Méhul

(ejtsd: meül) István Miklós, francia zeneköltő, szül. az Ardennes hegységben Givetben 1763 jun. 22., megh. Párisban 1817 okt. 18. Már 10 éves korában orgonáskodott; a közeli Lavaldieuben a premontrei apát díjtalanul felvette kolostorába, hogy itt Hanser Vilmos (Wörttembergből hozott) orgonás teljesen kiképezze zenei tudását, M. ezért aztán hálából két évig díjtalanul orgonáskodott. 1778. Párisba ment és zeneoktatásból élt; Gluck egy dalműve (Iphigenia Taurisban), majd ismeretsége és jóakaró tanácsai indították operairásra. 40 dalművet szerzett, a negyediket adták elő a Vígoperában először (Euphrosine et Corradin, 1790) sikerrel. Változó sikerrel adott s egymást gyorsan követő operái mégis tekintélyessé tették nevét; a conservatoire ujjászervezésekor (1794) M. a négy felügyelő egyike lett s az elméleti és énektananyag nagy részét kidolgozta. 1801. olasz álnév alatt, Irato (Az indulatos) c. olasz szövegü dalművet irt a könnyed olasz stilben. De kiválólag drámai tehetsége a saját, komoly modorában irt Joseph c. bibliai tárgyu operában érvényesült a legszebben (1807, Duval Sándor szövegére); az akkori közönségnek csak alig tetszett, de Francia-, sőt Németországban ma is műsoron van. Mellbaja nem engedte utolsó dalművét: Valentine de Milan-t befejeznie, ezt unokaöccse Daussoigne-Méhul végezte be. Hazafias énekei, kántátéi stb. hazájában ma is el vannak terjedve, szimfoniái, zongoraszonátái elvaultak. Terjedelmes életrajzát Pougin Artur irta meg (1889).

Forrás: Pallas Nagylexikon