Metafora

(gör. a. m. átvitel, magyar műszóval képmásítás), a szóképek (tipusok) egyike, az, mely hasonlati átvitelen alapul (l. Jelentés), rövidena M. az a szókép, midőn egy dolgot valamely hasonlóval fejezünk ki. Valamennyi szókép közt a legszemléletesebb és leggyakoribb. Már a köznyelv is tele van részben elfeledt, részint élő M.-ákkal (a szék lába, kulacs nyaka, istennyila, égi háboru, a nép szine virága); de új M.-át is folyton alkotunk, nevezetesen felindulásunkban, vagy egyébféle érzelmi állapotban, midőn a képzelet élénkebb működésbe jön (rózsám, galambom, szörnyeteg! stb.), s ezért az érzés tolmácsainál, a képzelet nyelvén szóló költőknél van a M.-naknagy szerepe; ez a költői nyelvnek egyáltalán nélkülözhetetlen eleme. Két fajtája különösen szemléletes. Egyik, mikor érzéki tárgyat fejezünk ki hasonló érzékivel (Széles utca a viz, ember a sövénye, Arany); a másik, midőn gondolati dolgot fejezünk ki érzékivel (Kél és száll a sziv viharja a. m. szenvedése, Arany), ez utóbbi mód szerint az elvont dolog is mintegy testet ölt, érzékivé válik. A M. bizonyos rokonságban van a hasonlattal (l. o.). A szükségtelenül használt M. a henye szóvirág. Kétféle M. összekeverése a katachresis vagy képzavar (l. o.). A kép és a tárgy össze nem illése nagy hiba; ha a kép tulságos nagy a tárgyhoz, származik a dagály. A megszemélyesítés (l. o.) a M.-nak egyik alfaja. Az egy képzeten tul, tehát egy egész gondolaton vagy gondolatsoron át folytatott M. az allegoria (l. o.). Egy-egy nyelv vagy egy-egy költő M.-kincséből tanulmányozni lehet az illető nép vagy költő lelki világát, nevezetesen képzeletét.

Forrás: Pallas Nagylexikon