Misedíj

(stipendium, intentio, manuale, eleomosyna missarum), a kat. egyházban az a pénzösszeg, melyet a hivek az áldozópapnak adnak, hogy szándékukra szent miseáldozatot mutasson be. A M. nem megfizetése a misének, hanem csak az életföntartásra szolgáló pénzsegély; szt. Pál apostol szerint: «kik az oltárnak szolgálnak, az oltárról vesznek részt». A M. az első keresztények kenyér- és boradományaiból veszi eredetét; ezt később pénzbeli adomány váltotta föl, mely szokás a XI. sz.-tól kezdve általános lett. Az egyház a M.-ak körül a következő szigoru intézkedéseket tett: 1. a M.-nak nagyságát a szokás v. egyházi törvény határozza meg. A rendes díj 50 kr.-tól 1 frtig. Nagyobb díjat követelni nem szabad. 2. Egy miséért többrendbeli díjat elfogadni tilos. 3. Egy jövőben adandó díj fejében misét mondani tilos. 4. A misével uzsoráskodni szigoruan tiltva van. Az, ki kevesebb misepénzt ad át másnak, mint amennyit kapott, ipso facto kiközösíttetik. 5. A misét meghatározott időben, vagy ha az meghatározva nem volna, lehetőleg rövid idő alatt kell elmondani, és pedig abban a templomban, annál az oltárnál, hol a miséztető azt kivánja. 6. A plébánosok azon a napokon, midőn a népért tartoznak misézni, más szándékra M.-at nem fogadhatnak el. Megjegyzendő, hogy a jezsuitáknak rendszabályuk tiltja M.-at elfogadni. Néha misékre állandó hagyományokat v. alapítványokat szoktak tenni a hivek, melyeknek kamatjaiért meghatározott helyen és időben bizonyos szándékra misék mondandók. Ilyen alapítványi misék terhét azonban a világi papok csak a püspök, a szerzetesek pedig a rendfőnök irásbeli beleegyezésével vállalhatják el. Az alapítványi tőkék minimumát az egyház határozza meg. Igy az esztergomi zsinat 20 frtban állapította meg. V. ö. bővebben Szeredy, Egyházjog (II. 1419-23).

Forrás: Pallas Nagylexikon