Mithridates

(ritkábban Mithradates is), több pontusi király neve, kik közül leghiresebb M. VI. Eupator (Dionysos), a Nagy, aki 121-64. uralkodott és a rómaiaknak legelkeseredettebb ellensége volt. Már 13 éves korában menekülnie kellett, nehogy családi cselszövényeknek essék áldozatul, melyekben még saját anyjának is része volt. M. a vadonban, vadászok és pásztorok közt nevelkedett testben edzetté és erőssé, lélekben vakmerővé és alattomossá. Hét év mulva (tehát 20 éves korában) visszatért, kezeibe ragadta a kormányt és véres szigorral torolta meg a régi terveket gyámjain, rokonain, sőt anyján is. 112-110. megalázta az eddig független és senki által le nem győzött szkíthákat, sora legyőzte v. szövetségbe vonta mindazon népeket, melyek a Pontos Euxeinostól egészen a trák Kerzonezusig laktak. Azután azon ürügy alatt, hogy a népekkel ismerkedni kiván, bejárta Kis-Ázsiát (110-118), szövetségre lépett Tigranes örmény királlyal, kinek leányát feleségül vette, II. Nikomedes bitiniai király segítségével meghódította Paflagoniát, később Kappadóciát és Nikomedes halála után (92) Bitiniát is. Róma eleinte közönyösen nézte M. rohamos terjeszkedését, de midőn Oppius és Aquilius Kappadócia és Bitinia előzött királyait újból trónra akarták ültetni, M. támadóra fogván a dolgot, gyorsan elfoglalta Kis-Ázsiának azt a részét, mely a rómaiak kezében volt; a foglyokat megölette, majd egyetlen napon a Kis-Ázsiában élő összes rómaiakat (80-150 ezer) lemészároltatta. Ezen rémes tettének hatása alatt megtámadta Rodust és a szigeteket, sőt egyik hadvezérét, a görög Archelaost azzal bizta meg, hogy lázítsa fel a görögöket. Egyes államok (Athén, Achája, Beocia, Lakonia) elfogadták a szövetséget, a többiek ingadoztak. E válságos pillanatban Róma, melyet eddig M. folyton támadott, s amely még mindig passzive viselkedett, megindította a megtorló hadakat és a vezetést Sullára bizta (M. elleni első háboru). Sulla Athén ostromán kezdte a dolgot, melyet 86 márc. 2. meg is hódított; következett Archelaos és Dorylaos leverése és Ázsia fenyegetése. Az egymást követő csapásokra a bizalom M. iránt megingott, a szövetségesek kezdtek elpártolni és M. célszerübbnek látta békét kötni, ami 84 meg is történt. De M. alig szedte össze megviselt haderejét, midőn már is követelőleg lépett fel Róma ellenében. Ennek folytán Murena római legátust, akit Sulla 2 légióval Ázsiában hagyott volt, megújította a háborut (második háboru 82-80). M. a hellenizált népek nagy szövetségét tervezte a rómaiak ellen. Először a boszporusmenti görög gyarmatokból alakított egy külön államot, melynek élére fiát, Macharát állította; azután szövetséget kötött apósával Tigranessel, Hispaniában pedig Sertoriussal, Hogy Rómát minden oldalról nyugtalanítsa, Ázsiában fellázította a chalibokat, szkíthákat és taurisiakat; Európában a szarmatákat, jazygokat, trákokat és a kelta (mások szerint germán) eredetü basztarnokat. Ilyen előkészületek után maga kezdette meg a harmadik M.-i háborut (74-64), megkezdte pedig ugy, hogy megszállotta Paflagoniát és Bitiniát, melynek királya, III. Nikomedes, országát a rómaiakra hagyta volt. Kis-Ázsia népei, a zsarolások és adók által kiszipolyozott római zsellérek lelkesedéssel csatlakoztak M.-hez, aki Calcedonnál fényes győzelmet aratott Aurelius Cotta felett, de mikor Kizikoszt ostrom alá vette, Lucullus viszont őt zárolta körül és űzte le nagy veszteségekkel (73). Ezentul M. ügye mindig rosszabbra fordult. Több vesztett csata után Pontost is elvesztette és kénytelen volt apósához, Tigraneshez menekülni (72). Lucullus, akire a rómaiak ügyüket bizták, eleinte szerencsésen harcolt: behatolt Arméniába, győzött Tigranokerta és Artaxata mellett és bevette Nisibist (69-68). Ekkor azonban Lucullus seregében lázongások törtek ki, a fegyelem meglazult, miről M. fizetett kémei által idejekorán értesülvén, támadásra ment át, a rómaiakat Zela mellett megverte és hatalmába kerítette egész Pontost és Kappadóciát (67). Csak Pompejusnak sikerült legyőznie őt, ki katonáitól elhagyatva, 64. saját kardjába dőlt. Hannibal óta nem volt Rómának oly ádáz, kitartó és veszedelmes ellenfele, mint M., ki a nyugati hadvezér gyorsaságát, tudományát és ügyességét keleti ravaszsággal egyesítette. De mindezt ellensúlyozták jellemének árnyoldalai: bizalmatlanság, megbizhatatlanság, bujaság és kegyetlenség. Hasztalan ismerte apróra népeinek minden sajátságát (22 nyelven beszélt), hasztalan volt beavatva a mérgek és gyógyszerek titkaiba: ő, ki világszövetségről álmodott Róma ellenében, utoljára maga maradt. V. ö. Frandsen, Gesch. M. des Grossen (1847); Reinach T., M. Eupator (Páris 1890, ném. 1893).

Forrás: Pallas Nagylexikon