isten, ki az idők teljében megjelent Jézus Krisztus személyében, aki mivel embereket jött megváltani, nem angyali, nem is légi v. káprázatos testet vett föl némely eretnekek hite szerint, hanem Szűz Máriából valóságos emberi testet vett föl, egyesült benne az Isten és ember, volt emberi teste, lelke egy isteni személyben. Emberi testben szenvedett, de mivel ez a természet személyes hiposztatikai egység által volt kapcslva a Szentháromság második személyéhez, a Krisztus által mint egy isteni személy által végrehajtott tények s igy szenvedése és halála is végtelen érdemü, ilyen végtelen elégtétel s érdem volt szükséges a M.-ra. A bűn által ugyanis az ember istent, a teremtőt a teremtmény után helyezte, őt legfőbb méltatalansággal, sértéssel bántotta meg, azért a bűn súlya és a büntetés is végtelen, nem ugyan önmagában, hanem azon végtelen lény tekintetében, kire irányul; hisz a méltatlanság és sértés s igy a bűn is annál nagyobb, minél nagyobb a megsértett személy méltósága. Ámde Isten fölsége végtelen; végtelen tiszteletet, engedelmességet érdemel, tehát a méltatlanság és sérelem is, mellyel a búnös vétke által illeti, a kellő tiszteletet megtagadva a megsértett végtelen Fölség iránt, végtelen. Az ész szava szerint is az isteni parancsot büntetlenül megsérteni nem lehet, Isten levén annak szerzője és legszentebb igazságos szentestője, akinek szentséges igazsága kivánja, hogy az értelmi szabadakaratu ember törvényét tisztelje, megtartsa: áthágását közömbösen nem nézheti, mint végrehajtó a búnöst kárhoztataja, s bünteti; a bűnt büntetlenül nem hagyhatja s meg nem bocsáthatja, ha csak az okozott sértésnek megfelelő v. más egyenértékü büntetés kiállása által az a méltatlanság mintegy pótolva, s a megsértett tisztelet helyre állítva s igy az isteni szentségnek s igazságnak vagyis az isteni törvény sérthetetlen tekintélyének nincs elég téve. Azért nehogy a bűn miatt, ami által az emberi nem fejében Ádámban istentől elszakadtunk, s más egyesek által elkövetett bűnök miatt a megérdemlett örök büntetést ne kelljen szenvednünk, hanem bűneinktől szabaduljunk, szükséges volt oly elégtétel, amit ugyan az ember, aki vétkezett, rójjon le, de egyúttal végtelen értékü legyen a bűn végtelen súlya megbocsátására s igy végtelen érdemü személy által nyujtassék. Mert az elégtételnek, mint minden egyéb ténynek, külső értéke, amely a belsőhöz járul, nem becsültetik önmaga természetéből, amitől a műnek csupán a belső értéke függ, hanem az eleget tevő személynek állapotától s amint a sérelem nagysága a sértett személy méltóságához arányos, ugy az elégtétel értéke is az eleget tevő személy méltóságától függ. Ez ugy történhetett csak, hogy Jézus Krisztus megtestesült, értünk szenvedett, meghalt; aki mindkét természetet, istenis s emberit, magába foglalta; emberi természetében nemcsak a szabadon elvállalt szenvedés és halál által bűneinkért a büntetést kiállhatta, hanem szenvedése mint a mi nemünk igaz tagjának s fejének szenvedése, a mi szenvedésünk, az isteni természetnél fogva pedig szenvedésének s halálának végtelen érdemet tulajdonított. A megváltás mind a bűntől s ennek büntetésétől való megszabadítás, mind pedig megszenteltetés lévén: világos, hogy üdvözítőnk nemcsak eleget tett értünk, hanemérdemelt is, vagyis isteni kegyelmet is szerzett s viszont nemcsak érdemelt, hanem eleget is tett, mivel sem az isteni malaszt nem adható elégtéttel nélkül, sem pedig a bún s büntetés elengedése nem lehetséges elégtéttel nélkül.

Forrás: Pallas Nagylexikon