Kisszótár



Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Mikó

(hidvégi gróf) -család, Erdélynek egyik legrégibb székely eredetü s a hidvégi Nemes-családdal egyazon törzsből származó ősi nemzetsége, melynek oklevelekből névszerint ismert törzse Akadás nevü volt, ki Sebus név alatt is fordul elő. Ennek, fia, Vincze, comesnek neveztetik, ki Hidvéget, Aranypatakát és Erősdöt nyerte birtokul. Ennek három fia közül egyik Mikó nevü, kitől a M.-család, Domokos nevütől pedig a Nemes-család származott. Századok során azután összesógorosodtak az erdélyi főnemes családok nagyrészével, különösen a Mikesek s Bethlenekkel. Többen viseltek főkirálybirói hivatalt Háromszékben. Az ősi nemes családból Pál lesz gróffá 1755. s ennek testvére Miklós 1772. III. Ferenc, ki magát Oltszemről irta, Báthory István alatt volt főember a XVI. sz.-ban; IV. Ferenc (l. o.). A gróffá lett Miklós ága kihalván, Pál ágán született ennek szépunokája, György fia Mikes Dóra grófnőtől, Imre (l. o.), a család legnagyobb tagja. Volt és van a Székelyföldön több M. is, zsögödi, bölöni s a Csík- és Gyergyó-székekben főhivatalokat viselő oroszfai, melynek kiváló tagja Mihály (l. o.).

1. M. Árpád, politikus, M. Mihály (l. o.) fia, szül. Gergyó-Alfalun 1861. Budapesten jogot tanult, 1880. Csik vmegye aljegyzője, 1883. főszolgabiró lett. Mint ilyen megalakította az Emke legelső vidéki választmányát, melynek elnöke is volt; 1882. a kat. statusgyülés képviselője, 1883. egyházmegyei főgondnok, 1887-ben szabadelvü programmal a gyergyószentmiklósi kerület országgyülési képviselője; 1894 aug. 14. Udvarhely vmegye, 1896 ápr. 16. pedig Maros-Torda vmegye és Maros-Vásárhely főispánjává nevezték ki.

2. M. Bálint, kinevezett főrend, szül. 1843. Brassóban. Kolozsvárt, Nagyszebenben tanult, s mint hites kancellista a marosvásárhelyi kir. táblán működött. 1861 óta élénk részt vett a vármegye politikai és gazdasági mozgalmaiban; 1876. a csikszeredai kerület országgyülési képviselővé választotta s 1882-ig volt a parlament tagja, amikor Csik vármegye főispánjává nevezték ki. A főrendiháznak, mindjárt újjászervezése után, kinevezés folytán, tagja maradt.

3. M. Ferenc, szül. 1585., megh. 1635 jul. 15., eltemettetett Gyulafehérvárt ugyanazon év aug. 28. Bethlen Gábor szolgálatába lépett, akinek állandóan hive volt. 1610. csiki vicekapitánnyá lett. 1611. részt vett a Báthory Gábor hadjáratában Serbán Radul oláh vajda ellen. 1613-ban Csik, Gyergyó és Kászon főkapitányává, majd főudvarmesterré (1622), kincstartóvá lesz. Nagy fontosságu követségekben jár; 1616. a portára, bejelenteni Lippa átadását és ellensúlyozni a fejedelemségre vágyó Homonnait; 1619-ben ismét a portára küldetik. 1620. a moldvai vajdánál és ugyanazon évben Konstantinápolyban járt követségben, 1621. a vezérpasánál Budán, 1624. II. Ferdinándnál Kovacsóczy Istvánnal. 1625. a császárnál jár követségben, leánya kezét megkérni Bethlen Gábor fejedelem számára, ott nem érvén célt, a berlini udvarba megy Brandenburgi Katalin megkérésére, akivel Bethlen nevében megköti a házasságot. 1626. M. hozza be Brandenburgi Katalint Kassára, ahol a fényes fejedelmi menyegző tartatott (1626 márc. 2.). 1626. a pozsonyi béke megkötésénél Bethlen Gábor fő követe. 1627. a béke ügyében Konstantinápolyba küldetett. Ezekért a szolgálatokért birtokadományokat nyert, többek közt a Csikszereda melletti Zsögöd birtokát (máig is M.-birtok). M. építtette a csikszeredai várat, amely róla M.-Újvárnak neveztetett. Bethlen Gábor végrendelete egyik végrehajtójává tette. Fejedelme halála után (1629) előbb özvegye fejedelemsége érdekében működött, később Bethlen István pártjára állott s 1630. az özvegyet lemondásra birta. Ő megy követségbe Váradra a fejedelemmé választott I. Rákóczi György meghivására (1630 nov.). 1631. Rákóczi Esterházyhoz küldötte fejedelemsége megerősítésének kieszközlése végett. Midőn az ifj. Székely Mózes pártot ütött, a fejedelem M.-t küldi követül a portára (1633). Ekkor kapja a kolozsmonostori uradalmat 15 000 magyar forint zálogösszegben. 1634. szintén a törökhöz járt követségben. 1635. az ő közbenjárására állíttatott helyre a székelyek ama régi kiváltsága, hogy a székely örökségben magszakadás esetén nem a kincstár, hanem a rokonok örökölnek. Irt egy Históriát a maga életében történt erdélyi dolgokról (1594-1613), melyet Kazinczy Gábor adott ki a Mon. Hung. Hist. Magyar Tört. Emlékek VII. kötetében (Pest 1863). Életrajzát megirta Nagy János a Keresztény Magvető 1875 évf.

4. M. Imre gróf, politikus, közlekedésügyi miniszter, szül. 1805., György fia, Mikes grófnőtől, megh. 1876 szept. 16. Már 21 éves korában lépett a közszolgálat terére, nem annyira saját hajlamát követve, mint anyai nagyatyja Mikes Zsigmond gróf, háromszéki főkirálybiró s ennek neje Ugron Juliánna unszolására, kik korán elhalt szülőit pótolták s nevelésének irányt adtak. Hivatalos pályáját mint az erdélyi királyi főkormányszék jegyzője kezdte meg. 1837. lett országgyülési választás folytán főkormányszéki tanácsos, 1847. pedig, ugyanazon úton, erdélyi kincstárnok. Mint nagyobb történelmi alak azonban csak 1848 után kezdett kiemelkedni, noha már előbb is nagy szolgálatokat tett a közügyeknek. Vezérszerepre soha sem vágyott s csak a zajtalan hazafiui tevékenység korlátai közt érzé magát otthonosnak; azért 1848 ápr. is, midőn a hatalmas erdélyi főkancellár, Jósika Sámuel b. visszalépése után a király ő rá bizta az erdélyi udvari kancellária elnökségét e kitüntető állást nem fogadta el; azt azonban ki nem kerülhette, hogy mint erdélyi kincstárnok szűkebb hazája kormányát vezesse azon idő alatt, melyben Teleki József gr. kormányzó a pesti országgyülésen volt; valamint azt sem, hogy 1848 okt. az agyagfalvi székely nemzeti gyülésre királyi biztosul küldessék ki, hol az őt környező bizalom jeléül a mintegy 30 000 főre menő ősgyülés által elnökké választatott, melynek nyugodt lefolyása fényes bizonyítéka volt bölcs tapintatának és nagy tekintélyének. 1848 dec. 2. az erdélyi főkormányszék Kemény Ferenc báró indítványára folyamodást intézett a fejedelemhez, melyben azt a haza veszélyére és ennek okaira figyelmeztette s orvoslást kért. Ennek személyes átadásával M. bizatott meg. Csak 10 hónap mulva, 1849 okt. kapott engedélyt a hazatérésre Olmützből s visszaérkezve, idegen kormányt talált Erdélyben, mely őt 1848-iki eljárásáért feleletre vonta s melynek zaklatásaitól csak évek mulva szabadult meg. E küldetéssel megszakadt politikai pályája egész 1861-ig. A októberi diplomata után visszaállíttatván az erdélyi főkormányszék, annak elnökévé ő neveztetett ugyan ki, de midőn az erdélyi országgyülés, az ottani kormányférfiak s ezek közt M. tanácsa ellenére Nagyszebenbe hivatott össze, Kemény Ferenc b. főkancellárral együtt azonnali lemondás által tiltakozott e határozat ellen. Nem vonult azonban vissza a kiegyenlítés olyan kisérleteitől, melyek a magyar nemzeti óhajtásoknak sikert igértek. megjelent az 1865-iki kolozsvári országgyülésen, mely az unióra nézve alkotott 1848. I. t.-c. újabb tárgyalására hivatott össze; elment a pesti ugyanazon évi parlamentre, mint képviselő, hol azután 1867. a közlekedési tárca minisztere lett. Az ő minisztersége alatt jött létre az a vasúti hálózat, mely Erdélyt újabb kapoccsal fűzte a magyar hazához, és anyagi jólétének is jövőt teremtett. hatását a politika és hivatalviselés mezején azonban tulhaladta eredményeiben roppant tevékenysége és áldozatkészsége a társadalmi téren. Ide fordított ereje legnagyobb részét, itt fejtette ki leginkább reformátori buzgalmát; felkarolta a nemzeti nyelvet, az ismeretek terjesztését, a közművelődési és jótékony intézeteket s ezek egész sora neki köszöni részint lételét, részint jobb karba tételét. Buzdításával s példaadásával felrázta a közérdekeltséget a haladás s művelődés minden tényezője iránt. Élén állott a kolozsvári nemzeti szinház felügyelő bizottságának 1843-tól egész 1875-ig, s midőn e nemzeti intézetet az elnyomás idején veszély fenyegette, s Urbán, az erdélyi Gessler, ott német előadásokat tartatott; M. gróf vívta ki, hogy visszaadatott eredeti céljának; azután pedig hiányait sajátjából pótolta, újra szervezte, alapját gyarapította, épületét nagyobbította. Már 1838. a nagyenyedi református kollégium, 1840. pedig az erdélyi református egyházkerület főgondnokává választották; mint ilyen a forradalom viharában elpusztult főiskola vagyoni helyzetét rendezte, épületét helyreállította, könyvtárát s régi pénzgyüjteményét gazdagította. Hasonló bőkezüséggel támogatta a szászvárosi s az 1857. alapított sepsiszentgyörgyi iskolákat s ez utóbbinak végrendeletében 60 000 frtot hagyott. Alapítványokat tett a kolozsvári ref. papnöveldére, s nagyszámu szegényebb egyház és iskola javára. De legnagyobb alkotása az erdélyi muzeum, mellyel már az 1841-1843-iki erdélyi országgyülés is foglalkozott s melybe Kemény József és Sámuel grófok már akkor felajánlották gazdag gyüjteményeiket, de M. gróf vitte a tervet megvalósulásra. Odaajándékozta kolozsvári nyári kastélyát a hozzá tartozó nagy kerttel, melyet a végleg megalakult Muzeum-Egylet 1859. tényleg birtokába vett. Befolyásának nagy része volt a kolozsvári egyetem létrejöttében s 1872 okt. 19. mint miniszteri biztos ő eskette föl a kinevezett tanárokat; a történelmi társulatnak 1867-től egész haláláig elnöke volt, s annak tőkéjét 1000 frttal gyarapította. Az anyagi téren hasonló részvétet fejtett ki; újabb életre keltette az 1848 után bomlásnak indult erdélyi kölcsönös jég- és tűzkármentő társaságot; az erdélyi gazdasági egyesületet, melyet 1854-ben újra szervezett s 3000 frt alapítvánnyal támogatott. Érdemeinek e koszorujához járult hasznos és lelkes irói munkássága. Történelmi tanulmányokra már 1848 előtt adta magát, saját kezével másolt a könyvtárakban fontosabb kéziratokat; e munkásságát 1848 után még nagyobb mérvben folytatta, s annak eredményét Erdélyi történelmi adatok címen 3 nagy kötetben adta ki (1855-58); 1862. Bod Péter élete és munkái; 1868. pedig Benkő József élete és munkái jelentek meg tőle egy-egy kötetben, melyek irodalmunkban a legszebb jellemrajzok közé tartoznak. 1859. magyar tudományos akadémiai székét Erdély különválása Magyarországtól címü értekezéssel foglalta el; 1860. a Szigeti-albumban, 1863. pedig az Alföldiek segélyalbumában adta ki Az erdélyi nemzeti fejedelmek beiktatásáról szóló tanulmányát s Kendeffy Ádámnak életraját. Debreczeni Mártonnak, ki alárendelt hivatalnoka volt, de kit meleg barátságára méltatott, s kit, ugyszólván, ő fedezett fel, a Kiovi csata címü hőskölteményét ő szedte össze a költőnek hátrahagyott töredékeiből s ő adta ki, ezzel egyszersmind segélyt nyujtva az árván maradt családnak. 1861. a Budapesti Szemlében adta ki nagyszabásu politikai művét, az Irányeszméket, melyekben a kor nagy kérdéseiről hazafiui melegséggel s a nagy államférfi bölcseségével nyilatkozik. A hirlapirodalom emelésére megalapította a Kolozsvári Közlöny címü politikai heti lapot, s ennek óvadékát is a sajátjából fizette le. Beszédeit s levelezéseit sajátkezüleg összeirva, 15 kötetben az erdélyi muzeumnak hagyta. Ennyi s ily bokros irói érdemeiért már 1858 dec. 15. a magyar tudományos akadémia igazgatósági és tiszteletbeli tagjává választatott. Az akadémia tőkéjéhez 1860-ban 4000 frtnyi összeggel járulván, itt is a nagy alapítók során foglal helyet. Az akadémiában volt minisztertársa és barátja, Horváth Boldizsár tartott felette remek emlékbeszédet 1877., mely az Évkönyvnek 16. kötetében jelent meg. Kolozsvárt mellszobrát az általa a nemzetnek ajándékozott parkban 1889 jun. 10. leplezték le. V. ö. Hazánk és Külf. (1866, 14 arcképpel); Gr. M. S. emlékezete Szász Gerőtől. Érd. prot. Közl. (1876, 46-48.); Vasárn. Ujs. (1876, 29, arcképpel); Magyarorsz. és a Nagyvilág (1876, 39); Fővárosi Lapok (1876, 213); Emlékbeszéd b. Kemény Gábortól, Pesti napló (1877, 31).

5. M. Mihály, országgyülési képviselő, csikszéki vezérférfi és kormánybiztos 1848-49.; született Gyergyó-Alfaluban 1817 szept. 29., megh. Csik-Somlyón 1881 február 25. Iskolai tanulmányait Gyergyó-Szt.-Miklóson kezdte, Csik-Somlyón folytatta és a kolozsvári kir. liceumban végezte 1837. 1839. Maros-Váráshelyt letette az ügyvédi vizsgát és Csikszék jegyzőjévé választatván, a megyei küzdőtérre lépett, hol az ellenzék sorain foglalva helyet, csakhamar a legnépszerübb vezető férfi lett, kit a nép bizalma már 24 éves korában (1841) a kolozsvári országgyülésre egyhangulag követül választott, hol különösen feltünt a székely nemzet sérelmeinek orvoslására tett indítványával. Már 1847-ben Csikszék alkirálybirája lett; 1848. az Unio részleteit kidolgozó országos bizottság tagja volt; az 1848. pesti nemzetgyülés pedig Csikszék kormánybiztosává nevezte, mint ottani legnépszerübb férfiut. A világosi fegyverletétel után ő is lappangott egy ideig, de elfogattatván s elitéltetvén, négy évi fogságot töltött Josefstadtban. 1856. kiszabadulván s megnősülvén, boldog házi életben pihente ki szenvedéseit, de 1861. ő is, mint más hazafiak, ismét a közügyek terére szólíttatott, elfoglalva a csikszéki első királybirói helyet, melyről a provizorium bekövetkeztével lemondott. 1863. a ditrói kerület választotta képviselővé, el is ment Nagyszebenbe, de csak azért, hogy a gyülésbe lépést ellenezze s az ily értelemben szerkesztett emlékiratot aláirja. Az 1865. kolozsvári országgyülésre ismét csikszéki követül választatott. 1866. pedig képviselőnek küldték Pestre. Később főispánnak nevezték ki.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is