Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Modern fest... ----

Magyar Magyar Német Német
Modern fest... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Modern festészet

tulajdonképen a festészet a XIX. sz.-ban. Megkezdői az angol festők, Hogarth, Reynolds, Gainsborough a XVIII. sz.-ban. A szárazföldön a spanyol Goya, a francia Watteau, Greuze és Chardin és a német Chodowiecki törtek utat a nemzeti festészetnek az elfajult álklasszicizmus romjain. A század végén azonban Franciaországban a forradalom (David), Németországban Winckelmann tanainak hatása alatt (Mengs, Carstens, Genelli) a klasszicizmus ismét fölülkerekedett. Az új század első felében különféle utakon iparkodtak a M. célját elérni, nagyrészt még a régi remekművek befolyása alatt. A német nazarénusok a romantikus irodalom nyomán középkori vallásos érzést és egyszerüséget akartak kifejezni (Overbeck, Veit, Führich stb.); Münchenben az ünnepelt Cornelius és Kaulbach nagyobb súlyt fektettek műveik eszmei tartalmára, mint festőiségére. Düsseldorfban részben szentimentális irány virágzott (Rendemann). Leginkább még Rethel és Schwind közelítették meg a nemzeti irányt. Nagyobb és fontosabb volt a küzdelem Franciaországban, hol a festészet technikai hagyományait sohasem felejtették el egészen. Prudhon szakít az ókorral, de főleg Correggio hatása alatt áll. A 30-as években a francia romantikusok kolorisztikus iránya, élükön Géricaultval, de főleg a hatalmas Delacroixval harcot folytat az Ingres személyében föltámadt klasszikus rajzoló iskolával. Egyik sem arat végleges diadalt, de a technika nagyot fejlődött. Delaroche tetszetős, de üres történeti képeivel meghódítja Európát. Belgiumban is történeti festészeti iskola keletkezik (Wappers, Keyzer, Gallait, Biefve), mig Németországban a történeti festészet együtt jár a kolorista irány megalapításával (Feuerbach, Piloty, Makart). Idővel ráuntak a történelem hatásos jeleneteinek ábrázolására és egyelőre még a mult időkből vett, de mindennapi tárgyak élethű ábrázolására törekedtek: Franciaországban Meissonier, Belgiumban Leys, Németországban Menzel korábbi képeiben.

A mai élet közönséges jelenségeinek ábrázolását a rajzolók kezdték meg, bár az angol genre- és állatkép-festők ezen a téren is megelőzték Európát. Franciaországban Vernet, Raffet, Meissonier, Németországban az Adam-család és Hess katona- és csataképeikkel közeledtek a cél felé, majd az olasz népért (Robert, Hébert, Riedel) és Keletet (már Delacroix, Decamps, Marilhat, Fromentin) választották művészetük tárgyául. Végre a parasztok festésére került a sor, nagyrészt humoros irányban. Ezt követték a társadalmi irányzatu festők és a novellaszerü irány annyira kedvelt hivei (Knaus, Vautier, Defregger). A tájképfestésben Németország sokáig, eleinte a klasszikus, utóbb a romantikus irány hive volt; az ábrázolt tárgy még nagy szerepet játszik. Franciaországban ellenben, az angol Constable és Turner hatása alatt kifejlődik a paysage intime, melynek nagymesterei a hatalmas Rousseau, a költői Corot, Dupré, Diaz, Daubigny, mig Millet a parasztok életének hű ábrázolásával megalapítója a modern realizmusnak, melyet Courbet a városi munkásokra alkalmazott. Németországban Menzel a realizmus vezére, mig az angolok más úton törekedtek a természethűségéhez, egyszerüséghez jutni: Rossetti, Hunt, Brown és Millias, az u. n. perafaeliták, a XV. sz.-beli olasz festőkhöz fordultak. A 70-es években a francia Manet, az impresszionizmus alapítója, megszabadította a festészetet a régi festők modorától és a plein air által magasabb fokra emelte a természethűséget. Követői közül említendők: Bastien-Lepage, L"Hermitte, Roll, Rafaelli, Dagnan-Bouveret. Angolországban mind a mai napig kedvelik a klasszikus tárgyakat. Művelői közül leghiresebbek Leighton és Alma Tadema, a modern fölfogásu Briton Riviere. a genrefestészetben Mason és Walker jelezik az új irányt; fölvirágzik a tájképfestés is és a képmásfestésnek olyan művelői akadnak, mint Ouless, Harkomer. Németországban is a fontainebleaui festőiskola hatása alá kerül, majd megismerkedvén Manet és Bastien-Lepage törekvéseivel, számos festőiskolájában hasonló elveket vall (Liebermann, Skarbina, Kallmorgen, Piglhein, Firle stb.). Idővel a többi nemzeteknél is kifejlődik a M. Spanyolországra Fortuny ragyogó festészetének volt döntő befolyása. Az újabbak közül legkiválóbbak: Predilla, Moreno Carbonero, Viniegra y Lasso, Checa, Benliure y Gil, Villegas, Fabres. Olaszországban is főleg Fortuny hatása nyilatkozik, főleg Favretto, Conti, Vinea kosztümképeiben, mig mások (Chierici, Monteverde, Tito) még a régi modoru genregestést művelik. Segantini egyedül önálló, egész modern. Belgium a francia festészet vívmányainak hatása alatt áll és különösen a tengeri tájképek meg az állatfestészet terén alkot kiválóbbat. Hollandiában főleg Israels volt az, aki érvényre juttatván a régi mesterek elveit, megalapítója a M.-nek. A tengeri képfestők közül legkiválóbb Mesdag. Dánországban már a század első tizedei óta (Eckersberg, Marstrand) folyik a haladás. Egy időben Olaszország gyakorolta a legnagyobb vonzóerőt, utóbb visszatértek a régi igénytelen tárgyakhoz. Helsted, Zahrtmann már eltanulták a modern törekvéseket, melyek Kröyerben, Johansenben aratnak diadalt, de a nemzeti elem megmarad. A svédek eleinte a német genrefestészet hatása alatt állottak, de csakhamar Párisba mentek tanulni és most a legmodernebb irány hivei (Larsson, Siljefors, Zorn). Norvégiából sokáig Düsseldorfba jártak a festők tanulni (Tidemand, Normann, Dahl), de miután megismerkedtek a francia festészettel, nemzeti irányban fejlődnek (Wermskiold, Edelfeldt). Az orosz festészet eredete a XVIII. sz.-ra megy vissza. Sokáig a klasszicizmus uralkodott (Brülow, Siemiradzky), majd a realizmus (Iwanow), a genrefestés, a politikai irányu festészet (Verescsagin), végre Repin képviseli a M.-et. A kultura roppant fejlődésével É.-Amerikában is kifejlődik a M. Már század elején működnek Angolországban amerikai festők (West, Conley, Leslie stb.), azután majd Londonban, majd Párisban és Münchenben tanulnak, különösen a skót festők hatása alatt állanak, de most már hazájuk önálló törzset alkotnak, mely, miután átment a genre-, az indián- és négerfestés fokain, főleg finom, sajátságos tájképekkel lett Európában is ismertté (Pridgmann, Wecks, Stewart, Harrison stb.).

Miután a festészet lassankint annyira kifejlődött, hogy a jelenségek legfinomabb árnyalatait is a maguk valóságában képes visszaadni, kifejlődik az u. n. új idealista irány is, midőn a M. nemcsak a külvilágot, hanem a művészek költői, raffinált, modernségükben meglepő gondolatait, érzéseit akarja kifejezni. Angolországban ez a mozgalom kapcsolatban van a prerafaeliták törekvéseivel. A költői Rossetti, a titokzatos Burne-Jones, Stanhope, Strudwick, Holiday, Crane, a hatalmas Watts az új irány megalapítói, mig a skótok, élükön Whistlerrel a tájképfestés terén addig hallatlan finomságu hatásokat érnek el. Franciaországban Moreau, Puvis de Chavannes, a jelenkori francia festők legnagyobbika, a tájképfestő Carin, a fantasztikus Besnard törekednek hasonló célok felé. Németországban, hol az új iránnyal a vallásos festészet átalakulása jár karöltve, Böcklin a mozgalom vezére. Mellette különösen Maréesnak van mint úttörőnek nagyobb jelentősége, mig követői közül Stuck és Thoma a legkiválóbbak. A vallásos tárgyu festészet terén Uhde a legmerészebb reformátor. Nagy szerepe jutott a modern eszmék kifejezésében a rézkarcnak is. A német Klinger és belga Rops tettek a legtöbbet e tekintetben. Bizonyos, hogy a M. fejlődése még nem fejeződött be. Értékéről alig lehet határozott itéletet mondani, de tény az, hogy sikerült neki a modern kor világnézetének, eszméinek új, sokoldalu, megkapó, bár még fejlődésre nagyon is képes kifejezést adni.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is