Minne

(ó-német szó), eredetileg a. m. meg-megemlékezés, emléktárgy (gyökere: man a. m. gondolat, megemlékezni; v. ö. lat. menini). Régi szokás szerint a germánok áldozatok vagy ünnepélyek alkalmával elhalt v. távolban levő kedveseik emlékére ürítettek poharat s ezt nevezték: M. trinken. Utóbb M. a. m. szerelem, főleg mély, tiszta, nem érzéki szerelem. A lovagi költészet és a nőtisztelet fénykorában a költészet fő tárgya a szerelem volt s ekkor a költők sokszor megszemélyesítették a szerelmet: Frau M. (M. istennő, néha egyértelmü Venussal). M. mellett a boldog érzéki szerelmet a Liebe szó jelölte. A XV. sz. óta értelmet cserélt ez a két szó, ugy hogy M. a XVI. sz. óta csunya értelmü, illetlen kifejezés volt és csak a középkori tanulmányok fölvirágzása óta nyerte vissza eredeti nemes és szép jelentését. Első ízben a XVIII. sz.-i göttingai kör (l. o.) költői használták e való értelemben (igy Bürger, Hölty, Miller, Voss), azután a porosz iskola tagjai (Gleim, Jacobi), végre a jelen századi Lirikusok (Uhland, Geibel, Heine stb.). Azóta a költészetnek egyik kedvelt szava, de átment a prózába és a közbeszédbe is, de itt rendszerint régies, néha komikus mellékize van.

Forrás: Pallas Nagylexikon