Mennybemenetel

Jézus Krisztus mennybe menetelét mint csodatényt igy adja elő a szentirás: «Miután apostolainak Jeruzsálemben utolszor megjelent föltámadása után, megparancsolva nekik, hogy onnét el ne távozzanak, hanem várják be az Atya Isten igéretét, kivezette őket az olajfák hegyére és ismételt igéretével a Szentléleknek szemök láttára fölemelkedett és a felhő befogadta őt szemeik elől». Ap. cs. 1, 4-12. Márk 16, 19. Ezen isteni tény feltünteti egyúttal az Istenfia megtestesülésének célját, az embernek Istennel való ismételt összekapcsolását, a M.-ben ez valósítva tünik szemünk elé. Mi nemcsak azt hisszük, hogy az ember Krisztus által ismét egyesült Istennel, hanem a mennybe ment Krisztusban mi azt az újraegyesülést valósítva látjuk, ez valódi jelentősége a mennybemenetelnek. E csodatény emlékére van rendelve a legrégibb időktől fogva a M. ünnepe, áldozó csütörtök, 40 napra husvét után; ekkor nagymise alatt a husvéti gyertya utolszor gyujtatik meg, de az evangelium eléneklése után eloltja a diakonus annak jelentőségeül, hogy a föltámadt Üdvözítő a földről távozott. Ez ünnepen az egyház a Megváltó diadalát s egyúttal az emberi természetnek megdicsőítését, fölmagasztalását ünnepli. Ez a tény és Szűz Mária M.-e közt, amint magyarul nevezik, - ámbár szorosan véve mennybevitel - az a különbség, «hogy Krisztus mindenható ereje, Mária Isten kegyelme által ment mennybe».

Forrás: Pallas Nagylexikon