Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
mennykő thunderbolt...
mennykőcsap... thunderbolt...
mennykőcsap... thunder-cla...

Magyar Magyar Német Német
Mennykő... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Mennykő

A német és szláv néphittel egyezően a magyar nép babonás vélekedése is M.-nek, vagyis a lecsapó villámmal együtt az égből aláhulló tüzes lövegek kihült magvainak tartja a belemnitek (l. o.) megkövesült maradványait, valamint a kőkorszakból kőbaltákat, nyílhegyeket és az ilyenek lepattogtatása után hátramaradt kőmagvakat. Minthogy ilyenek olykor csakugyan villámsujtotta fák tövében is akadnak, e véletlen találkozás csak megerősíti a népet vélekedésében, mely a zivatarról alkotott mitologiai felfogással (l. Égi háboru és Isten nyila) teljesen megegyezik, sőt annak egyik folyománya. A M.-höz még többféle babonás hit és kuruzslás is fűződik. A származásukról való vélekedés közvetetlen eredménye az, hogy a villámcsapás elleni talizmánként őrzik őket némely helyütt. Már valamivel távolabb eső a többi között pedig az a másik babona, amely szerint nehéz szülés esetén a vajudó asszonynak segítséget nyujtanak. A tejgazdaság körébe tartozó babonák sorában is van szerepük.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is