(növ., magyaró Erdélyben, Corylus Tourn.,l. a mellékelt
képet), a tölgyfélék gyertyánfanemüinek fája vagy cserjéje; 7 faja (hazánkban
2) az É-i földgömb mérséklet vidékein terem. Levele kerekded vagy széles
hosszas, kétszer fürészelt, vagy rövid karéjos. Himes barkája 2-3-ával a
tavalyi ágakon, lombfakadás előtt kora tavasszal kész és porzik; tulajdonképen
már őszkor készen volt, de akkor merevebb, tömött és felálló. Termő virága apró
rügyforma, de a tetején kibuvó piros bibeszála a rügytől könnyen
megkülönbözteti. Makkja, a mogyoró fás héju, végre egyrekeszü, egymagu;
széthasadozott szélü zöld guba takarja, mely a két előlevélnek a hegyelevéllel
való összenövéséből támad. Legismertesebb alakja a C. avellana L., Avellino
olasz városról nevezve, 2-4 m. magas cserje v. kis fa, hajtása piros
mirigysertés, levele kerekded, szivalaku, kihegyezett. Makkgubája harangforma,
körülbelül akkora hosszu, mint a mogyoró. Egész Európában, Afrika D-i részén,
Elő-Ázsiában a Kaspi-tengerig, itt a hegyek csúcsáig, valamint Japánban is
terem. Tőhajtásról és bujtás útján szaporítják. Különféle ojtással és szemzés
útján nemesítik. Erősebb vesszejéből sétavessző, rácsozat, abroncs, virágkaró,
puskavessző, gúzs, poroló vessző, csordáskutya (l. o.) lesz. Magva ízére nézve
a mandolával vetélkedik. Fája fehér, finom, puha, jól hasad, hajlékony, szívós.
Szene mint rajzoló szén és puskaporgyártásra használatos. A közönséges mogyoró
aug.-szept.-ben érik. A csöves M. (Lambert-M., C. maxima Mill., C. tubulosa
Willd.) magasabbra nő, gyakran faalaku, a levele gyakran nagyon sötét
barnapirosba játszó. maghéja vörös, azért vér-M.-nak is hivják. A C. Pontica C.
Koch Kis-Ázsia hegyein nő, makkgubája a makknál szintén hosszabb, de fölfelé
nem szűkül el, egyik oldalán hosszan hasadt. Mogyoróját Nuces Ponticae néven
szállítják. A török M. (C. Colurna L.) hazánkban, kivált Krassó-Szörény vmegye
erdejében, s innen DK-i irányban terem, itt-ott erdőcske is van belőle; egész a
Himálajáig hat, erre-arra termesztik is. Ez fanagyságra szokott megnőni, egész
20 m. magas. Fája szép világosbarna, a bécsiek butornak és faragványnak
szivesen megveszik. V. ö. Palandt, Der Haselstrauch (Berlin 1882); Rosenthal,
Vorzügliche Haselsträuche (Bécs 1883); Spach, Annales de scienc. nat. (2.
folyam XVI.); Göschke, Die Haselnuss (Berlin 1887).
[ÁBRA] A mogyorófa
Forrás: Pallas Nagylexikon