Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Moliere... ----

Magyar Magyar Német Német
Moliere... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Moliere

(ejtsd: molier, családi nevén Poquelin) János Baptiste, szül. Párisban 1622 jan. 15. (ill. ekkor keresztelték meg), megh. u. o. 1673 febr. 17. Atyja, Powuelin János, közbecsülésben álló polgár és kárpitos volt; anyja, Cressé Mária, kit azonban M. alig tiz éves korában elvesztett. Noha atyja röviddel ezután másodszor is megnősült, fiát kitünő nevelésben részesítette; Páris legelső gimnáziumába, a College de Clermontba küldte, hol főnemesek gyermekei voltak tanulótársai, később pedig a hires Gassenditől tanult filozofiát, s már ekkor lefordította Lucretiust. Ezután Orleansba ment polgári jogra, s doktori diplomát nyervén, Párisba ügyvédnek jegyeztette be magát. Ekkor, 1645 táján ismerkedett meg Béjard Madeleine-nel, ki «hires szinház» címen Párisban egy deszkabódét bérelt, s abban előadásokat rendezett testvéreivel és néhány barátjával. Az ifju Poquelin, ki már gyermekkorában rajongott a szinészetért, odahagyta a szülőházat, kora szokásainak megfelelően álnevet választott (Moliere), s belépett a hires szinház társulatába, melynek csakhamar éltető lelke lett. 1646. a szűkkeblü mellőzés miatt a társaság elhagyta Párist és valószinüleg a déli tartományokba vonult, melyeket a Fronde zavargásai nem háborgattak; Bordeauxban állítólag szinre hozták M. egy tragédiáját (La Théba?de), mely teljesen kudarcot vallott. Körülbelül a vándorlások közben keletkezhetett M. két rögtönzött bohózata (Le médecin volant és La jalousie du barbouillé), melyekben azonban a komikum még gyönge s a nyelvezet is szintelen. Első vígjátékát, mely az irodalmi műfaj magaslatára emelkedik (L"étourdi) 1653-ban hozta szinre Lyonban; ott álltak M. társulatába a ritka szépségü Du Parc és Debrie kisasszonyok, kik közül az utóbbi később a költő legjobb barátnője lett. M., ki mindig saját életéből és körülményeiből merítette tárgyát, ez időbeli lelki állapotát is megörökítette második vígjátékában (Dépit amoureux, szinre került Bézieresben 1656.), mely bár szintén magán hordja a kezdetlegességnek és ingadozásnak nyomait, mégis jelentékeny haladást mutat és M. legelső önálló alkotásának tekinthető. Eddigi sikerein felbátorodva, M. 1657. az É-i tartományokat utazta be társulatával, s miután az 1658. év farsangját Grenobleban töltötte, hogy ismét Párisba vonulhasson. 1658 okt. 24. sikerült M.-nek először a régi Louvre palotájában a király előtt játszania. Miután a tragédiát bevégezték, M. megkérte XIV: Lajost, hogy előadhassák egy bohózatát (Le docteur amoureux), mely zajos sikert aratott, ugy hogy a király megengedte, hogy M. társulata a Troupe de Monsieur (a király testvére társulata) címet viselhesse.

A Párisban ez időtájt lábra kapott félszeg divatok és társadalmi szokások sajátszerü visszássága mintegy kihivta az éles szemü és romlatlan ízlésü költő szatiráját, aki azonnal nevetségessé tette korát és kortársait a Les précieuses ridicules címü drámai pesquilljével. Valóságos irodalmi forradalom volt ez a prózában irt egyfelvonásos kis vígjáték, mely a költő teljes győzelmével végződött. Második önálló és értékes darabja (l"école des maris) 1661. került szinre, s ebben Leonora szerepét Béjard Armande játszotta, ki minden valószinüség szerint Madeleine-nek, a költő első kedvesének leánya volt. M. heves szerelemre gyuladt e kacér leányka iránt, s bár látta a veszélyt, mely boldogságát fenyegeti, ha nőül veszi, még sem tudott róla lemondani. A Férjek iskolájában szinpadra hozta önmagát és tévedését, szenvedélye okozóját, az ifju leányt, szinpadra hozta szivének kínos vergődését: s egész Páris kacagott a remek vígjátékon, melynek egyik előadása után (1662 febr. 14.) M. nőül vette Bejárd Amandeot. Házaséletük boldogtalan volt, s a szerencsétlen költő csakhamar szinpadra is vitte (L"écoles des femmes) feldúlt családi tragédiáját, melynek roppant hatásáért szive vérével fizetett. a közönségnek. A siker óriási volt, bár M. ellenségei személyeskedésekre használták föl azt; ellenük a költő megirta vígjátéka birálatát (La critique de l"École des femmes), melyben éles humorral hiusítja meg irigyei ármánykodásait. Ebben, s következő darabjában (Impromptu de Versailles) a költő egyéniségét a tárgy annyira előtérbe viszi, hogy a szinész M. a szinpadon már nem játszik, hanem átéli a helyzeteket.

Csaknem négy évvel később (1666) került szinre a Misantrope, melyben M. géniusza erejének tetőpontján mutatkozik. E vígjáték két teljesen ellentéte elemből áll: egyrészt a költő gáncsolja a szemérmetlen és szinlelő udvarnak elvetemedett üzelmeit, másrészről kifejezi saját boldogtalan szive fájdalmait. E szinművel, melyben M. hűségesen előadja szerelmének és szenvedésének történetét, bezárul M. szerelmi drámája is; elválik Armandetól, s bár megbocsát neki, de mégsem feledheti. George Dandin (1668) csak halvány reflexiója ama fájdalomnak, mely a Misanthropeban oly meghatóan nyilatkozik. Kora társadalmának üres fejü és erkölcsileg romlott, léha képviselőit ostorozza a költő Don Juanjában, melyben bebizonyítja, hogy a társadalmi kiváltságok, a rang, a vagyon, az előkelő születés stb. nagyon is összeférnek a legaljasabb érzülettel és a legsötétebb erkölcstelenséggel. Egy évvel a Misanthrope szinrehozatala után (1667) adatta M. a Tartuffe-öt a párisi nagy közönség előtt; a darabot, a soha nem tapasztalat siker dacára másnap a parlament nevében betiltották, s csak 1669 óta adták újra. E művel M. átlépte azokat a korlátokat, melyek korára és annak társadalmára utalták lángeszét; tollával most már az egész emberi társadalom gyógyíthatatlan sebébe hatol, s általános emberi hibákat ostoroz. Ezután haláláig meg is tartja ezt az irányt, melyben, irodalmi szempontból legjelesebb alkotása a Les femmes savantes (1672). Eközben, már 1668-tól kezdve, heves köhögés gyötörte a költőt, aki, fájdalmai közt, midőn mindenki más az orvosoknál keresett volna gyógyulást, éppen ezek ellen röpíté éles nyilait. A született szatirikus lassu halála közben a legélesebb szatirát (Malade imaginaire, 1673) irta az orvosok ellen. S a költő, ki minden szenvedélyét és tehetségét a szinpadnak szentelte, halálával pecsételte meg örök művészetét; midőn a Képzelt beteg negyedik előadása után a függönyt lebocsátották, M. örökre elvégezte szomoru szerepét. A vérhányás, mely a szinpadon megrohanta, abban a hermelinnel prémezett piros köpenyben oltotta ki életét, melyben szerepe utolsó előtti szavát: «Juro» kiejtette (1673 febr. 17.).

Magyar nyelvre először 1792. fordította le nagyenyedi tanuló ifjak társaság Az erőszakos házasságot és A kénytelenségből való orvost. Majd Simai Kristóf átdolgozta a Zsugorit, melynek személyeit, szinterét, sőt cselekvényét is megmagyarosította; 1793. megjelent: A Scapin Tsalárdságai (Kolozsvár, fordította K. S.). Mindezeknél fontosabbak a Kazinczy Ferenc fordításai (Kénytelen házasság és Botcsinálta doktor), melyek az Akadémia külföldi játékszinében jelentek meg; Döbrentey Gábor (1821) a Fösvény fordítása előtt rövid, de eléggé tájékoztató életrajzot nyujt M.-ről, s ő a nagy költő legelső életirója és kritikusa. Csokonay Doctorandusa, bár teljes munka, csak igen jelentéktelen részét teszi M. Képzelt betegségnek; Arvay (1833) a Nők iskoláját rimetlen hatos jambusokban fordította, de nagyon kezdetlegesen. A Kisfaludy-társaságé az érdem, hogy a magyar irodalmat M. összes műveinek fordításával megajándékozta; alapját a kiadásnak Kazinczy G. vetette meg, ki három fordítását (Tartuffe, Fösvény és Dandin György) átengedte a társaságnak. A nehéz munka többi részét is neves irók végezték (Kazinczy Gábor, Szász Károly, Arany László, Berczik, Paulay, Kemény K., Puky J., Almási T., Perényi J., Csiky G., Lévay J., Márkus Miklós, Győry V., Dulkowszki J., Toldy László és Váradi Antal), s ugyancsak a Kisfaludy-társaság adta ehhez Kazinczy jegyzeteit s Arago Ferenc szép beszédét, melyet 1844 jan. 15. tartott M. párisi szobrának leleplezésekor. Munkáinak legújabb kritikai teljes kiadása Molandtól (2. kiad., 12 köt., Páris 1884), meg Despois és Mesnardtól (11 köt., u. o. 1893).

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is