Merck

János Henrik, német iró, egyike a Sturm- und Drang-korszak legérdekesebb egyéniségeinek, Goethe barátja, szül. Darmstadtban 1741 ápr. 11., életének önmaga vetett véget 1791 jun. 27. Tanulmányai befejeztével kedvező anyagi viszonyait felhasználva, sokat utazott, Genfben megnősült, végre szülővárosában hivatalt vállalt. Ipari vállaltokba is bocsátkozott, melyek azonban nem sikerültek; az anyagi tönkrejutástól való félelmében lett öngyilkossá. Saját irodalmi munkássága nem igen tenné őt nevezetessé. Kritikai értekezései, melyek részben a Frankfurter Gelehrten-Anzeigenben és Wieland Merkurjában jelentek meg, valamint elbeszélései is, bár művelt főre vallanak, aligha mentették volna meg nevét a feledéstől. Kortársaira is inkább személyiségével, mint műveivel hatott. Nagy volt hatása Herderre, de különösen Goethére, akin szivének egész melegével csüngött és akinek költői fejlődésére talpraesett, szókimondó, néha bizony goromba kritikájával igen üdvös befolyást gyakorolt. Hogy p. az ifju költő oly gyorsan kilábalt a Werther-korszak érzelgősségéből, abban M. hideg értelmességének minden esetre nagy része volt. Goethe révén M. a weimari udvarba is járatos lett, hol különösen Károly Ágost fogadta jóakaratába. Irodalmi és hivatalos teendői mellett M. még paleontologiai tanulmányokkal is foglalkozott behatóan. Levelezését Wagner adta ki 1835., illetőleg 1838. és 1847. Műveiből szemelvényeket Stahr adott ki (1840). V. ö. az Im Neuen Reich c. folyóirat 1877. évf.; Zimmermann G., J. H. M., seine Umgebung und Zeit (1871).

Forrás: Pallas Nagylexikon