Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Miksa... ----

Magyar Magyar Német Német
Miksa Max

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Miksa

1. (I.), bajor választó-fejedelem, V. Vilmos bajor hercegi fia, szül. Münchenben 1573 ápr. 17., megh. Ingolstadtban 1651 szept. 27. Mint a jezsuiták növendéke mélységes gyülölséggel viselkedett a protestánsok iránt. Az uralkodást 1597. vette át és az országrendek támogatásával számos reformot vitt keresztül; megjavította az igazságszolgáltatást és új alapra fektette a hadügyet (1616). 1609. a katolikus liga élére állott. A cseh háboru kitörésekor a liga nevében Münchenben szerződést kötött II. Ferdinánddal (1619 okt. 8.), Csehországba tört és Tilly segélyével Frigyes cseh király (pfalzi fejedelem) seregét a Fehér-hegyem, Prága mellett 1620 nov. 8. könnyü szerrel legyőzte, mire prága is hatalmába került. Hadai egyúttal Pfalzot is hatalmukba kerítették. A regensburgi választó-fejedelmi gyülésen (1629) csak azon föltétel alatt egyezett II. Ferdinánd fiának utódává való megválasztásában, ha II. Ferdinánd hatalmának fő támaszát, Wallensteint elbocsátja. II. Ferdinándnak sajgó szivvel engednie kellett és Wallensteint elbocsátotta szolgálatából, amióta ez M.-nak legelkeseredettebb ellenségévé vált. Erre Gusztáv Adolf győztes hadjárata következett és Tillynek a Lech partján szenvedett újabb veresége után (1632) M.-nak Gusztáv Adolf elől Münchenből menekülnie kellett; országa a svédek kezébe esett; a császár által újólag főhadvezérré kinevezett Wallenstein pedig semmit sem tett, hogy Bajorországon segítsen. Wallenstein meggyilkoltatása és a nördlingeni győzedelem után (1634) azonban valamivel jobbra fordult M. helyzete, kinek seregei a vakmerő Mercy és Werth alatt hőseisen harcoltak a franciák ellen. Mind a mellett ezer sebből vérzett az ország és a nép vágyva vágyott a béke után. M. tehát 1647-ben az ulmi fegyverszünetet kötötte a franciákkal és a svédekkel; nemsokára azonban a császárral is kibékült. A vesztfáli békekötésben megtartotta a Felső-Pfalzot a választó-fejedelmi méltósággal együtt és megkapta az örökös asztalnoki méltóságot. Életének utolsó éveit vallásos gyakorlatokra fordította. Első nejétől, Lotaringiai Erzsébettől nem voltak gyermekei; második neje, Mária Anna, II. Ferdinánd leánya, két fiut szült neki (Ferdinánd Máriát és Miksa Fülöpöt). Utódja Ferdinánd Mária lőn, aki számára M. az uralkodás mesterségéről szóló útmutatást irt, melyet Aretin (Würzburg 1822) latin és német nyelven kiadott. I. Lajos király Thorwaldsentől alkotott nagyszerü lovasszobrot emelt neki Münchenben (1839).

2. M. (II.) Emánuel, bajor választó-fejedelem, Ferdinánd Mária és Szavójai Henriette Adelheid fia, szül. 1662 jun. 11., megh. 1726 febr. 26. Atyját 1679. követte az uralkodásban és I. Lipót császárral benső barátságban élt. 1683. Bécs fölmentésére sietett és Magyarországban is harcolt a Habsburgok érdekében. Részt vett 1684. Budavár megkisérlett ostromában. Egy évvel később nőül vette Lipót királynak Mária Antonia leányát, 1686. pedig egyik fővezére lett a Budavár visszavívására rendelt nagy seregnek. 8000 bajor katona és több ezer egyéb német hadcsapat élén a Duna balpartján Pestnek tartott, ahonnan az Ó-Budánál épített hídon átkelvén a budai oldalra, a Gellérthegye ütötte fel hadiszállását. Innét lövette Buda-várát és innét foglalta el a DNy-i bástyákat. Az 1687. háboruban újra Lotarintiai Károly fővezérlete alatt harcolt és részt vett nevezetesen a harsányi hegy alján vívott (u. n. 2. mohácsi) csatában. De azután a haditerv miatt összeveszett a fővezérrel és visszatért Bécsbe. A következő évben Lipót őt nevezte ki a császári hadak fővezérévé és ebben az állásban M. előbb Illokot foglalta vissza, mely Belgrádot fogta ostrom alá, mely várat kemény ostrom után szept. 6. szintén hatalmába kerítette. Az utolsó roham alkalmával súlyos sebet kapott, amiért azután a fővezényletről lemondott és haza indult. A spanyol örökösödési háboruban XIV. Lajos francia királlyal szövetkezett, aki őt egy sváb-württembergféle királyság alapításával biztatta. Eleintén minden jól ment; M. elfoglalta Ulm, Memmingen, Neuburg és Regensburg városokat; de a Schellenberg és Höchstädt mellett vívott szerencsétlen csaták után (1704) futnia kellett országából, mely erre roppantul szenvedett a cszászáriaktól és azok szövetségeseitől. 1706. a császár pedig átokkal sujtotta. Csak 8 év multán, 1714. a baseli békében kapta vissza M. országát és jogait. 1717. újra segédcsapatokat küldött a császárnak a törökök ellen, mire a választó-fejedelmi méltóságot is visszakapta. Fia, Károly Albrecht, VII. Károly név alatt német császárrá lőn. M. 1694-ben újabb házasságra lépett III. Sobieski János lengyel király leányával. I. Lajos király emlékszobrot emeltetett Belgrád hős ostromlójának.

3. M. (III.) József, bajor választó-fejedelem, VII. Károly császár fia, szül. 1727 márc. 28., megh. 1777 dec. 30. Haldokló atyja (1745 jan.) nagykoruvá nyilvánította, mire M. 1745 ápr. Füssenben békét kötött Ausztriával. Országa körül nevezetes érdemeket szerzett: megjavította az igazságszolgáltatást, emelte az ipart, pártolta a tudományokat és művészeteket, beszüntetett sok kolostort, leszállította a hadsereg létszámát s takarékosságot hozott be az udvartartásba. Az ingolstadti egyetemet új tanárokkal látta el s 1759. megalapította müncheni akadémiát. A pénzügyeket azonban nem sikerült rendeznie. Buzgó katolikus volt, de azért a jezsuita-rendet országaiban mégis eltörölte és a protestánsoknak magában Münchenben is szabad vallásgyakorlatot engedélyezett. Ő volt a Wittelsbachi ház ifjabb főágának utolsó sarja, miután nejétől, Mária Anna Zsófiától (III. Ágost lengyel királynak leányától) gyermeke nem volt. V. ö. Lipowski, Leben und Thaten M. Josephs III. (München 1833).

4. M. (I.) József, Bajorország első királya, Frigyes zweibrücken-birkenfeldi pfalzgrófnak fia, szül. Schwetzingenben 1756 máj. 27., megh. Nymphenburgban 1825 okt. 13. 1795 ápr. 1. bátyja, II. Károly halála után átvette Zweibrücken hercegségnek kormányát. 1799 febr. 16. pedig Bajorország is reá szállott, miután Károly Tivadar választó-fejedelemmel a sulzbachi ág kihalt. Érdemeket szerzett a földmivelés, a közlekedés, igazságszolgáltatás, az adórendszer és a népnevelés terén. Külügyi politikája csakis családja hatalmának emelésére irányult. 1805 dec. 26., a pozsonyi békében mint I. Napoleon hive a királyi címet kapta s ezzel a címmel 1806 jan. 1-től élt. Leányát Napoleon mostoha fival, a derék Beauharnais Jenővel házasította össze. Midőn Napoleon csillaga 1813 őszén elhalványult, M. a Metternichhel Riedben kötött szerződés értelmében 1813 okt. 8. kilépett a rajnai szövetségből és a szövetségesekhez csatlakozott és ezzel a lépéssel biztosítá magának országa területének épségét. Első neje, Hessen-Darmstadti Vilma Auguszta, második neje pedig (1797 óta) Badeni Karolina Friederike Vilma volt. Fia és utódja, Lajos, Münchenben a Miksa József-téren Rauch által szép emléket emelt neki (1835). V. ö. Söltl, M. Joseph, Köng von Bayern (Stuttgart 1837); Lerchenfeld, Geschichte Bayers unter M. Joseph (Berlin 1854).

5. M. (II.) József, bajor király, I. Lajos királynak és Szász-Hildburghauseni Teréziának fia, szül. 1811 nov. 28., meghalt 1864 márc. 10. I. Lajos királynak váratlan lemondása következtében 1848 márc. 20. Bajorország trónjára lépett. M. eleintén szabadelvü tanácsosokat vett maga mellé, de a hazafiak és a frankfurti parlament által sürgetett unionista politikának határozott ellensége volt; nem ismerte el a birodalmi alkotmányt s Ausztriához közeledvén, része volt ama politikában, mely a szövetséges gyülés helyreállítására és a Hessen és Holsteinban elrendelt birodalmi exekucióra vezetett. A forradalom lezajlása után (1850) a belügyi politikában ő is az abszolutizmusnak hódolt; de az ultramontán reakciónak még sem volt hive. Számos protestáns tudóst hivott meg Münchenbe (Liebeg, Ranke, aki történeti előadásokat is tartott neki, a Sybel); udvarába fogadta továbbá Geibel, Bodenstedt és más költőket és igazi Mecenás módjára segélyezte a kiváló irodalmi vállalatokat. Neje, Mária Hedwig (Vilmos porosz herceg leánya két fiut szült neki: Lajost (II., I. o., szül. 1845 aug. 25., megh. 1886 jun. 13.) és Ottót (szül. 1848 ápr. 27.). Münchenben a Zumbusch kezétől alkotott nagyszerü emlékszobrot állították neki. Lindauban pedig a Halbig-féle és Baireuthban és Brugger-féle szobrot.

6. M. József, bajor herceg, az 1837 aug. 3. elhalt Pius Ágostnak, Pfalz-Zweibrücken-Birkenfeld hercegének fia és királynénk édes atyja, szül. Bambergben 1808 dec. 4., megh. Münchenben 1888 nov. 15. Nagyatyja, Vilmos herceg vezetése alatt nevelkedett és a müncheni egyetemen végezte tanulmányait. 1827. nagykoruvá nyilvánították, mire az államtanács tagjává lőn. 1838. keleti utazást tett, meglátogatta Athént, Konstantinápolyt, Egyiptomot, Nubiát és Palesztinát. Utazását Wanderung nach dem Orient 1838 (München 1839, 2. kiad. 1840) c. alatt irta meg. 1837. őrnagy, 1848. altábornagy, később lovassági tábornok lett. 1888 szept. 9. (néhány héttel halála előtt) gyémánt-menyegzőjét ülte meg. Phantasus álnév alatt több drámai és elbeszélő munka jelent meg tőle. Neje Ludovika, I. Miksa József király legifjabbik leánya, 8 gyermekkel áldotta meg. Ezek közül: Ilona 1858. Miksa, Thurn-Taxis herceghez ment nőül (Ilona megh. 1890 máj. 16.); Erzsébet, aki 1854 ápr. 24. Ferenc József császár és magyar királynak nejévé lett; Máriát Ferenc, Nápoly akkori trónörököse vette nőül 1859. (1894 dec. 27. óta özvegy); Matildot elvette Trani nápolyi gr. (1886 jun. 8. óta özvegy); Zsófia Alençon hercegnek (Nemours herceg fiának) lett nejévé 1868. A zweibrücken-birkenfeldi ágnak szeniora (Lajos herceg önkéntes lemondása következtében) M. ifjabbik fia lett, Károly Tivadar (l. o.), a hires szemorvos.

7. M. Henrik, kölni érsek és választó-fejedelem, szül. 1621 okt. 8., VI. Albrecht bajor herceg fia, megh. 1688 jun. 1. Atyja révén egymásután nyerte el a kölni érsekséget, a lüttichi és a hilsdesheimi püspökséget. 1671. Fürstenberg gróf befolyásos emberére hallgatván, XIV. Lajos zsoldjába szegődött és az 1672. francia-német háboru kitörésekor csakugyan Lajos táborába vezette hadát Németalföldre, ahol Deventert megadásra birta. Hazaárulása fejében I. Lipót császár birodalmi átokkal sujtotta és saját országában megtámadta. Bonn eleste után M. könyörgésre adta magát és 1674. a császártól kegyelmet kapott. 1683. a münsteri káptalan püspökének választotta, de a pápa nem erősítette őt meg e méltóságában.

8. M. Ferenc Xavér József, érsek és Köln utolsó választó-fejedelme, Mária Teréziának és I. Ferenc császárnak legifjabbik fia, szül. 1756 dec. 8., megh. Hetzendorfban (Bécs mellett) 1801 jul. 27. 1780 okt. 23. a német rend nagymesterévé nevezték ki; 1784. Köln érseke és Münster püspöke lett. Kis országát sikerrel kormányozta. A francia forradalom idején eleintén semleges állásra helyezkedett, de midőn Bonn 1794. (ősszel) a franciák kezébe került, M. Münsterbe, majd Mergentheimba és Ellingenbe, 1800. pedig Bécsbe költözött. V. ö. Seida, M. Franz (Nürnberg 1803).

9. M. Ferdinánd József, osztrák főherceg, magyar kir. herceg, Mexiko császárja, szül. Bécsben 1832 jul. 6., mint Ferenc Károly főherceg és Zsófia főhercegnő második fia, I. Ferenc József királyunk öccse; agyonlövetett Queretaróban 1867 jun. 19. Szülei a tengerészeti pályára szánták és ehhez képest Bombelles Henrik gróf tengerésztisztre bizták nevelését, akivel M. 1850 óta számos utazást tett a Földközi-tenger partvidékein. Szokatlan irói és művészi hajlam jellemezték a fiatal főherceget, ki 1854. mint ellentengernagy az osztrák hajóhad élére került, mely vezetése alatt örvendetes lendületnek indult. Aközben sokat utazgatott, bejárta nevezetesen Kis-Ázsiát, Sziriát és elzarándokolt Jeruzsálembe; Egyiptomban pedig huzamosabb ideig tartózkodott. A keleten mindenütt természetrajzi ritkaságokat és műkincseket gyüjtött, miket azután a Triest mellett egy karsztszerü hegyfokon épült Miramare (l. o.) kastélyában és annak csodás parkjában felhalmozott. 1856. Nyugat-Európába látogatott el; 1857. (febr.) pedig bátyja a lombard-velencei királyság élére állította mint kormányzót és M. e kényes állásban is tudott bizonyos népszerüségre emelkedni. 1857 jul. 27. nőül vette Sarolta belga hercegnőt (l. o.), akivel Spanyolországot, Madeirát és Braziliát beutazta. Az 1859 olasz háboru után leköszönt állásáról és nem helyeselvén a bécsi abszolutisztikus kormány politikáját, tündérkastélyába vonult vissza, hol útleirásával és gyüjteményeivel foglalkozott. Itt keresték föl 1863 nyarán azok a mexikói követek, akik III: Napoleon francia császár ajánlatára a még csak megalapítandó mexikói császári trónnal megkinálták. Napoleon a tengerentul is egyesíteni kivánta a latin fajt francia fenhatóság alatt, de nem igen talált embert, aki e feladatra vállalkozott volna. M. főherceg, kit elégületlensége, tettereje meg becsvágya is sarkalt, nejének buzdítására elfogadta a neki felajánlott koronát, de csak akkor, midőn Napoleon császár határozottan ara kötelezte magát, hogy fegyveres erővel meg fogja segíteni és nem fogja cserben hagyni. Erre M. az osztrák és magyar koronára való igényeiről lemondott (1864 ápr. 9.) és Miramareból útnak indult Mexikóba, hol máj. 28. Veracruzban partra szállott. Innen a franciák védelme alatt Mexikóba indult, hol jun. 12. tartotta bevonulását. Uralkodásának azonban elejétől kezdve nem mosolygott a szerencse. A mexikói nép zöme hallani sem akart császárságról és Juarez köztársasági elnök körül csoportosult, kit M. árulónak bélyegzett, amivel a kibékülés lehetőségét elzárta; M. párthivei pedig nem értettek egyet és hol klerikális, hol liberális mederbe terelték urukat. Ahhoz járult, hogy a szerződésileg Mexikóba küldött franciák ereje a guerilla-harcokban egyre lankadt és Bazaine francia fővezér nagyon is éreztette M.-val, hogy tulajdonképen ő az út. Ilyformán N. helyzete, napról napra rosszabbodott, midőn az Egyesült-Államok 1866. a Monroe-doctrin értelmében oly fenyegetőleg követelték Napoleontól a francia csapatok visszavonulását, hogy a császár háborutól tartván, nem mert neki ellenszegülni és M.-t feláldozta. A magára hagyott M. a biztos bikással szemben sem hagyta az országot és folytatta a harcot, melynek folyamában 1867 elején csekély számu hiveivel Queretaro hegyi városkába szorult, ahol őt máj. 15. egy Lopez nevü áruló ezredes Escobedo köztársasági tábornok kezébe szolgáltatta. Juarez elnök parancsára M.-t haditörvényszék elél állították és jun. 14. Miramon és Meja tábornokaival együtt halálra itélték. Miután az európai konzulok közbenjárásának nem volt foganatja s többrendbeli szökési terv M. vonakodása folytán dugába dőlt, jun. 19. kiszenvedett. Bátran nézett a halál elé és utolsó szavaiban hű nejéről emlékezett meg, aki ezalatt Európa fejedelmeinél, a pápánál és Napoleon császárnál könyörgött segélyért, de mindenütt visszautasíttatván, lelki fájdalmában megőrült. M. császár tetemeit Juarez utóbb az osztrák kormány kérelmére kiszolgáltatta, mire azokat 1868 jan. 18. Bécsben a császári sírboltban elhelyezték. M. többrendbeli munkát hagyott hátra, ilyenek: Aus meinem Leben, Reiseskizzen, Aphorismen, Gedichte (7 köt., Lipcse 1867); Mein erster Ausflug. Waanderungen in Griechenland (u. o. 1868) stb. Hietzingben (Bécs mellett), Polában és az általa lendületnek indított Triestben szobrot emeltek emlékének, a miramarei trónterem falán pedig mint császár van megörökítve.

10. M. (I.), német császár, III. Frigyes fia, szül. Bécsújhelyben 1459 márc. 22., megh. Welsben 1519 jan. 12. 1477. nőül vette Vakmerő Károly leányát és örökösét, a szépségéről hires Mária hercegnőt, kivel Burgundot kapta. Máriának korai elhunyta után (1482 márc. 27.), az arrasi békében Artoist és a burgundi hercegséget Lajos francia királynak volt kénytelen átengedni. 1486. a német választó-fejedelmek római királlyá választották; egyelőre azonban tovább is Németalföldön maradt, ahol változó szerencsével a franciákkal és saját lázongó alattvalóival hadakozott. E polgárháboruk folyamán történt az is, hogy a brüggei polgárok 1488. városukba csalták és letartóztatták. Három hónap mulva a német segédhad kiszabadította fogságából, mire M. Ausztriába visszatért. Szülőföldje ezekben az években sokat szenvedett Hunyadi Mátyás királyunktól, ki a harmadszor is megújult háboru folyamában egész Alsó-Ausztriát és Stiriának is egy részét hatalmába kerítette és Frigyes császárt székvárosából megszalasztotta. M. több ízben bocsátkozott alkudozásokba a győzővel, de Frigyes makacssága folytán a békekisérletek meddők maradtak. Mátyás király korai halála után (1490 ápr. 6.) azonban a hadi szerencse megfordult. M. mindenekelőtt a Szapolyaitól gyöngén védelmezett Bécset foglalta vissza és azután a megüresedett magyar trónra pályázott, melyre az 1463. békekötés értelmében jogot emelt; midőn pedig a magyar rendek a tehetetlen II. Ulászlónak itélték oda a koronát, a boszus M. betört a Dunántulra, hol néhány pártos főúr kiséretében Székesfehérvárig nyomult, melyet zsoldos hada élén hatalmába ejtett. Ulászló és hivei tétlenül nézték diadalát, de az egybegyült magyar sereg M.-t rövid idő alatt a Dunántulról megint kiszorította, sőt Ausztria széleit is dúlta. M. erre békét ajánlott Ulászlónak, mely 1491. Pozsonyban meg is köttetett. Az 1492. pozsonyi országgyülés azonban a közte és Ulászló közt létrejött örökösödési szerződést visszautasította. A tehetetlen és azonfelül a rendektől cserben hagyott Ulászló ekkor Bécsben oly szerződést kötött M.-val, melyben ez örökösödési igényeit a magyar szent koronára a maga és utódai nevében fentartotta. Az 1507. évi rendek újra tiltakoztak ezen családi szerződések ellen. Mialatt ezen alkudozások folytak, Ny.-Európa ügyei sem kerülték ki figyelmét, sőt nagyratörő tervei éppen arra irányultak, hogy a Habsburgok hatalma a nyugaton és különösen Itália földjében is verjen gyökeret, mely törekvés több háboruba keverte. Alig hogy a gyermektelenül elhalt Zsigmond herceg után Tirolt örökölte (1496) és a Krajnába meg Stiriába betört török hordákat Boszniába űzte, 1492. VIII. Károly francia királlyal elegyedett háboruba, melynek a Senlisben kötött béke (1493 máj. 23.) vetett véget. Három hónappal később (aug. 19.) elhalt III. Frigyes császár és igy a német trón M.-ra szállott. A német nemzet sokat, a birodalom újjászervezését várta M.-tól, aki azonban kalandos és nagyratörő terveit egyelőre tovább szőtte. Hogy Olaszországban hatalmát jobban megszilárdítsa, nőül vette Sforza Biancát (az 1476. megölt Sforza Galeazzo milanói hercegnek leányát), kinek kezével 300 000 aranyat kapott. Erre Közép-Olaszországra vetette szemeit és hogy e dinasztikus politikához szükséges katonai erőt és pénzt előteremtse, a német rendek által epedve várt reformok terére lépett. Az 1495. fényes wormsi birodalmi gyülésen véget vetvén az ököljognak, az örök békét iktatta törvénybe; a rendek kivánságára az új birodalmi kamara felállításába is beleegyezett, melynek tagjai a rendeknek lettek alárendelve és a birodalomtól húzták fizetésöket. Szabályozta egyúttal az igazságszolgáltatást. Utolsó vállalatai majdnem kivétel nélkül szerencsétlenül végződtek. 1496. Milano előtt vallott kudarcot, 1498. Burgundban és a Champagneban szenvedett vereséget. 1499-ben a svájciak verték vissza hadait és a baseli béke értelmében véglegesen kiváltak a német birodalom kötelékéből. 1500-ban XII. Lajos király szállotta meg Milanót és foglyul vitte M. sógorát, és M. kényszerítve érezte magát, ezt a hercegséget a francia királyra ruházni. 1508. II. Gyula pápa a császári koronát igérte neki, ha segélyére siet. M. el is indult, de a velencei köztársaság elzárta előle az Etsch szorosait. M. erre Tridentben önhatalmából a «választott római császár» címét vette fel, amivel azt demonstrálta, hogy a német császár nem szorul a pápa megerősítésére; hogy pedig a signorián boszut vegyen, beállott a cambrayi ligába (1508) és elfoglalta Veronát, Vicenzát és Triestet; padova előtt azonban (1509) kudarcot vallott. Később (1511) a szent liga ellen harcolt, két évvel utóbb azonban maga lépett be e ligába és eddigi szövetségese, Franciaország ellen vezényelte zsoldosait. Hosszadalmas ellenségeskedés után ő húzta a rövidebbet és a brüsszeli békében 81515) Milano megmaradt a franciáknak, Veronát pedig a velenceieknek kellett visszaadni. 1518-ban arra igyekezett rávenni a német rendeket, hogy unokáját, Károly spanyol herceget válasszák meg utódává, azaz római királlyá; ámde ez sem sikerült. Ebbeli csalódásáért a II. Ulászló királlyal kötött családi szerződés vigasztalta, melynek alapján unokája, Ferdinánd, a magyar és cseh trónra később igényt emelt; megélte különben azt is, hogy unokája Károly a spanyol világbirodalomnak lett urává. Beteljesedett immár atyjának jóslata: «Tu felix Austria nube». A halál százféle merész kombináció közepette érte őt utól, amidőn többi között azzal a tervvel foglalkozott, hogy megválasztatja magát pápának és ebben az állásban kisérti meg Olaszország fölé is kiterjeszteni hatalmát. Tetemeit Bécsújhelybe vitték, az innsbrucki udvari székesegyházban pedig unokája, I. Ferdinánd pompás síremléket állított emlékének, melynek egyik ezüst-domborművén Székesfehérvár ostroma látható. Élénken érdeklődött az akkoriban serdülő humanista irány és annak képviselői iránt; megjutalmazta és barátságára méltatta hires kortársait (Pirkheimer, Peutinger, Celtes, Dürer, Reuchlin, Sickingen, Frundsberg); dédelgette az egyetemeket, első sorban a bécsit, nemkülönben a Dunai irodalmi társaságot, melynek tagjai között magyarok is voltak; gyüjtögette a régi kéziratokat (Gudrun). Maga is irt, illetőleg tervezett néhány munkát. Ilyen a Theuerdank, melynek első kidolgozása M.-tól eredt; ilyen saját, regényes mezbe öltöztetett életrajza, a Weisskunig, melyet titkárának tollba mondott. Kisebb munkái az Ehrenpforte, a Triumphwagen, a Der weisen Könige Stammbaum, melyekben a Habsburg-család multjával foglalkozott; más munkái (mint a Das Stahlbuch, Die Baumeisterei és Die Gärtnerei) gyakorlati s közhasznu irányuak. Terveit és élményeit naplóba szokta jegyezni, mely a magyarországi hadjárat történetét is tartalmazza. 6 nyelven beszélt és irt. Értett a zenészet-, festészet- és költészethez is, szóval bámulatos sokoldalu tehetségekkel dicsekedett. Első nejétől két gyermeke született: Szép Fülöp, ki (Őrült) Janka spanyol hercegnőt vette nőül és ezzel a spanyol trónra igény nyert (megh. 1506.) és Margit, Németalföldi kormányzója (l. o.). Második neje után nem maradtak gyermekek. Természetes gyermekei közül 14 ismeretes.

11. M. (II.), német császár, l. Miksa (magyar király, 657. old.).

12. M., osztrák főherceg, az Este-ágból, szül. 1782 jul. 14., megh. Bécsben 1863 jun. 1. A katonai pályára lépett, melyen egész életét töltötte. Idővel az osztrák hadsereg legöregebb táborszernagya lett; amellett a német lovagrend nagymestere is volt, és egy magyar gyalogezred tulajdonosa. A haditudományban azzal örökítette meg nevét, hogy a várépítés terén egy új rendszert (M.-tornyok) alapított (l. o.). Ilyen Miksa-tornyokat Linz és Verona megerődítésénél is alkalmaztak.

13. M., Wied hercege, l. Wied.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is