mecklenburgi nemesi család, melynek neve már 1220. évi
oklevelekben előfordul. Jelenleg 3 fő ágra oszlik, ugymint: a württembergi, a
kihaló félben levő dán és annak oldalágára, mely megint 5 mellékágra oszlik és
a poroszágra, mely csak 1870 okt. 28. nyerte el a grófi rangot. (v. ö.
Langhorn, Hist. Nachrichten über die dänischen M., Kiel 1871.) A család
nevezetesebb tagjai: Ádám Gottlob, az ifjabb ág megalapítója, szül. 1710 nov.
10., megh. 1792. Bizalmas barátja volt V. Frigyesnek, a dán királynak és
Klopstocknak. 22 fia volt, kik magas állami és részben katonai hivatalokat
nyertek. - Jachim Godske, dán államférfiu, az előbbiek fia, szül. 1746 jul.
27., megh. 1818 okt. 5. 1775-84-ig pénzügyminiszter, 1813-18-ig pedig
államminiszter volt. - Ádám Gottlob Detlev von M., szül. 1765 jan. 15., megh.
1843 jun. 17. A francia forradalom kitörése után grófi rangját letette és
Citoyen Molkenak nevezte magát. Több munkát irt, ilyen az Einiges über die
Verfassung Schleswig-Holsteins (Lübeck 1883) és mint költő is szerzett hirt. -
Magnus von M., az előbbinek öccse, szül. 1783 aug. 20., megh. Kielben 1864
márc. 12. Jogot végzett és mint a konzervativ párt előharcosa vonta magára a
figyelmet. Már első művében: Über den Adel u. dessen Verhältniss zum Bürgerstand
(Hambrug 1830) is e szellemben nyilatkozott, amelyre azután Kahldorf válaszolt
(Über den Adel, u. o. 1831). Későbbi dolgozataiban M. lassacskán a
liberalizmushoz közeledett, igy az Über das Wahlgesetz u. die Kammer mit
Rücksicht auf Schleswig-Holstein (u. o. 1834) és Über die Einnahmenquellen des
Staates (1846) c. munkáiban. Utolsó munkája a Die schleswig-holsteinische Frage
(Hamburg 1849) c. röpirat volt. - Ádám Vilmos von M., Joachim Godske fia volt,
szül. 1785 aug. 25., megh. Kopenhágában 1864 febr. 15. Bizalmas tanácsosa volt
VI. Frigyes és VIII. Keresztély dán királyoknak, kik alatt mint
pénzügyminiszter, majd mint francia követ működött. A tudomány és művészetek
terén érdemet szerzett. - Károly, Ádám Gottlob fia, szül. 1800 nov. 15., megh.
1866 ápr. 12., 1848 jan. 21. államminiszterré lett. Aztán Szt. Pétervárra ment
mint követ, 1851 jul.-nov. tárca nélküli miniszter volt, 1852. jan.-dec. pedig
Schleswig ügyeit vezette, mely állásban reakcionárius gondolkozásának és a
német nemzeti párt ellen táplált ellenszenvének ismételten jelét adta. - M.
Hellmuth gróf, a porosz ág megalapítója (l. alább). - Vilmos József Bernát
gróf, a porosz ág jelenlegi feje, szül. Kopenhágában 1845 szept. 11., M. Adolf
gróf dán kamarás és porosz tanácsos fia. Nagy bátyja, Hellmuth gróf és
tábornagy halála után (1891 ápr. 24.) a creisaui hitbizomány ura lett. Az 1.
sz. vasas testőrezred ezredese. Neje Ella, szül. Bethusy-Huc grófnő. Legidősebb
fia Hellmuth (szül. 1876). - Leon Gebhard gróf, a dán ágból, szül. 1829 ápr. 23.
Jelenleg dán követ Párisban. - Hellmuth gróf, a porosz ágból, szül. 1876.,
porosz őrnagy és II. Vilmos császár szárnysegéde.
M. Hellmuth Károly Bernát gróf, porosz vezénylő tábornagy,
született Parchimban (Mecklenburg-Schwerin) 1800 okt. 26., megh. Berlinben 1891
ápr. 24., M. Frigyes Fülöp dán tábornok (1768-1845) és nejének, Paschen
Henriettenek fia, a M.-család sannowi ágának sarja. Katonai tanulmányait a
kopenhágai hadapródiskolában végezte és mint dán hadnagy kezdte 1819 márc.
katonai pályáját de 1822 márc. 12. a porosz hadsereg kötelékébe lépett.
Eleintén a 8. sz. gyalogezredben szolgált, 1823-26. a hadi iskolát látogatta,
1828-31. térképrajzolással foglalkozott, 1832. a táborkarhoz került és 1835.
kapitány lett. Még ugyanabban az évben szabadságot kért és Keletre indult;
beutazta Törökországot és hosszabb ideig tartózkodott Konstantinápolyban, hol
Mehemet Khozrev pasa (a hadügyminiszter) maradása késztette. II. Mahmud
szultánnal is megismerkedett, kinek kérésére a török hadsereg újjászervezésében
is közreműködött és jó tanáccsal szolgálta a mérnöki kart. Várna, Ruszcsuk,
Szilisztria és Sumla várak, valamint a Dardanellák megerősítésében. Miután a
porosz kormány a szultán kérelmére további három évre szabadságolta, M. a
kis-ázsiai hadtest újjászervezésével foglalkozott és ezen idő alatt
keresztül-kasul bejárta ezt a néprajzi tekintetben érdekes országot.
(Utazásainak eredményeiről v. ö. Ritter Erdkunde-jét és alább említett
leveleit.) 1838. résztvett a kurdok ellen indított expedicióban, 1839. pedig Sziriába
kisérte Hafiz pasát Mehemed Ali ellen, csakhogy Ahfiz nem hallgatván M.
tanácsára, Nisibis mellett csatába bocsátkozott és megveretett. II: Mahmud
szultán halála után M. visszatért Poroszországba és a IV. hadtest táborkarában
kapott alkalmazást. 1845. őrnaggyá tették, s újra a táborkar kötelékébe lépett,
az év végén pedig Henrik herceget mint szárnysegéd Romába kisérte, hol
tanulmányokkal foglalkozott. Henrik herceg halála után (1846) visszatért és a
VIII. hadtest táborkarához került; 1848. osztályfőnök lett a nagy táborkarban,
aug. 22. pedig a IV. hadtest táborkarának főnökévé tették. Ebben az állásban
alezredes és 1851. ezredes rangjára emelkedett, 1855. pedig Frigyes Vilmos (a
későbbi III. frigyes császár) első szárnysegéde lett. A következő években Szt.
Pétervárra, Moszkvába, Londonba és Párisba kisérte a trónörököst, mindenütt
éles szemmel és nagy figyelemmel tanulmányozván a külföldi udvarokat és
viszonyokat. 1857. a nagy törzskar ideiglenes, 1858. pedig annak végleges
főnöke lett és 1859. altábornaggyá lépett elő. A dán háboru küszöbén (1863
dec.) kidolgozta első nagyobb hadi tervét, mire Vilmos király 1864 ápril 30. a
porosz hadsereg táborkarának főnökévé kinevezte. Ebben az állásban vezette a
hadi műveleteket és az Alsen szigetre való átkeléskor (jun. 29.) személyesen is
kitüntette magát. A béke megkötése után (dec. 18.) újra elfoglalta helyét a
nagy táborkar élén. 1866 tavaszán újra alkalma nyilt sztrategiai tehetségeinek
érvényesítésére: kidolgozta az osztrákok elleni háboru tervét. Jun. 8. a gyalogsági
tábornok rangját kapta és azutána főhadiszállásba indult. Jelen volt
nevezetesen a königgrätzi csatában és ő vezette azokat az alkudozásokat, melyek
alapján azután a nikolsburgi fegyverszünet létesült. A prágai béke megkötése
után a király nagy érdemü fővezérének a fekete sasrendet és azonfölül nagy
pénzdotációt adományozott, mely összeg árán M. a kreisaui uradalmi birtokot
vette, melyet azután 1868 ápr. 4. hitbizománnyá alakított. Az 1866-70. békés
időben M. a hadsereget az előrelátott francia háborura előkészítette és
különösen a tüzérséget és lovasságot reformálta. A mozgósítás tervét is
elkészítette és ebből a körülményből fejthető meg az a tény, hogy a háboru
kitörése után (1870) a németek 14 nap alatt felvonulásukat befejezték; midőn
pedig a késedelmező franciák még mindig késtek a támadással, M. vállalkozott a
támadó szerepére. A háboru fényes eredményeire való tekintetből Vilmos király
M.-t 1870 okt. 28. grófi rangra emelte és a vaskereszt nagy keresztjével is
kitüntette; a béke megkötése után, 1871 jun. 16. pedig vezénylő tábornaggyá
(General-Feldmarschall) tette. A porosz urak házának tagjává is kinevezte s
újabb nagy dotációt adományozott neki. Más német és több külföldi fejedelem,
köztük az orosz cár is, rendjelekkel tüntették ki M.-t, melyekkel azonban a
szerény férfiu nem igen kérkedett. 1871-1888. nemcsak mint a nagy táborkar
főnöke őrködött a hadsereg haladása fölött, hanem a birodalmi gyülésen is
védelmezte annak érdekeit. Ritkán szólalt föl (amiért a «nagy hallgatónak»
nevezték), de ha fontos katonai reformok avagy a hadsereg létszámának
felemelése került napirendre, mesterkéletlen és mégis nyomós beszédben
indokolta a követelt pénzáldozatokat. A 80-as években agg korára való
hivatkozással ismételten folyamodott nyugdíjazásáért, de I. Vilmos császár és
III: Frigyes mindannyiszor marasztalták. II. Vilmos azonban hajlott M.
kérelmére és 1888 aug. 3. a nagy táborkar főnökségétől érdemeinek hangsúlyozása
mellett felmentette, egyúttal azonban a honvédelmi bizottság elnökévé tette.
1890 okt. 26. egész Németországban ülték meg M. 90. születésnapját. 1891 ápr.
az aggastyán Kielbe indult az É.-nyugati csatorna megtekintésére, visszatérése
után azonban ereje elhagyta és ápr. 4. csöndesen elhunyt. Hőn szeretett nejét,
Burt Marit (szül. 1825.), kit 1841. vett volt nőül, már 1868 dec. 24.
elvesztette. gyermekei nem maradtak. Nagyobb munkái közül említendők: Briefe
über Zustände und Begebenheiten in der Türkei aus den J. 1835-39 (Berlin 1841,
6. kiad. 1893); Der russisch-türkische Feldzug in der europäischen Türkei
1828-29 (u. o. 1845, 2. kiad. 1877); Karte von Konstantinopel és Karte der
Umgegend von Rom; Das Wanderbuch (4. kiad. 1879). Részt vett továbbá a nagy
táborkar ama munkáinak kidolgozásában, melyek az 1859. osztrák-olasz háboru
történetét felölelik. Nejéhez intézett levelei közül megjelentek: Briefe aus
Russland (I. kiad. Berlin 1887, IV. kiad. 1894). A Vom Fels zum Meer c. lapban
Lengyelországról értekezett (1884). Halla után jelentek meg: Gesammelte
Schriften und Denkwürdigkeiten des General-Feldmarschalls Graf von M. (Berlin
1891-93, 8 köt.), mely munka másutt nem közlött levelezését is tartalmazza. A
nagy táborkar pedig hadtörténeti munkáit bocsátotta közre (Militärische Werke
M.-s, 3 köt. 1891-93). Már életében is elhalmozták mindazon kegyekkel és
kitüntetésekkel, melyekkel fejedelmek győztes hadvezéreknek kedveskedni
szoktak. De polgártársai is lerótták hálájukat és még életében emeltek neki
szobrokat (Parchimban és Kölnben), és a Lipcse mellett vívott «Völkerschlacht»
emlékére emelt szobor-csoportozatban is megörökítették M. alakját.
Forrás: Pallas Nagylexikon