Méreg

(virus, venenum). Köznapi értelemben M.-nek mondjuk az olyan anyagokat, melyek már kis mennyiségben bevéve képesek egyes szerveknek, vagy az egész testnek rendes (egészséges) állapotát rövidebb, vagy hosszabb időre megzavarni, sőt az életet kioltani. Ez a meghatározás azonban sem nem kimerítő, sem nem helyes: mert ekkor nem tekinthetnők méregnek a rezet, a cinket, az ónt stb., melyek aránylag csak nagy dózisokban okoznak mérgezést s mégis határozott mérgeknek tekintendők; ez a népszerü definició továbbá a mérgeket, p. az arzént, foszfort, morfiumot stb., akkor is mérgeknek tekinti, mikor azok tulajdonképeni mérgezést nem okoznak, sőt olyan kis dózisokban vétettek be (gyógyszerekül), hogy a szervezetnek éppen hasznára vannak. Ezzel szemben a tudományos felfogás csak akkor tekint valamely anyagot M.-nek, ha ennek mérgező tulajdonsága az adott esetben hatásában megnyilatkozik; igy p. a mindennapi életszükségül szolgáló konyhasót is bizonyos (igen nagy) dózisaiban méregnek veszi, mert ismeretes, hogy ezen szernek nagy dózisai halált is okozhatnak s e célra a khinai öngyilkosok fel is használják. A M.-nek legmodernebb és legjobb meghatározását újabban Kobert adta s e szerint M. mindaz a szerves, vagy szervetlen, a szervezetben képződött, vagy abba kivülről bevitt nem organizált anyag, mely kémiai sajátságainál fogva képes bizonyos feltételek melett élő lények valamely szervét olyképen befolyásolni, hogy ez által az egészség, vagy ama szervezetek relativ jóléte mulékonyan, vagy tartósan megzavartatik.

A mérgek a természetnek mind a három országában el vannak terjedve; az ásványosak közül legnevezetesebb az arzén, antimón, ólom, kéneső, bárium, réz; az arzénnek kis nyomai majdnem minden tápszerben előfordulnak; a réz nemcsak minden zöld növényi résznek (p. a kapornak), hanem az emberi testnek is rendes alkotórésze, sőt az utóbbiban a kénesőnek és cinknek kis nyomai is gyakran találhatók, ami valószinüleg abból magyarázandó, hogy a testnek parenchimás szervei, különösen a máj és a lép a fémes és az alkaloidszerü mérgeket igen erősen és huzamos időre megkötik. A növényekben is igen gyakran találhatók a mérgek (l. Mérges növény). Az állatvilágban hasonlókép sok a méreg (l. Állati mérgek).

A mérgek hatása számos feltételtől függ; első sorban természetesen azok mennyiségétől, oldhatóságától és azon formától, amelyben bevétettek; a foszfort p. a bőr alá be lehet varrni, a nélkül, hogy mérgezést okozna, ellenben olajban bevéve igen heves a hatása. Bizonyos mérgek állás közben sokat veszítenek hatásukból, különösen ha világosságon s más szervi anyagokkal keverve tartatnak; ilyen az akonitin (melynek egyik fajtája az eddig ösmert legerősebb M.), a kéksav, morfin stb. Némely állatfajok bizonyos mérgek ellenében érzéketlenek, védve vannak (immunok), igy az emberre erősen mérgező büröknek és dohánynak kecskére, atropinnak és morfinnak házinyulakra és más rágcsálókra, a sztrichninnek csirkékre, arzénnek a lovakra csekély hatása van; ezzel szemben a bors megöli a disznókat,a cukorrépa a fehér egereket, a petrezselyem az egereket és papagályokat, a quasszia a legyeket, holott e szerek az emberre nézve mérgeknek nem tekinthetők. Ugyanazon állatfajnak különböző individuumai is különböző fogékonysággal birhatnak bizonyos mérgek iránt, igy p. némely emberen a jódkáliumnak már oly kis dózisai is heves mérgezést okoznak, milyeneket a legtöbb ember gyógyszerként szokott bevenni. Az eféle fogékonyságot idioszinkráziának mondjuk, de sem ennek, sem az immunitásnak okát nem ismerjük. Szintugy annak sem tudjuk magyarázatát adni, hogy miért szerezhetőmeg ezen immunitás (bizonyos mérgek iránt) akkor, ha a szervezetnek előzetesen ama mérgeknek kis dózisait adjuk. Ilyen megszokásnak érdekes példái a tiroli arzénevők (arzenofágok), akik éveken át való fokozatos megszokás után 30 centigrammnál több arzént képesek ártalom nélkül bevenni naponkint, s ezt a szokást 30-40 éven áűt folytatni; még csodálatosabb a testnek bódító mérgekhez való alkalmazkodása, nevezetesen opium- és morfiumhoz; a morfinevők naponkint 3-4 grammot is bevehetnek ezen veszedelmes M.-ből, melyből más ember számára már 40 cg. a halálos dózist teszi. Állati eredetü mérgekhez ugyanigy hozzászokhatik az ember szervezete, s épp e körülményen alapszik a modern orvosi tudománynak néhány nevezetes gyógyító eljárása, az u. n. immunizáló (Pasteur-féle, Behring-féle) ojtások veszettség, difteritisz stb. ellen.

A mérgezések általában vagy hevenyések (akutak) vagy krónikusak; az előbbiek akkor jelennek meg, ha valaki egyszerre nagy mennyiségü mérget vesz be, az utóbbiak pedig a mérgek apró mennyiségeinek huzamos időn át gyakorta való felvétele után keletkeznek. A közegészségügy tekintetében fontosabbak az utóbbiak, mert ezeknek csoportjába tartozik az u. n. foglalkozási, ipari mérgezések hosszu sora. (L. Foglalkozási betegségek és Ipar okozta betegségek). Ide tartoznak a különféle élvezeti szerek (dohány, alkohol, hasis, opium, abszint stb.) huzamos használata után megjelenő mérgezések is, melyeknek végső kimenetele rendesen a testnek általános elsenyvedéséhez, kiszáradásához vezet, az emésztő- és idegrendszernek egyidejü, igen változatos formában mutatkozó betegségeivel.

A hirtelen mérgezések felismerése nem mindig könnyü dolog; azon mellékkörülmények, melyek a mérgezés gyanujára valószinü alapot szolgáltatnak, a következők: előbb teljesen egészséges emberen rohamosan, heves megbetegedésnek jelenségei észlelhetők, melyeknek bevezetői többnyire hányás, vagy hasmenés; fokozódik a gyanu, ha a betegség olyan ételek, vagy orvosságok vétele után következett, amelyek köztudomás szerint nem szokták az ember egészségét megzavarni; rendkivüli valószinüséget nyer pedig a mérgezés gyanuja akkor, ha többen egyszerre betegszenek meg ugyanazon szimptomák közt, ugyanazon időben, ugyanazon étel evése után. Azonban még ezen ideális esetben sem föltétlenül bizonyos az, hogy mérgezéssel van dolgunk; mert ismeretes, hogy némely hevenyés fertőző betegségek megjelenésükben és lefolyásukban a csalódásig utánozhatják a mérgezéseket; ezt már a méregkeverők is tudják, s azért szeretik a kolerajárványok idejét arzénnel való mérgezésre felhasználni; az utóbbi t. i. a kolerához mindenben hasonló megbetegedést okoz, még a kolerára annyira jellegzetes rizslészerü hasmenést is beleértve. Már pedig a mérgezések gyors felismerése azért is rendkivül fontos, mert mentől előbb veszi kezdetét a gyógyítás, annál valószinübb annak sikere. A gyomor útján történt mérgezéseknél első feladat a gyomormosás (l. o.) vagy a hánytatás (l. Hányás és Hánytató szerek). Ha a M. maga is hányást okoz, akkor természetesen hánytatókra nincsen szükség. Hashajtóul bármely laxáló szer alkalmatos (l. Hashajtó szerek), kerülendők azonban olyankor, ha már a mérgezésből származott hevenyés gyomorbélhurut észlelhető. A ricimus-olaj, mint zsíros test, gyufa-, réz- és kőrisbogár-mérgezéskor mellőzendő.

A mérgezésre gyanus körülmények közt elhunytak hulláit (az 1872. évi 15.933. igazságügyi miniszteri rendelet értelmében) a budapesti országos művegyészeti hivatalban külön e célra alkalmazott hivatalos szakértők elemzik meg; csak ezen szakértőknek túlhalmozottsága, v. bizonyos más kivételes esetekben van megengedve, hogy ilyen vizsgálatokat magánvegyész (ki orvos is lehet) vagy gyógyszerész is végezhet (1880. évi 7551. sz. és 1874. évi 7026. sz. igazságügyi miniszteri rendelet 13. §). A mérgezésben elhaltak hullarészeinek orvosi vizsgálatára, elcsomagolására stb. a belügyminiszter 1887. évi 78.879/II. sz. rendeletével külön Utasítást is adott ki. L. még Maró mérgek és Mérgezés.

Forrás: Pallas Nagylexikon