Melafir

összetett kristályos kőzet, a harmadkornál régebb porfiros kőzet, melynek elegyrészei plagioklasz, augit és olivin. A név Brogniarttól való és alig van kőzet, melynek fogalommegállapítása fölött a petrografusok annyit vitatkoztak volna, mint a M.-ről. Alapanyaga ép állapotban fekete, zöldes, vereses v. barnásfekete, mállottan barna, veres v. zöld. Gyakori benne mellékes elegyrészként eustatit és bastit, s pedig v. már makroszkóposan kivehető lemezekben, v. pedig csakis mikroszkópos kristályokban. Utóbbi formában közönséges benne az apatit is. Már régóta feltünt, hogy ama kőzetekben, melyeket M.-nak tartottak, sokkal gyakoribb a mandolaköves szerkezet, mint egyéb kőzetekben, amiért a mandolaköveket főképen M.-nak tartották. Tényleg a M. elég gyakran mandolaköves szerkezetü, különösen pedig az erősen bázikus természetü és augitban aránylag szegény M. A mandolák benne leggyakrabban borsó-, babnagyságu, de akad fejnagyságu is, sőt még nagyobb. A mandolákat alkotó ásványok legközönségesebben mészpát, delesszit (klorit), kalcedon, achát, dolomit. Belsejükben gyakran találni quarcot, ametisztet, harmotomot, datolitot, epidotot, prehnitet, göthitet, analcimet stb. A zeolitok benne általában ritkábbak, ami lényeges különbség a bazalt-mandolakövektől. A M. némelykor nagyon hasonlít lávához, erősen likacsos, ami onnan van, mert az eredeti hólyagokat mi sem töltötte ki, avagy megint kioldódtak. Leginkább telepben, telérben, törzsben és kúpalakban (ez utóbbiban ritkább, mint az előbbiekben) jelenik meg, sokszor kisérik konglomerátok és tufák. Leggyakoribb a kőszén- meg a diasz-szisztémákban. Hazánkban M. egészen biztosan megállapítva nincs, nevezetesen nem az a M., amilyennek azt föntebbi értelemben vesszük. Ismeretes Sziléziából, Türingiából, Szászországból, a Harzból, Dél-Afrikából, a Felső-tó vidékéről É.-Amerikában.

Forrás: Pallas Nagylexikon