Meteorit

a világűrből földünkre került ásványtömeg. Tudományos szabatossággal az olyan ásványtömeg, amelynek esését a földre direkte észlelték és amelynek esésével járó jelenségek, nemkülönben anyagának minősége kizárja ama feltevést, mintha a földről valamely erő kapta volna fel azt. M.-nak vesszük ama ásványi tömegeket is, melyeknek esését a földre direkte nem észlelték ugyan, de mindennemü tulajdonságuk arra mutat, hogy azok eredetileg nemlehettek a föld kérgének anyagai. Egyéb neveik aërolit (légbeli kő), siderolit (égbeli kő), uranolit (égbeli kő), meteorolit, bätiliák. Magyarul lebegő kőnek is nevezik, aminthogy a M. szó is a meteoros görög szóból ered, ami a. m. lebegő. A M. eredete, mint az a fenti meghatározásból eléggé kiviláglik, kozmikus. Azon M.-ek, melyeknek többnyire csak darabjai kerülnek hozzánk, alighanem legtöbbször csak töredékei magának a meteortömegnek, melynek legnagyobb része, ugy látszik, a légkörből megint kilép, pályáját folytatja és csak azon részeket hagyja hátra, melyeknek planetáris sebessége megszünt.

A M. keletkezését akként magyarázzák, hogy a meteortömegből izzó részecskék válnak le, melyek a légkör magas tájaiban mindaddig lebegnek, mig a légáram azokat szét nem hordja. Jó részük a leszakadt részeknek el is ég és ez a magyarázata ama füst képződésének, melyet a meteorok útjokban maguk mögött hagynak. A fényt mindannyiszorborzasztó, néha rövid időközökben ismétlődő durranás követi, mely mérföldekre is elhallatszik és ég- vagy ágyudörgésre emlékeztet. A durranások, a dörgések keletkezésének okát régebben a meteor tömegének szétrobbanásával magyarázták. Sokkal valószinübb azonban az a magyarázat, amely szerint a meteor hullása közben a hosszu, keskeny levegőoszlop igen nagy gyorsasággal melegszik föl és tágul ki, a M.-tömeg mögött szerfölött ritkított, majdnem légüres tér támad, amelybe a környező levegő minden oldalról oly hevesen csap be, hogy mindannyiszor a tér nagyságához mért durranás a következmény. A dörgés intenzitására a meteor útjának bármelyik helyén különféle tényezők vannak hatással. Először az egyes helyek távolsága a föld felületétől, a sebesség, a meteor nagysága és ama terület konfigurációja, mely fölött a meteor útja elhalad. A meteorok sebessége néha a 40-60 kilométert is meghaladja másodpercenkint. A hozzánk érkező M.-darabok, vagyis töredékek azonban már jóval csekélyebb sebességüek, mint maga a meteortömeg, minek oka a levegő nagy ellenállásában keresendő. A sebesség azonban még elég nagy arra, hogy a földbe, sőt tömött, szilárd mészkőbe is mélyen befúrják magukat, valamint hogy házfödeleket iskeresztül törjenek. A levegőmagas régióiban még tüzes M.-darabok esésök pillanatában hőmérsékletükből tetemeset vesztettek, azok rendesen nem tüzesek többé, sem nem forrók, hanem csupán melegek. Észlelteknéhány olyan esetet is, midőn a lehullott M.-darabok igen alacsony hőmérsékletüek, sőt oly hidegek voltak, hogy hozzájuk nyulni sem lehetett (India, Dhurnosola 1860). A hazánkban Zsadányban (1875 ápr. 15.) esett M. szintén hideg volt, de nem annyira, hogy mindjárt kézbe ne lehetett volna venni. A frissen hullott M. sohasem hiányzó sajátsága, hogy kénes szagot áraszt, melyet az esés után még néhány napig is megtart. A hulló darabok száma majd kevesebb, majd több; természetesen csakis a feltaláltakból lehet arra következtetni. Volt eset, midőn csak egyetlen egyet, máskor, midőn százakat gyüjtöttek. A zóna, melyben esnek, különböző, elégszer már meghaladta a husz kilométert. Nagyságuk és súlyuk változó. Legnagyobbakat találni a meteorvasak közt, melyek némelyike több ezer kg.-ot is meghalad. A meteorkövek közt csak kivételesen találni 50 kg.-nál súlyosabbat. Leggyakrabbak, melyek egy-két kg.-nál kisebb súlyuak, detalálni egy g.-nyiakat, sőt még kisebbeket is. Hazánk dicsekedhetik azzal, hogy a meteorkövek óriása földjére hullott Knyahinyán (1866). Súlya eredetileg 332 kg. volt, az eséskor két darabra vált szét és a nagyobbik, 290 kg. súlyu, a bécsi udvari ásvány-muzeumba került. A legkisebb, 0,06 g. súlyu (Upsala) a stockholmi muzeumban van. A M.-ek alakja töredékszerü, élei hő és súrlódás együttes behatása következtében gömbölyödhettek meg. Felületüket rendesen fekete, fénytelen, olvadás által keletkezett kéreg borítja, mely többnyire fénytelen, ritkán fényes, zománcszerü. A kéreg vastagsága rendesen alig 1 mm.; néha igen finom sugaras ráncok láthatók rajta. Külsejükön sohasem hiányzanak bizonyos kerek benyomatok. Gyakran mutatkoznak rajtuk erek, melyek legtöbbször nem egyebek, mint a megolvadt kéregnek a M. belsejébe nyomult részletei. Gyakran mutatnak bizonyos M.-ek aprón gömbös szerkezetet. A gömböcskék (chondrusok) középátmérője ¹/₂ mm., soknál azonban csak 0,20-0,10 mm., sőt még kisebbek, ugy hogy csakis mikroszkóp alatt tünnek fel.

Anyagukra nézve a M.-ek általában kétfélék, v. majdnem egészen vasból vannak, azaz meteorvasak, vagy pedig kőnemüek, azaz meteorkövek. Ez a megkülönböztetés nem lévén eléggé tudományos, nagyon sokféleképen próbálták a M.-eket osztályozni. Afő beosztási alap mindig a vastartalom és ennek viszonya a kőnemü ásványokhoz. Egész sora van a M.-osztályozásoknak; más-másbuvár más-másképen végzi a csoportosítást. Igen egyszerü osztályozás a Daubrée-féle, mely négy osztályát ismeri aM.-eknek: holoszideritek (tiszta meteorvasak), szisszideritek (kőásványokat is tartalmazó meteorvasak), sporadoszideritek (vasszemeket tartalmazó meteorkövek). Legújabban Cohen a következőképen osztályozza a M.-eket: meteorvasak, amelyekben a vas az uralkodó elegyrész, meteorkövek, melyekben szilikát-ásványok vannak tulsúlyban. A meteorvasak közt két fő osztályt különböztet meg: tiszta meteorvasak kőásványokat vagy egyáltalán nem, vagy csak nagyon alárendelten tartalmaznak és litoszideritek, melyekben van ugyan sok szilikátásvány, de a vas összefüggő tömegekben van meg bennük. A meteorkövek közt három osztályt különböztet meg: vasnélküli, vagy vasban igen szegény kövek, gömböcskék (chondrusok) nélkül: achondritok; vasbangazdag és gömböcskéket tartalmazó kövek: chondritok; végre mint sziderolitokat azokat, melyek mintegy átmenetet képeznek a meteorkövektől a meteorvasakhoz, amennyiben a vas bennük elszórt részletekben összefüggően mint a vashálózat jelenik meg. A M.-ekben a vas sohasem tiszta vas, hanem mindig nikollal van ötvözve, ugy hogy az tulajdonképen nikolvas, de nem egyféle, hanem legfőképen háromféle ötvözetben és pedig a tudományos elnevezés szerint: kamazit, taenit és plessit. Anikoltartalom (rendesen kobalttól kisérve) 6-20%, de 11%-nál több aránylag ritka. A M. vasának az összetétele a meteorvas szerkezeti viszonyaiban isnyilvánul. 1808-ban Widmanstätten Bécsben, midőn a zágrábi (Hrasina) meteorvas csiszolt, fényes felöletét salétromsavval étette, azt tapasztalta, hogy az éetett felületen bizonyos rajzok, vagyis finom, fénytelen, egymás között párhuzamos sávok keletkeznek, melyek három irányban keresztezik egymást és 3, 4 v több oldalu mezőket zárnak kölcsönösen be, ezeken pedig keresztül-kasul még finomabb vonalak láthatók. E fölfedezőjük után elnevezett Widmanstätten-féle rajzok nagyon jellemzik a meteorvasat és tulajdonképen azért keletkeznek, mert a háromféle vasnikol-ötvözetet, a nikoltartalom változása szerint, a sav más-másképen támadja meg. Mennél több benne a nikol, annál kevésbbé, ugy hogy a kevésbbé megtámadott részek kiemelkednek és sima felületen láthatók. Nevezetes, hogy egyes M.-ekben szerves anyagokat is találtak és pedig részint szénhidrogéneket, részint szénhidrogén és oxigénből, részint pedig szén, hidrogén és kénből álló vegyületeket. Ezek tekintetében különösen nevezetes a hazai kabai M., melyben legelőször találtak szerves vegyületeket, a földi viaszhoz hasonló anyagot, melyet kabaitnak neveztek s mint meteorbeli petroleumot jellemeznek, l. Földviasz.

A M.-ek hullása kétségkivül sokkal gyakoribb, mintsem azt az észlelt esetekből következtetnők. A M.-ek között meteorvas-hullást igen ritkán észleltek. Biztosan csak háromnak tudjuk esése idejét. Ezek: 1757 máj. 26. Hrasina Zágráb mellett, melyet nemsokára esése után az ottani püspök Mária Teréziának adott át a pozsonyi országgyülésen, ki azt Bécsbe vitette és jelenleg is az udvari ásványgyüjtemény egyiknevezetes kincse; 1835 jul. 31. Észak-Amerika Charlotte, Tennessee állam; 1847 jul. 14. Braunau (Csehország). Ezeken kivül találtak azonban meteorvastömegeket, melyeknek esésideje nem ismeretes. Ilyen hazánkbóla lénartói (Sáros) és az árvai (Magura), valamint Európa egyéb részeiben, továbbá Szibériában, az Egyesült-Államokban, de különösen Mexikóban és Braziliában talált roppant tömegek. A régebben M.-eknek tartott grönlandi (Ovifák) vastömegekről most már tudjuk, hogy azok földi vastömegek.

Földrajzi elterjedésüket tekintve ismeretesek a föld minden részéről, de eloszlásuk nem egyenletes. Mig egyes országokból M.-hullás egyáltalán nem ismeretes, vagy csak nagy ritkaság (p. Svájc), addig más országok gyakran szinhelyei e tüneménynek, p. India, Franciaország, Észak-Amerika, Olaszország. Hazánkból eddig 14 hullás példányai ismeretesek, ezek esési idejük sorrendjében a következők: Zágráb (Hrasina) 1751 máj. 26.; Budetin (Nagy-Divina, Trencsén) 1837 jul. 24.; Milena (Horvátország) 1842 ápr. 26.; Mező-Madaras (Maros-Torda) 1852 szept. 4.; Borkút (Máramaros) 1852 okt. 13.; Kaba (Bihar) 1857 ápr. 15.; Ohába (Alsó-Fehér) 1857 okt. 10.; Kakova (Krassó-Szörény) 1858 máj. 19.; Knyahinya (Ung) 1866 jun. 9.; Slavetic (Zárgáb mellett) 1868 máj. 22.; Zsadány (Temes) 1857 márc. 31.; Mócs (Kolozs) 1882 febr. 3. Ismeretlen hullásuak: Lénartó (Sáros), Szlanica (Magura, Árva), az elsőt 1815-ben, utóbbit 1844-ben találták. A legrégibb M., melynek töredékeit gyüjteményekben őrzik, 1492 november 7. Ensisheimban (Elzász) hullott. Hazánké lett volna e tekintetben is az elsőség, ha az 5 db. emberfejnyi M. el nem vész, melyek Bonfin szerint 1459. Miskolcnál hullottak. Különben a legrégibb M., mely fenmaradt, de gyüjteménybe nem került, a hires mekkai Kaababan őrzött fekete kő, melynek M. voltát már régóta sejtették ugyan, de biztos tudomást csak a hetvenes években szerzett róla Laurin konzul Bécsből, kinek keresztény létére nemcsak hogy sikerült bejutnia a szent helyre, hanem egy darabkát észrevétlenül le is ütött. A legnagyszerübb M.-gyüjtemények a bécsi udvari ásványtár mega londoni British Museum birtokában vannak, mindegyikben vagy 400 hullás van képviselve. Szép és gazdag M.-gyüjteménye van nemzeti muzeumunknak, valamint a budapesti egyetemi ásványtani intézetnek is.

A biztos észleletek alapján feljegyzett M.-hullások közt több olyan is említtetik, midőn a M.-darabok hullását finom meteorpor is kisérte, sőt midőn csakis nagy mennyiségü por hullott. Igy Cutróban (Calabria 1813 márc. 14.) nagy mennyiségü M.-en kivül vöröses szinü port is gyüjtöttek. 1819. Montrealban (Kanada) iszonyu mennydörgés és meteor megjelenéséhez hasonló fénytünemény közepette a levegőt fekete por lepte el, sőt egészen elsötétítette; M.-darabok nem hullottak. 1869 jan. 1. Hessle mellett (Svédország) M.-ekkel együtt koromhoz hasonló fekete por hullott, melynek vizsgálata kiderítette, hogy nagy része a hullott M.-ek anyagával teljesen megegyező alkotásu volt, s nikolvas-szemeket is tartalmazott. Ugy ezek, valamint még egyéb ismert eset kozmikus eredete felől azonban egyes tudósok kétséget támasztanak. L. még Csillaghullás.

Forrás: Pallas Nagylexikon