Meyerbeer

Jakab, német zeneszerző (eredetileg Beer, a Meyer nevet egy rokonának végrendelete alapján, dús örökség fejébne, vette fel), szül. Berlinben 1791 szept. 5., megh. Párisban 1864 máj. 2. Bankár atyja a már 1800-ban fellépett zongorázó fiuút Clementinek előbb egy tanítványával, majd magával Clementivel, Zelterrel, Weber Bernát Anzelmmel s (1810-12. Darmstadtban) magával Vogler apáttal taníttatta; ennél Weber K. M. és Gänsbacher J. voltak zeneelméletet tanuló társai. Isten és a természet c. kantátéját első operája követte: Jefta fogadalma (1813. Münchenben siker nélkül került szinre); Abimelek v. a két khalifa (Házigazda és vendég) c. operáját szintén sikertelenül hozták szinre több felé s M.-t csak mint zongoravirtuózt bámulták. Salieri tanácsára Olaszországba ment, hogy a helyszinén tanulmányozza: hogyan ir Rossini és az olasz iskola énekre; 1815. Velencébe utazott s átengedve magát az olasz dallamok varázsának, a következő években hat dalművet is szerzett olasz szövegre és olasz modorban, mindegyiket más város szintársulata számára; legtöbb hatást tett, még Párisban is, A keresztes vitéz Egyiptomban (Il crociato al Egitto) c. (Velence 1824). 1826-42. Párisban élt, megnősült s az itteni nagy operában szinre hozatta a Scribe és Delavigne szövegére irt Ördög Róbertet 1831. Ennek egymást érő hatásos részletei, kevert stilja meglepték és meghódították M. számára a világot. A hugenották (Scribe és Deschamps szöv., 1836) még nagyobb és máig tartó sikert ért el. Vallási háttere miatt Bécsben új szöveget hevenyésztek rá A ghibelleinek Pisában címen. 1842. Spontini a berlini operától eltávozott s IV. Frigyes Vilmos M.-t nevezte ki porosz királyi fő zeneigazgatójává; erre irta M. (Rellstab szöv.) Vjelka vagy Táborozás Sziléziában c. dalművét, amelynek címszerepében Lind Jenny alapította meg hirnevét. (1854. Scribe új szöveget irt a jórészt változatlanul maradt zenéhez.) Az 1838. Scribe szövegére irt Afrikai nő előadását (Páris 1865) már nem érte meg; A próféta (u. o. 1849, Scribe szöv.); Dinorah v. a eploërmeli búcsu (Carré és Barbier szöv., víg opera, u. o. 1859) voltak utolsó megélt sikerei. Öccsének, Beer Mihálynak Struensee c. történeti szomorujátékához (Berlin 1846); Aeschylos Eumenidákjához stb. is irt zenét; indulót Schiller születésének 100. évfordulójára 1859., kantátékat, mintegy 50 francia románcot stb. M. nagy tehetségét egyenesen a hatás keresésére, kiaknázására fordította. A nagyközönségnek a patetikus stilban ma is ő a legünnepeltebb operaszerzője; hangszerelésének gazdagsága, teltsége, gyakran lármája, az együtteseknek kiszámított, ellentétekkel ható kidolgozása, a dallamfolyásnak hol olaszos áradozása, hol franciás bája és a német stiltől tanult sűrü modulációkkal, átmenetekkel megterhelése, mindez tartalmat, de csillogást is ad műveinek, melyekből gyakran igaz szenvedély beszél. Könyvet irt M.-ről franciául: de Lassalle (1864); Pougin Arthur (1864); Blaze de Bury (1865); németül: Mendel Hermann (1868); Schucht (1869). V. ö. Vasárnapi Újság (1864. évf. 193; 1891. évf. 617).

Forrás: Pallas Nagylexikon