Moravcsik
Ernő Emil, orvostanár, szül. Béren (Nógrád) 1858. Az orvosi
tanfolyamot a budapesti egyetemen végezet és 1881. nyerte el oklevelét. Eleinte
a budapesti egyetemi gyógyszertani tanszéknél mint tanársegéd, később a
fővárosi szt. Rókus-kórház bőr- és bujakórtani, majd a szülészeti és
nőgyógyászati osztályán mint segédorvos működött. 1883-89 szept. végéig az
egyetemi elmekórtani tanszéknél mint tanársegéd volt alkalmazva. 1887. az
elmekór- és gyógytan magántanára, s ugyancsak ezen évben a budapesti királyi
törvényszék elmeorvos-szakértője lett. 1890. az igazságügyi orvosi tanács
tagjává, 1892-ben a budapesti egyetemen a törvényszéki elmekórtan és lélektan
nyilvános rendkivüli tanárává, 1894. a törvényszéki orvosi vizsgáló bizottság
tagjává s 1895. a letartóztatottak és elitéltek megfigyelő osztályának
vezetőjévé neveztetett ki. Tanulmány szempontjából beutazta Német-, Francia- és
Angolország, Belgium és Svájc nevezetesebb bűnügyi embertani kongresszus
tiszteletbeli elnökévé választatott. Főbb munkái: Vizsgálatok a tuberculosis
körül; A bujakóros psychosisokról; Az epilepsiáról; Az alkoholismusról kórodai
észleletek és vizsgálatok alapján; A veszettségről; A phychikus infectióról; A
csökkent beszámítási képességről; Adatok a hysteriások hőmérséki, érverési és
légzési viszonyaihoz; A hysteriás elmezavarról; A degenerativ tünetek
jelentősége a bűnösségi hajlamnál; A környéki ingerek befolyása az
érzékcsalódásokra; A perlekedő tébolyodottságról; A paralysis progressiva
kezdeti tüneteiről; Az izombeidegzési rendellenességek elmebetegeknél;
Gyakorlati elmekórtan. Lefordította Krafft-Ebing Az elmebetegségek tankönyvének
I. kötetét és Charcot Előadások az idegrendszer betegségeiről c. munkájának
III. kötetét.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|