összetett kristályos kőzet, a harmadkornál régebb porfiros
kőzet, melynek elegyrészei plagioklasz, augit és olivin. A név Brogniarttól
való és alig van kőzet, melynek fogalommegállapítása fölött a petrografusok
annyit vitatkoztak volna, mint a M.-ről. Alapanyaga ép állapotban fekete,
zöldes, vereses v. barnásfekete, mállottan barna, veres v. zöld. Gyakori benne
mellékes elegyrészként eustatit és bastit, s pedig v. már makroszkóposan
kivehető lemezekben, v. pedig csakis mikroszkópos kristályokban. Utóbbi
formában közönséges benne az apatit is. Már régóta feltünt, hogy ama
kőzetekben, melyeket M.-nak tartottak, sokkal gyakoribb a mandolaköves
szerkezet, mint egyéb kőzetekben, amiért a mandolaköveket főképen M.-nak
tartották. Tényleg a M. elég gyakran mandolaköves szerkezetü, különösen pedig
az erősen bázikus természetü és augitban aránylag szegény M. A mandolák benne
leggyakrabban borsó-, babnagyságu, de akad fejnagyságu is, sőt még nagyobb. A
mandolákat alkotó ásványok legközönségesebben mészpát, delesszit (klorit),
kalcedon, achát, dolomit. Belsejükben gyakran találni quarcot, ametisztet,
harmotomot, datolitot, epidotot, prehnitet, göthitet, analcimet stb. A zeolitok
benne általában ritkábbak, ami lényeges különbség a bazalt-mandolakövektől. A
M. némelykor nagyon hasonlít lávához, erősen likacsos, ami onnan van, mert az
eredeti hólyagokat mi sem töltötte ki, avagy megint kioldódtak. Leginkább
telepben, telérben, törzsben és kúpalakban (ez utóbbiban ritkább, mint az
előbbiekben) jelenik meg, sokszor kisérik konglomerátok és tufák. Leggyakoribb
a kőszén- meg a diasz-szisztémákban. Hazánkban M. egészen biztosan megállapítva
nincs, nevezetesen nem az a M., amilyennek azt föntebbi értelemben vesszük.
Ismeretes Sziléziából, Türingiából, Szászországból, a Harzból, Dél-Afrikából, a
Felső-tó vidékéről É.-Amerikában.
Forrás: Pallas Nagylexikon