(a latin opus musivum-tól), apró üvegkockákból összerakott burkolat, ellentétben a kődarabokból v. egyéb természetes és mesterséges anyagból összerakott, sík felszinü burkolattal. E szót átvette és általános értelemben használja minden európai nyelv. Magyarul is M.-nak nevezzük, nem csupán az üvegkockákból, hanem a változatos szinü és legkülönfélébb anyagból összerakott mustrát v. ábrázolást, mely padlónak, falnak, vagy bármely egyéb tárgynak burkolata. Készül: kőből, üvegből, égetett és zománcot agyagból, fából, fémből, elefántcsontból, bőrből, papirból, kelméből, kagylóból. A dilettánsok buzgalma felhasználja a tojáshéjat, a szalmát, a virágszirmokat, a leveleket, a gabonát, a rovarok és pillangók szárnyait, a madarak tollait, az emberi hajat és több effélét. Az utóbbi anyagokból készült M.-nak a kedvtelés körén kivül nincsen jelentősége. Hellyel-közzel a M.-hoz sorolják a berakott műveket is, igy p. a tausiát és a zománcos ötvösműveket is. Másfelől az összerakott művü ábrázolások és mustrák némely fajának saját neve van. Igy a szines üvegdarabokból előállított képeket üvegképeket, az eljárást üvegfestészetnek nevezzük. A bőr-M. a könyvkötészet, a selyemből és egyéb kelméből készült M. pedig a himzés körébe tartozik. A fa-M.-ot intarziának nevezzük. E szerint a szó szoros értelmében M.-nak azon ábrázolásokat és mustrákat nevezzük, amelyek apró kődarabokból, zománcozott agyag- vagy üvegkockákból, v. pedig nagyobb darab, de formára metszett kőlapokból készülnek. A M. ez utóbbi faja szoros kapcsolatban van az építészettel, amennyiben az épület padlatának, falainak és mennyezetének burkolatául és egyben díszítményéül szolgál. A mustrás M.-nak csakis díszítményi és technikai jelentősége van.

A musivum szó néhány századdal Kr. u. vált használatossá, s eredete bizonytalan. Ugy látszik, hogy eleinte a falnak és mennyezetnek kagylókból és kődarabokból készült burkolatát nevezték igy, a padló ilyetén burkolatának latin neve opus tesselatum, opus vermiculatum. A M. nyomait azonban megtaláljuk az ókor keleti népeinél is. Az assziriak palotáik vályog falaiba égetett agyagból való kúpokat nyomkodtak sűrün egymás mellé, amely kúpok szines mázzal festett alapja szinek szerint elrendezve mustrát képezett. Az assziroknál, valamint egyéb ázsiai népeknél is dívott a M.-szerü szines burkolatu padló (Eszter könyve I. 6.). A görögök eredetileg csak a padló burkolatául alkalmazták a M.-ot, hasonlóképen a rómaiak is, ugy azoknál, mint ezeknél tulajdonképen a himzett szőnyeget helyettesítette, s miként a szőnyeg, akként a M. is részint mustrás, részint alakos. Zeus olimpiai templomának előcsarnokában 1829. a franciák által felfedezett M. négyszögü darabokból állt, melynek meanderrel és pálmalevelekkel szegett mezejében halfarku triton kagylóval tülköl. Az egyenes vonalu, himzett szőnyegmustra mellett dívott a hajlított vonalu hálós és fonatos mustra, a folyondár, a virág, a rózsa, pikkely, körvonal stb. A M. technikai fejlettsége utóbb oly nagy tökélyt ért el, hogy alkalmatossá vált olyan festészeti ábrázolások előállítására, melyek a szinek finomabb árnyalatait is utánozzák és visszaadják a távlati látszatot. A görögök Nagy Sándor idejében már igen ügyes M.-készítők voltak, s ekkor vált divattá képeket M.-ban mázolni. Hieron szirakuzai uralkodó hajójának több termében az Iliasz jelenetei voltak ábrázolva. Sosos M.-műves Pergamonban az u. n. söpretlen szobát készíté, melyet azért neveztek igy, mivel padozatán a lakomáról való ételhulladékok s minden, amit kisöpörni szokás, változatos szinü kockákból volt ábrázolva. Különösen említésre méltó részlete a vizes edény, melynek szélén négy galamb áll. (L. Aszarotosz.) Herakliton szintén ügyes M.-műves volt; egyik művének részlete, mely hulladékok közt lakmározó egeret ábrázol, Rómában állítólag Sulla honosította meg a M.-ot. Azonban a rómaiak nem ismerték föl, hogy a M. mennyire alkalmas a fal díszítésére, s inkább a padozatra használták, ugy hogy ahova a római uralom eljutott, mindenütt találunk ilyen padlókat, melyek részint egyszerüen mustrásak, részint alakosak. Aquincum egyik fürdőjének romjai alól is került elő alakos M., mely gladiatorokat ábrázol. Legnevezetesebb e fajta mű, mely Pompejiban 1831. került napvilágra, a nápolyi muzeumban őriztetik, két harmada életnagyságu lovas és gyalogos alakokkal a csata sorsát eldöntő heves összeütközést, Nagy Sándor győzelmét Darius fölött; némelyek szerint az Isszos, mások szerint az Arabella melletti csatát ábrázolja. Nagyon valószinü, hogy festett képnek a másolata.

Az ó-keresztény művészet korszakában nagy szerepet vitt a M. A római katakombákban nem ritkaság a M.-padló; szt. Cirjék katakombájában fali M. is találkozik. Az ó-keresztény művészet fölismerte, hogy a M. az épület falával való szoros összetartozásánál, tartósságánál fogva mily nagy fontosságu az épület díszítésében. AZ olasz félszigeten a IV. sz.-tól a IX. sz.-ig tart az ó-keresztény M.-képirás; tevékenységének két fő helye Róma és Ravenna. Rómában M.-kal díszített legrégibb épület a 354. szt. Constantiának keresztelő háza és utóbb sírkápolnája; a Szt. Pudenziana-templom apsziszának M-ja a IV. sz. végéről a legszebb, művészetileg legbefejezettebb e fajta mű; a Szt. Szabina, a Maria Maggiore és Pado fuori le mura templomok M.-jai az V. sz.-ból, a Cosma e Damiano templombeliek a VII., a Nero e Achilleo templombeliek a VIII., a Prassede, a Cecilia és S. Maria della Navicella templombeliek a IX. sz.-ból valók. Ravennában a legrégiebbek, az V. sz.-ból valók a S. Giovanni in Fonte, az orthodoxok keresztelő házát, S. Vitale és S. Apollinare Nuovo templomot díszítő M.-művek, melyek a képirás ez ágának legteljesebb kifejlettségét mutatják. Ugyanott a S. Apollinare in Classe templom M.-jai a VII. sz.-ból valók.

Ugyanez időben Bizáncban is nagy szeretettel művelték a képirás ez ágát, mely az új császári város fényűzési hajlamainak legjobban megfelelt. A IV. és V. sz.-ból való művek itt nem maradtak fönn. Valószinü, hogy e századokban a művészet ez ágában Róma és Bizánc közt nem volt nagy eltérés. A VI. sz.-ból, valószinüleg Justinianus idejéből valók Szaloniki egyik mecsetjének, azelőtt szt. György templomának M.-jai. Konstantinápolyban a Justinianus által épített Hágia Szófia (isteni bölcsesség) templom M.-képei a bizánci művészet legnagyobb alkotásai lehettek. A. 726. kezdődött és a IX. sz. végén véglegesen megszünt képüldözés után a makedoniai dinasztiabeli császárok alatt a M.-képirás újra fölvirágzott, a X. sz.-ban azonban hanyatlásnak indult. (L. Bizánci művészet.) A X. és XI. sz.-ban Rómában és egész Olaszországban majdnem egészen szünetelt a művészeti tevékenység. Felső-Olaszországban elég sűrün, D.-Olaszországban gyérebben fordulnak elő XI. és XII. sz.-beli M.-padlók, melyek azonban fölötte durva kimunkáltságuak. A XII. sz.-ban keletkeztek Rómában a S. Clemente, a S. Maria in Trastevere és a S. Francesca Romana templomok M.-jai, melyek azonban nem vetekedhetnek a IV-VIII. sz.-beliekkel. A római S. Paolo fouri le mura-templom apsziszának XIII. sz.-beli M.-jai olyanok, mintha bizánciak készítették volna. Ugyanezen időben Rómában és környékén az u. n. Cosmas-család (l. o.) működött. E családnál műveinek terjedelménél fogva nagyobb jelentőségü Jacobus Torriti, ki 1288-tól 1292-ig készítette a laterani bazilika, 1295. a S. Maria Maggiore-templom apsziszának élénk szinü, gazdag, de formailag gyarló M.-képeit. Hozzája csatlakozik Pietro Cavallini és Philippo Rusuti, kik szintén Rómában, továbbá Cimabre és Gaddo Gaddi, akik Pisában és Firenzében dolgoztak. Említésre méltó még a spolentói székesegyház homlokzatát díszítő nagy M.-kép, mely Solstrenus mester műve 1207-ből, végül a római Szt. Péter-templom előcsarnokában levő M.-kép, mely Krisztust a háborgó tengeren ábrázolja és mely Giotto műve.

E művekkel a renaissance művészet keletkezésekor a M. szerepe a képirás történetében véget ér, a nélkül, hogy Ny.-Európában Olaszországon kivül általánosabb elterjedést nyert volna. A XIX. sz.-ban ismét nagyobb figyelmet fordítanak a M. művelésére. Olaszországban legnevezetesebb a vatikáni M.-műhely, továbbá Velencében a Salviati-féle és Venezia-Murano részvénytársaság műhelyei. A budapesti lipótvárosi templom kupolájának M.-jai Salviati velencei műhelyében készülnek. Franciaországba 1876. keletkezett az École nationale de Mosa?que; ugyanott van több magánintézet is. Ausztriának Innsbruckban van M.-műhelye. Az orosz kormány Pétervárt 1846. állított fel M.-gyárat.