Méhul
(ejtsd: meül) István Miklós, francia zeneköltő, szül. az
Ardennes hegységben Givetben 1763 jun. 22., megh. Párisban 1817 okt. 18. Már 10
éves korában orgonáskodott; a közeli Lavaldieuben a premontrei apát díjtalanul
felvette kolostorába, hogy itt Hanser Vilmos (Wörttembergből hozott) orgonás
teljesen kiképezze zenei tudását, M. ezért aztán hálából két évig díjtalanul
orgonáskodott. 1778. Párisba ment és zeneoktatásból élt; Gluck egy dalműve
(Iphigenia Taurisban), majd ismeretsége és jóakaró tanácsai indították
operairásra. 40 dalművet szerzett, a negyediket adták elő a Vígoperában először
(Euphrosine et Corradin, 1790) sikerrel. Változó sikerrel adott s egymást
gyorsan követő operái mégis tekintélyessé tették nevét; a conservatoire
ujjászervezésekor (1794) M. a négy felügyelő egyike lett s az elméleti és
énektananyag nagy részét kidolgozta. 1801. olasz álnév alatt, Irato (Az
indulatos) c. olasz szövegü dalművet irt a könnyed olasz stilben. De kiválólag
drámai tehetsége a saját, komoly modorában irt Joseph c. bibliai tárgyu
operában érvényesült a legszebben (1807, Duval Sándor szövegére); az akkori
közönségnek csak alig tetszett, de Francia-, sőt Németországban ma is műsoron
van. Mellbaja nem engedte utolsó dalművét: Valentine de Milan-t befejeznie, ezt
unokaöccse Daussoigne-Méhul végezte be. Hazafias énekei, kántátéi stb.
hazájában ma is el vannak terjedve, szimfoniái, zongoraszonátái elvaultak.
Terjedelmes életrajzát Pougin Artur irta meg (1889).
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|