Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
minisztériu... bureau, bur...
minisztériu... department

Magyar Magyar Német Német
minisztériu... Ministerium...

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Minisztérium

(a lat. minister, eredeti értelmében a. m. szolga szóból), az államfő által maga mellé vett organum, melynek hivatása, feladata és hatásköre az államnak legfőbb központi igazgatása, a közügyeknek általános intézése és vezetése. Az államigazgatási tárgyak bizonyos fő szakokra osztatnak s minden ilyen fő szak egy M., mint az illető szaknak legfőbb központi hatósága alá tartozik. Minden M. élén egy miniszter áll, aki Angliában államtitkárnak (Secretary ok state) neveznek, mig nálunk az államtitkár az, akit a miniszter maga mellé vesz, hogy a legfőbb vezetésben segítésére legyen. A M. a modern állam alkotása; először Franciaországban keletkezett a nagy forradalom után s azóta a kormánycentralizáció s a központi kormányzat leghelyesebb államigazgatási szervezési módjának bizonyult, mely a középkorra visszanyuló igazgatásmódokat egymásután mindenütt kiszorította. Hazánkban a M. intézménye az 1848. III. t.-cikken alapszik. Az egyes M.-ok szorosan összefüggő s hasonló alapelvek s célok szerint eljáró testületet alkotnak s kell is, hogy alkossanak, máskülönben az államigazgatásban szükséges egység és szolidaritás hiányzanék. Az egyes M.-okból álló egységes testületet szinte M.-nak v. össz-M.-nak nevezik, mig az egyes M.-okat a szaknak megjelölésével különböztetik meg; p. pénzügy-M. Az egyes M.-okhoz tartozó szakokat tárcának (portefeuille) nevezik. Az össz-M.-nak feje a miniszterelnök, aki külön tárcát csak kivételesen kezel. M. nemcsak alkotmányos, de abszolut államokban is létezik, mert a legfőbb államigazgatási igényei ugyanazok, azzal a lényeges különbséggel mindazonáltal, hogy abszolut államokban a M. kizárólag az államfőnek orgánuma, utasításainak végrehajtója s csakis az államfőnek felelő; alkotmányos államokban pedig a nemezképviselet többségéből kerül ki s eljárásért az országgyülésnek felelős. S ez az a mód és út, amely által a nemzetképviselet a végrehajtó hatalom gyakorlására is befolyást nyer s biztosítja azt, hogy az általa alkotott törvények az ő szelleme értelmében kezeltessenek s az államigazgatás megfeleljen azoknak az alapelveknek, melyeket a nemzetképviselet többsége az ország érdekében levőknek tart és felismer. Ezt a valódi alkotmányos államokban azáltal érik el, hogy minden fejedelmi határozatnak vagy intézkedésnek formaszerü érvényéhez az illető szakminiszter ellenjegyzése (l. o.) szükséges, amely ellenjegyzésért a miniszter az országgyülésnek tartozik felelősséggel s a felelősség alól nem bujhatik ki azzal, hogy az az államfő parancsára vagy óhajára történt.

A miniszteri felelősség kétféle: politikai és jogi felelősség. A politikai felelősség inkább erkölcsi, de a parlamenttel szemben (mint szorosan vett u. n. parlamenti felelősség) abban a gyakorlati eredményben is nyilvánul, hogy oly M., amelynek eljárásával s elveivel a képviselőház többsége megelégedve nincs, mely tehát a képviselőház többségének bizalmát nem birja, lelépni s helyét más M.-nak átengedni tartozik. A parlamenti felelősség szempontjából pedig csakis a képviselőház s nem a főrendiház irányadó, mert csak amaz képezi kiváló értelemben a nemzetnek képviseletét; a főrendiháznak pedig, bármennyire elismertetnék is szükségessége és célszerüsége, a törvényhozó testületben más szerepe és hivatása van. A főrendiház kormányt sem fenn nem tarthat, sem nem buktathat. A jogi felelősség törvény- s alkotmánysértés esetében fog helyet. Az 1848. III. t.-c. a jogi felelősséget következőleg szabályozza: «A miniszterek feleletre vonathatnak: a) minden oly tettért vagy rendeletért, mely az ország függetlenségét, az alkotmány biztosítékait, a fennálló törvények rendeletét, mely az ország függetlenségét, az alkotmány biztosítékait, a fennálló törvények rendeletét, az egyéni szabadságot vagy a tulajdon szentségét sérti s általuk hivatalos minőségükben követtetik el vagy illetőleg adatik ki: b) a kezeikre bizott pénz s egyéb értékek elsikkasztásáért vagy törvényellenes alkalmazásáért; c) a törvények végrehajtásában, vagy a közcsend és bátorság fentartásában elkövetett mulasztásokért, amennyiben ezek a törvény által rendelkezésükre bizott végrehajtási eszközökkel elháríthatók valának.» Jogi felelősség esetében a biráskodást a különböző államok törvényei különbözőkép szabályozzák. Általánosan elfogadott elv azonban az, hogy a miniszterek jogai felelősségük tekintetében nem a rendes, hanem kivételes biróság alá tartoznak, amit a magyar törvényhozás is elfogadott. A hivatkozott törvény értelmében a minisztereknek vád alá helyezését a képviselőház általános szótöbbséggel rendeli el. A vádhatóság teendőit szinte a képviselőház látja el «a vádper elővitelére kebeléből kiküldött biztosok» által. A bíróság a főrendiház tagjaiból alakul akként, hogy a főrendiház saját kebeléből titkos szavazással 36 tagot választ, kik közül a vádhatóság 12-őt, a vádlott miniszterek szinte 12-őt okadatolás nélkül visszavethetnek; a megmaradt 12 tag alkotja a biróságot. Az alkotmány egyik biztosítékának tekintik - és joggal - azt, hogy az államfőt ily esetekben sem a pertörlés (abolitio), sem a kegyelmezés joga meg nem illeti. Hazai törvényünk szerint az elitélt miniszterre nézve a királyi kegyelmezési jog meg nem illeti. Hazai törvényünk szerint az elitélt miniszterre nézve a királyi kegyelmezési jog nincs ugyan kizárva, de meg van szorítva annyiban, amennyiben csak általános közbocsánat (amnestia) esetében gyakorolható. A törvény e rendelkezéséből következik az is, hogy pertörlésnek helye nem lehet. A kivételes biróság természetesen csak a minisztereknek, mint ilyeneknek jogi felelőssége fölött itél. Hivatalos minőségükön kivül elkövetett büntetendő cselekményre nézve a miniszterek a köztörvény alatt állanak, amit a törvény határozottan ki is mond s ami szükségszerü folyománya az állampolgárok törvény előtt való jogegyenlőségének, amely a jogállam eszméjének feltétlen követelménye. Az össz-M.-nak egyes ügyszakokra (tárcákra) felosztása nem minden államban egyforma. Néhol van külön rendészeti M., mely nálunk a belügyi tárcához tartozik; nagy tengerészettel s gyarmatokkal biró államokban pedig külön tengerészeti s külön gyarmatügyi M. A miniszterelnököt s az ő előterjesztésére a többi minisztereket a király nevezi ki. L. még Magyarország (XII. köt. 127. old.) és Közös minisztérium.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is