Moravcsik

Ernő Emil, orvostanár, szül. Béren (Nógrád) 1858. Az orvosi tanfolyamot a budapesti egyetemen végezet és 1881. nyerte el oklevelét. Eleinte a budapesti egyetemi gyógyszertani tanszéknél mint tanársegéd, később a fővárosi szt. Rókus-kórház bőr- és bujakórtani, majd a szülészeti és nőgyógyászati osztályán mint segédorvos működött. 1883-89 szept. végéig az egyetemi elmekórtani tanszéknél mint tanársegéd volt alkalmazva. 1887. az elmekór- és gyógytan magántanára, s ugyancsak ezen évben a budapesti királyi törvényszék elmeorvos-szakértője lett. 1890. az igazságügyi orvosi tanács tagjává, 1892-ben a budapesti egyetemen a törvényszéki elmekórtan és lélektan nyilvános rendkivüli tanárává, 1894. a törvényszéki orvosi vizsgáló bizottság tagjává s 1895. a letartóztatottak és elitéltek megfigyelő osztályának vezetőjévé neveztetett ki. Tanulmány szempontjából beutazta Német-, Francia- és Angolország, Belgium és Svájc nevezetesebb bűnügyi embertani kongresszus tiszteletbeli elnökévé választatott. Főbb munkái: Vizsgálatok a tuberculosis körül; A bujakóros psychosisokról; Az epilepsiáról; Az alkoholismusról kórodai észleletek és vizsgálatok alapján; A veszettségről; A phychikus infectióról; A csökkent beszámítási képességről; Adatok a hysteriások hőmérséki, érverési és légzési viszonyaihoz; A hysteriás elmezavarról; A degenerativ tünetek jelentősége a bűnösségi hajlamnál; A környéki ingerek befolyása az érzékcsalódásokra; A perlekedő tébolyodottságról; A paralysis progressiva kezdeti tüneteiről; Az izombeidegzési rendellenességek elmebetegeknél; Gyakorlati elmekórtan. Lefordította Krafft-Ebing Az elmebetegségek tankönyvének I. kötetét és Charcot Előadások az idegrendszer betegségeiről c. munkájának III. kötetét.

Forrás: Pallas Nagylexikon