Munkácsy

1. Kálmán, iró és hirlapiró, szül. Esztergomban 1866 jul 31. Budapesten jogot végzett, majd több évet töltött külföldön: Párisban, Londonbanés Amsterdamban, mint a Pesti Hirlap levelezője, Budapestre visszatérvén, előbb a Hét, majd a Pesti Napló belső dolgozótársa volt, jelenleg az Esztergom és Vidéke felelős szerkesztője. Első kötete: A hóvirágok, 1883. jelent meg, a második: Hosszu estékre, két évvel későbben. 1886. adta ki A sziv életéből címü munkáját, amelyet 1892. követte A szürkület c. novellakötete. Dolgozik minden kiváló fővárosi szépirodalmi lapba mint novellista és krónikairó.

2. M. Mihály, világhirü festőművész, szül. Munkácson 1844 okt. 10. Eleinte az asztalosmesterségre készült s már ekkor elárulta a benne rejlő szép tehetséget az által, hogy ládáit nagyon csinos virágokkal tudta díszíteni; később az asztalosból szobafestő lett s egyidejüleg az arcképfestés terén is tett kisérleteket, melyek Szamossy J. figyelmét annyira magukra vonták, hogy maga mellé vette s oktatást adott neki a rajz és festészet elemeiben. Szamossy ajánlólevelével jött fel Pestre a képzőművészeti társulat akkori igazgatójához, Harsányi Pálhoz, ki örömest buzgólkodott a fiatal tehetségek érdekében s mutatóul valami vázlatot kért tőle. Munkácsy néhány nap mulva elvitte hozzá első kisérletét: A hazatért s elbeszélő honvédet (1864), mely után havonkint 10-15 forint segélyt kapott a tárulsattól. Egy ideig a muzeum képcsarnokában dolgozgatott és pedig olyan sikerrel, hogy már első kész képét a képzőművészeti társulat vásárolta meg 80 forintért kisorsolásra. Ettől fogva gyorsan követték egymást újabb művei s a Kukorica-pattogtatás már a sajtó figyelmét is magára vonta. Első képeinek árán utazott Bécsbe (1865); az ottani művészeti akadémiát azonban már egy év mulva el kellett hagynia, mert minden segélyezés hiján, nem tudta magát a császárvárosban fentartani. Pestre jött tehát újra, hol arcképeket, címtáblákat festett olcsó pénzért, és rajzokat készített az illusztrált lapok számára, de megfestette Petőfi búcsuját is a szülői háztól. Pár évi szorgalmas dolgozás után annyi pénzt tudott összekuporgatni, hogy elutazhatott Münchenbe. Itt már szerencsésebben járt, amennyiben pártfogóra talált az ismert csataképfestő: Adam Ferenc személyében. Münchenből vett részt a magyar oktatásügyi miniszter által hirdetett pályázatban és pedig oly nagy szerencsével, hogy genreképeivel a nagydíjat egymás után elnyerte s ekkép további kiképeztetése céljából Düsseldorfba utazhatott. Előbb itt tájképeket festett (Aratáskor, Viharos tájkép), majd tanárai Knaus és Vautier arra bátorították, hogy genreképek festésére fordítsa nem közönséges tehetségét. Igy keletkezett Düsseldorfban tartózkodásának első idejében az Ébredező suszterinas, majd később (1869) a Siralomház, melyet féligkészen vásárolt meg egy amerikai műbarát, s mely az 1870-iki párisi világkiállítás első jutalmát nyerte el, festőjét egyszerre a hirneves művészek sorába emelve. A Siralomház érdekfeszítő tárgyával, az alakok bevégzett egyénítésével, főleg pedig a tárgynak annyira megfelelő sötét, búskomor szinezetével oly nagy tetszést keltett, hogy M. legközelebbi képés: a Tépéscsinálókat (1871) már megrendelésre, magas díjazás mellett, készítette. A genre iránt nagy fogékonyságot tanusító németek fölismerték benne a rendkivüli tehetséget és Weimarba tanárnak hivták meg, ő azonban nem fogadta el ezt az állást, hanem 1872. Párisba költözött, hol nevének ekkor már a Siralomház után jó hangzása volt. A francia fővárosban először kisebb képeket festett (A konyhapolitikusok, A köpülő nő, Az iszákos szabó), aztán megfestette az Éjjeli csavargókat (1873), melyen még mindig gyermek- és ifjukori emlékeinek szomoru hatása érezhető ugy a tárgyban, mint a kolritban. Szinei a Zálogházban 1874) c. képén kezdenek derülni; az Újoncokkal és a Falu hősével (1877) pedig már vidámabb hangulatokra törekedik. A csöndes családi boldogság idillje szól hozzánk a Műtermeben c. szindús képről (1876), mely a művészt és nejét tünteti föl, amint éppen egy készülő kép felől tanácskoznak. A párisi élet jeleneteit festi szinesen, széles ecsetkezeléssel, nem egyszer az impresszionisták modorában az Ujszülött (1881), Az atya névnapja, A dajka, A két család (1881) c. kisebb képeken. A mester leginkább Miltonján (1877) tér el régi irányától, melyen a szellem működését megragadó módon tükrözteti vissza a költő és politikai szabadsághős ábrázolásában. E nagyszabásu bölcsészeti képtől csak egy lépés kellett a vallásos festészethez s ezt a lépést a Krisztus Pilátus előtt c. képével tette meg (1882). Komoly műbirák hirdetik, hogy ehhez hasonló nagyszabásu kompoziciót az utolsó nagymester, Rembrandt halála óta nem mutatott föl a műtörténelem. A festmény azt a jelenetet ábrázolja, midőn Krisztust a római helytartó elé állítják s a zsidók főemberei páratlan fanatizmussal követelik halálra itéltetését. M. műve vallásos és történeti festmény egyszerre, amennyiben nemcsak a szenvedő Krisztust állítja elénk, hanem a hiterős vértanut is. A kép Amerikába került egy műbaráthoz, ki azt európai diadalmas körútja után 120 000 dollárért vásárolta meg. E körút alatt jött el a nagyszabásu festmény hozzánk is, amidőn a jelenlevő mestert a magyar fővárosban nagyszerü fogadtatásban részesítették. Második vallásos tárgyu festménye: Krisztus a kálvárián, folytatása és kiegészítése a Krisztus Pilátus előtt c. képnek, és a nagy történeti dráma utolsó fölvonását tünteti elénk, azt a megrendító hatást ábrázolva, melyet Krisztus haldoklása tesz a tömegre. A dráma alakjainak jellemzése ezen a képen egészen realisztikus. M., mióta Miltonjával új irányba terelte festőművészetét, folyvást nagyob súlyt fektet a szinezés fontos kérdésére. A feketébe olvadó tonusok használásával egészen fölhagyott s a koloristák közt foglalt poziciót olyan gyorsasággal, mely a művészet történetében ritkítja párját. Mozart utolsó percei (1886), melyet 50 000 dollárért váltott magához egy északamerikai műbarát, épp oly koloristának mutatja őt, mint a Pillanatnyi fölhevülés (1888), melyen a gyors föllobbanást követő mély megbánást mesteri jellemzéssel tükrözteti vissza az ellenfele holtteste felett álló lovag arcán és magatartásán. De kiválóan nagy koloristának mutatják tájképei is, melyek franciaországi falusi birtokából mutatnak érdekes részleteket, legtöbbször a lemenő naptól megvilágított fasorokat. M. ecsetjét az utóbbi esztendők alatt egy pár kisebb kompozición és arcképen (Haynald Lajos, Liszt Ferenc) kivül leginkább két nagyméretü festmény; a bécsi császári muzeum mennyezet-képe s a budapesti új országház számára megrendelt Honfoglalás vette igénybe. A bécsi mennyezet-képen az olasz renaissance kiváló alakjait csoportosította a berendezés olyan bravourjával, minővel csakis az ábrázolt korszak nagy mesterei dicsekedhettek; a Honfoglaláson pedig azt a magasztos jelenetet örökítette meg, melyben Árpád, a honalapító, az általa meghódított népek küldöttségeit fogadja, körülvéve vezéreinek és hiveinek tarka csoportjától. Mind a két festmény a nagyobb méretü kompoziciók közé tartozik s kidolgozásuk éveket vett igénybe, nem is számítva a sok utánjárást követelő előtanulmányokat. M. közel egy negyedszázadot töltött a francia fővárosban, nagyszabásu műveivel elismerést s dicsőséget szerezve a magyar névnek. Fejedelmi fényűzéssel berendezett palotáját a születés és szellem aisztokratái látogatták, sőt megfordultak abban igen sokszor koronás fők is, hogy elismerésükkel adózzanak a mester fényes tehetségének. M. a francia fővárosból gyakran ellátogatott Budapestre; fiatal magyar művészeknek éveken át adott olyan ösztöndíjakat, melyekkel magukat az élet anyagi gondjaitól mentesen képezhették, s nem volt olyan fiatal tehetség, akit tanáccsal, gyakran pénzzel is ne segélyezett volna, ha hozzá fordult. Szóval a távolban is magyar maradt testben, lélekben. Ez a körülmény indította Wlassics Gyula közoktatásügyi minisztert arra, hogy M. hazatelepítését szóba hozza. A mester hálás szivvel fogadta a miniszter ajánlatát s mint a szépművészetek főfelügyelője telepszik meg Budapesten, melynek művészeti viszonyaira bizonyára üdvös befolyást fog gyakorolni az ő jelenléte. Legújabb képe, az Ecce homo, már a hazatérő mester alkotása gyanánt szerepel az 1896. millennáris kiállításon. M. képei közül két ifjukori kisérlet, Zivatar a pusztán s Petőfi búcsuja a szülői háztól látható a nemzeti muzeum képtárában; későbbi alkotásai közül ugyancsak itten az Ujoncozást találjuk. Honfoglalása az új országház nagytermét díszíti (a kép vázlatát Szeged vásárolta meg 25 000 frtért). Haynald Lajos arcképét a m. tud. akadémia őrizi. Magánosoknál Budapesten leginkább vázlatok s tanulmányok találhatók tőle: Almássy Tasziló grófnál az Ébredező suszterinas s a Siralomház vázlata, Andrássy Gyula grófnál a Szárazmalom, Harkányi Frigyes bárónál Milton vázlata, Szana Tamásnál a művész arcképe, Odry Lehelnél egy öreg ember tanulmányfeje, Beöthy Zsoltnál egyik vallásos festményének első gondolata. M. a királytól a magyar nemességet s a Litteris et artibus kitüntetését kapta.

Forrás: Pallas Nagylexikon