a nyelvtanban egyik legfontosabb beszédrész neve. Amit a M.
kifejez, azt nem külön, önálló dolognak képzeljük, hanem mindig valami tárgyhoz
kötjük, mert ennek csak egyik jegyét teszi. Már most a M. kétfélét jelenthet:
vagy igazán valami tulajdonságát, megkülönböztető sajátságát a tárgynak, p.
piros virág, félénk állat; vagy pedig csak számát, mennyiségét, p. három virág,
sok állat. Van tehát kétféle M.: tulajdonságnév (adjectivum) és számnév
(numerale). A tulajdonságnév a szorosabb értelemben vett M. Minden tárgyon
kétféle tulajdonságot kükönböztetünk meg. Némelyeket észreveszünk akkor is, ha
csak magukat az illető tárgyakat vesszük tekintetbe, p. jó gyümölcs, szép
rózsa. Más tulajdonságaikat ellenben csak ugy gondolhatjuk, ha egyéb tárgyakkal
együtt képzeljük, összehasonlítjuk, egyáltalán valami viszonyba állítjuk velük;
p. ha azt mondom: kerti gyümölcs, akkor a gyümölcsöt már nem magában tekintem,
hanem együtt gondolom a kerttel, vagy ha p. hasonló rózsát említenek, akkor ezt
a rózsát egy más rózsával összehasonlítom, viszonyba állítom. Vannak tehát
viszonytalan tulajdonságok, minők jó, szép, és vannak viszonyos tulajdonságokat
aszerint is föl lehet osztani, hogy miféle viszonyokról van szó. Az ilyen
M.-ben különösen négyféle viszonyt szoktunk kifejezni. Először is hasonlítást,
azaz két tárgynak egymáshoz hasonlóságát vagy egymástól különbségét, p.
egyenlő, hasonló; különböző, más, egyéb; rokon, idegen. Ide tartozik a fokozás
is (l. o.). Második viszony, mely a M.-ben ki lehet fejezve, az, hogy bizonyos
tárgy hozzátartozik ahhoz a tárgyhoz, mely a jelzett szóban van megnevezve,
vagyis hogy ez a tárgy valami más tárggyal el van látva; a hozzá tartozó tárgy
mindig a M.-ben van kifejezve; p. vizes kő, fényes nap, aranyhaju gyermek.
Vannak fosztó M.-ek, melyek a hozzátartozásnak éppen ellenkezőjét fejezik ki:
erőtlen ember, fénytelen kő, hajatlan (kopasz). Harmadik viszony az előbbinek
megfordítottja, t. i. az, mikor a jelzett tárgy tartozik valami más tárgyhoz, s
itt is ez a másik tárgy a M.-ben van kifejezve: p. vizi kő, vizi növény, házi
állat, ezek azt jelentik, hogy a kő v. növény tartozik a vizhet, s az állat a
házhoz. Negyedik viszony a helyzet, melyben a jelzett tárgyat valamely más
tárgyhoz képest gondoljuk. a) Néha csak általában a távolságot v. az irányt
jelöljük meg, melyben az egyik tárgy esik a másikhoz: a közel falu, a távol
bércek, első és hátsó láb. b) Sokszor pontosan kifejezi a M. a helyet, melyen a
tárgy áll, egy másik hasonló tárgytól számítva: első, második, századik,
utolsó; egyik, másik, harmadnapra; tized-rész, ötöd magával. (Ezeket majdnem
mindig számnevekből képezzük s minthogy a tárgyaknak egész sorára vonatkoznak,
sorszámoknak nevezik őket.)
Forrás: Pallas Nagylexikon