Mozgási törvények

Igy nevezik a Newton felállította 3 tapasztalati alaptörvényt, melyek a dinamika alapját teszik. Az első tétel a tehetetlenség törvénye, mely azt mondja, hogy bármely test mindaddig megmarad nyugalmi v. mozgási állapotában, mig valami külső erő reá nem hat. A test mozgási vagy nyugalmi állapotában tehát külső ok nélkül változás elő nem állhat s éppen eme külső okot erőnek nevezzük. Oly test, melyre semmi erő nem hat, v. nyugalomban van, v. pedig állandó sebességgel egyenes vonalban mozog. A második alaptörvény a következő: A mozgás változása arányos az erővel s azon irányban történik, melyben az erő hat. A mozgás változása alatt a sebesség változását értjük irány és nagyság szerint. Az erő tehát arányos a gyorsulással, annak irányába esik, p. a szabadon eső test gyorsulása arányos a földi nehézségnek s utóbbinak mértékeül szolgálhat. A tapasztalat azt mutatja, hogy kétszer olyan tömegü testnek kétszer akkora erő kölcsönös ugyanakkora gyorsulás stb., ugy hogy a mozgó test tömegének és gyorsulásának szorzata arányos a reá ható erővel. Ha továbbá az erő egységéül azt az erőt választjuk, mely a tömegegységben a gyorsuló egységét létesíti, ugy az erő mértékét a tömeg és gyorsulás szorzata szolgáltatja. A harmadik alaptörvény értelmében minden hatást mindig éppen akkora és ellenkező visszahatás kisér. Az asztalon fekvő kő az asztalra bizonyos nyomó erőt gyakorol; ugyanolyan, csak ellenkező nyomó erőt gyakorol az asztal a kőr. Valamely mágnes vonzza a vasdarabot; ugyanazon, de ellentett irányu erővel vonzza a vasdarab a mágnest.

Forrás: Pallas Nagylexikon