Metrika

(gör. techné metriké) a. m. a versmértékek tana. A verstannál annyival kevesebb, hogy nem foglalkozik a rímmel; az antik költészetben, mely nem használta a rímet, a M. volt a verstan. A ritmikához ugy viszonylik a M., hogy annak alkalmazott része, vagyis a M. a költői beszédre alkalmazott ritmika. A ritmika sokkal általánosabb fogalom, mert a zene és tánc is tárgyai közé tartozik, a ritmus általános törvényeivel s a ritmikai mozgás és ritmus-képletek általános tulajdonságaival foglalkozik (taktusfajokkal, rend-, periodus-, strófa-nemekkel) mig a M. csak a verselés körére vonatkozik s a konkrét versalakokat irja le pontos méretei szerint, amint azok a nyelv által realizálódnak. Nagyon természetes, hogy az igazi M. csak az lehet, mely ritmikai alapon nyugszik; mindazáltal alig űztek valamivel több visszaélést, mint a ritmikai alap nélkül, egyoldalulag művelt M.-val. Már a görögöknél ellentét fejlődött ki a ritmikusok és az u. n. metrikusok közt. Ez utóbbiak a M.-t egyoldalulag értelmezték; azt hitték, hogy a verset csak az időmértékek teszik, hosszabb és rövidebb időrészek bizonyos rendben elhelyezve, s nem vették figyelembe a ritmust mozgató energiákat (ictus); az időrészeknek, illetőleg a szótagoknak csak időtartamát mérték, súlyát nem. Ebből fejlődött az a formalisztikus felfogás, mely a verslábakat két, három, négy (sőt öt) rövid és hosszu szótag matematikai kombinációinak tanította. Bármely kitünő ritmikusaik voltak is a görögöknek (Aristoxenos), mégis a metrikusok felületesebb, de könnyebb elmélete terjedt inkább, s tőlük a rómaiakhoz, onnan a középkorba és a renaissancera is e félszeg M. hatolt el. Ez az egyoldalu, tisztán csak az időmértéken alapuló M. sok fogalomzavart idézett elő nemcsak az antik, hanem a modern versformákat illetőleg, melyekben sokáig nem tudták felfedezni az időmértéket (ami a taktusegyenlőségben kétségtelenül megvan, valamint a taktusrészelésben is), s amelyeket kizárólag hangsúlyosaknak véltek és amazoknál kevesebbre becsültek, mint nem mértékelhetők. E fogalomzavar visszahatással volt a költői technikára is, igy a mi magyar nemzeti formáinkat lenézette költőinkkel az irodalom felújulásától kezdve Petőfi koráig.

Forrás: Pallas Nagylexikon