Mise

az újszövetség szüntelen vér nélkül való áldozata, melyben a kenyér és bor szine alatt valóban jelen lévő Jézus Krisztus, mint érettünk szenvedett s meghalt Istenember, magát mennyei Atyjának bemutatja, folytatása azon engesztelő áldozatnak, melyet Jézus a keresztfán felajánlott, megparancsolva, hogy ugyanezt cselekedjék emlékezetére. Mielőtt meghalt bűneinkért Üdvözítőnk, minthogy vég nélkül szerette övéit (János 2,13.), halálának emlékére rendelte testének és vérének titkában az újszövetségnek vér nélküli áldozatát (l. Átváltozás). Ez az áldozat a kereszten bemutatott áldozattól annyiban különbözik, hogy ott Jézus igazán meghalt, a miseáldozatban pedig e halállának emléke ugy ünnepeltetik, hogy Jézusnak a kenyér és bor szine alatt valóban és lényegileg jelenlevő teste és vére mutattatik be a mennyei Atyának, mint látható áldozat imádásul, hálaadásul Istennek, megszentelésül és elégtételül bűneinkért és pedig élőkért ugy mint holtakért (Tridenti zsinat 22. ülés 2. f., 13. ülés 9. f.). Ez áldozat bemutatására apostolainak s utódainak adott hatalmat; őket papokká szentelve, parancsolva, hogy változtatták át a kenyeret és bort az ő testévé és vérévé, amint ő tette és folytassák eljöveteléig, a világ végén (Kor. I. 11, 26., Tridenti zsinat XXII. ül. 2.). Az apostolok azért önmagukat s helyetteseiket az oltár szolgáinak nevezik, kiket az is megillet, hogy e szolgálatból éljenek (Kor. I. 9, 13.). A katolikus tanítás a M.-áldozatáról a következőkben pontosul össze: A M.-ben Krisztus bemutatja magát mennyei Atyjának vér nélkül, mint a kereszten véres módon áldozta föl magát érettünk s azért a véres áldozatnak folytonos ismétlése. A kereszten egyszer történt ez, mert elégséges volt Isten megengesztelése s a megváltás megnyerésére; a M.-ben folyton, mert az szükséges, hogy a véres áldozat által szerzett megváltás alkalmaztassék. Mind a kereszten, mind az oltáron egyugyanazon áldozat Jézus Krisztus; ott természetes létmód szerint, itt pedig szentségileg a kenyér és bor szinének leple alatt van jelen; mind ott, mind itt Jézus Krisztis az áldozó pap is, mert az emberekből választott pap nem maga, hanem Krisztus nevében áldoz, magának az Üdvözítőnek tisztségét nyerve és végezve, e részben a kereszt- s oltár-áldozat ugyanazonos. De minthogy a keresztfán véres halállal áldoztatott fel Krisztus értünk, a M.-ben pedig csak mint értünk föláldoztatott mutattatik be, s ott megváltott, itt pedig a már kisérdemelt megváltás alkalmazását kéri: azért a keresztáldozat véres és föltétlen, a M.-áldozat pedig vér nélkül is habár igaz s tulajdonképeni áldozat, mégis csak viszonylag vagy commemorativum. Végre mind a kereszt-, mind a M.-áldozat értéke önmagában végtelen ugyan, mivel ugyanaz a végtelen méltóságu áldozat az emberré lett Isten fia; de minthogy a M.-áldozat a keresztáldozat érdemeit reánk alkalmazza nagy jobban mondva, azok alkalmazását kéri - nem új megváltás, - a keresztáldozat eredménye, ami tárgyilagos, végtelen; a M.-áldozat eredménye, ami alanyi, véges. Az áldozat lényegénél fogva Isten legfőbb tiszteletének tanusítása, ez pedig v. az Isten dicsőítésére, v. hálaadásra, v. engesztelésre, v. jótéteménye kikérésére irányulhat, a M.-áldozat is v. dicsőítő, v. hálaadó, engesztelő a bűnök bocsánatára és a büntetés elengedésére mind az élők, mind a holtak részére, kérelmező az ajándékok s jótétemények elnyerésére, ez az élőkhöz tartozik. Bemutatható az élőkért és holtakért, akik a tisztítóhelyen ideiglenes büntetést szenvednek; a szenteket illetve, sem nekik nem mutatható be, sem pedig érettök azon értelemben, mintha nekik használna a bűn és büntetés elengedésére; de nevükben hálaadásul és érettök annyiban, hogy tiszteletük e földön előmozdíttassék és közbenjárásukat Istennél kinyerjük.

A M. alkalmazása nem egyéb, mint a pap különös szándéka, melynél fogva a M.-t az ő egyetemes jelentősége mellett az egész egyház tekintetében egyes hivekre, élőkre vagy holtakra vonatkoztatja, vagy mint mondani szokás, az élőkért és holtakért Istennek fölajánlja, s ezért némi alamizsnát, M.-pénz vehet (l. Misedíj). A M.-áldozati cselekmény a görög egyházban «liturgiának» kiválólag, a latin egyházban pedig M.-néven neveztetett mindig, mit legtöbben az «Ite missa est» szavakból származtatnak, mi annyit tesz, mint «Menjetek, az elbocsátás megvan»; ily elbocsátás kétszer történt az isteni tisztelet alatt, az egyik az evangelium után, midőn a katechumenok, hitetlenek stb. elküldettek s ez neveztetett katechumenok M.-jének; a másik pedig az isteni szolgálat befejeztével, midőn a hivek elbocsáttattak a diakonus e szavaira: Ite missa est, s ez a hivek M.-je volt. Más elnevezése a M.-nek kenyértörés, felajánlás, liturgia, titok összejövetel, gyülekezet, vérnélküli áldozat. A szent M. szertartásában, valamint fogalmában is kettőt kell megkülönböztetni: amit Krisztus közvetlenül adott s rendelt, s ami mind lényegét s mind alakját tekintve, amelyben a Megváltó örök emlékül hagyá változhatlan, azért az áldozathoz általa használt kenyért és bort, mint okvetlenül szükséges állagokat jelzi az apostoli hagyomány. Ami a fölajánlás módját illeti, isteni rendelet szerint az áldozatot két elkülönzött, a kenyér s bor szine alatt kel bemutatni Jézus Krisztus halálának jelképzésére; ugyanazon szavak változatlanul megtartandók, melyeket Krisztus maga az áldozat rendelése alkalmával mondott. A második a szent M. kiszolgáltatásában az egyház ténykedése. A Megváltó önmagát adta áldozatul az egyháznak s az most ezen áldozatajándékot mint legfőbb imádást nyujtja a mennyei Atyának, de ezen áldozattal önmagát is felajánlja. Dacára a katolikus isteni tisztelet lényeges egységének, különféle liturgiák megállanak egymás mellett ugyanazon egyetemes egyházban.

A M. az egész katolikus egyházban három fő részből áll: a fölajánlás, megszentelés vagy átváltozás és áldozati cselekményből; a fölajánlás által a kenyér és bor mint az áldozat anyaga, a pap által az Istennek bemutattatik az élők- és holtakért; s a kézmosás alatt mondatni szokott 25. zsoltárral és előimával - praefatio - van befejezve. A megszentelést közvetlenüll imák előzik meg az egyház békéje-, egyességeért, az egyházi és világi hatóságért, s minden hivőért. A megszentelés azon mindenható szavak ereje által történik, melyeket Krisztus használt az áldozat s szentség rendelésénél az utolsó vacsorán, e szavak kiejtése után Krisztus lebocsátkozik s a kenyér s bor helyébe száll, áldozatul mutatva be magát szt. Atyjának. Végre az áldozásnál a pap magához veszi az Úr testét és vérét s a jelenlevő áldozóknak is kiosztja az oltári szentséget. Akik szentségileg nem áldoznak, az egyház kivánja, hogy legalább lelkikép vegyék magukhoz az áldozatot. Az, hogy a M. ünnepélyesen énekelve v. csak rendesen van mondva, nem tesz lényeges különbséget. Minden hivőre nézve szigoru kötelesség, hogy vasár- és ünnepnapokon misén jelen legyen. A nyelv, melyen a M. a legrégibb idő óta kiszolgáltatik, a nyugati egyházban latin, melyet annyival inkább tart meg az egyház, mivel az, valamint maga az egész ünnepély az idő mindent átalakító változásainak nincs alávetve s egyszersmind hű képmása az egységes isteni tiszteletnek s egy egyháznak. L. még Gloria.

Forrás: Pallas Nagylexikon