Műutak

e néven azokat az utakat foglaljuk össze, amelyek nem az egy járás vagy kerékcsapás által feltört nyers földön mutatkozó kezdetleges útirányt jelölik meg, hanem amelyek a többrendbeli közlekedés minden igényének lehető figyelembe vételével s tekintettel a talaj minőségére, ennek lejtszini és vízelvezetési viszonyaira, a mindenkori műszaki tudomány szabályainak megfelelően terveztettek és lettek megépítve. A régi népek közül a persák és asszirok az ő utaiknál még csak arra voltak figyelemmel, hogy azokat a rajtuk megálló viz el ne rongálja s ennélfogva kissé nyergelten s jobbra-balra szivárgó árkokkal ellátva állították elő. Az etruszkok voltak az elsők, akik legelőször építettek igazi M.-at, mert a régi görögök utait amelyeket ők nagy kövekkel ugyan kiraktak, de egyéb tekintetben azokat a közlekedés szempontjából ki nem képezték, még valódi M.-nak mondani nem lehet. Az etruszkok jól ledöngölt vastag kavicságyra fektették erősen összerótt több oldalu lapos vagy útburkolóköveiket s az ekként elkészített nyergelt kocsiút mindkét oldalát széles lapos kövekkel szegélyezték, amely szegélyezés egyrészt a gyalogjárók számára szolgált, másrészt pedig a középső úttestnek biztos támasztékait képezte. A régi rómaiak nagy műutai a következő alkatrészekből állottak: 1. a kiásott útágyban egy vagy két sor mészhabarccsal megerősített lapos kő (stationer) alapzat rakatott le; 2. erre jött ismét mészhabarcsba rakott durva terméskőréteg (rudus); 3. Erre az elsőrendű hadi utaknál egy zúzott kőből és mészből álló betonszerű réteg (nucleus); 4. végre az utat borító kövezet (summum dorsum), amelyet erősen lesujkoltak. A római út elosztása és mérete a következő volt: a) középen a kocsiút mintegy 5,25 m. szélességben; b) ettől jobbra-balra voltak a gyalogjárók, mindegyik mintegy 2,5 m. széles (margines); c) a gyalogjárókat a kocsiúttól két oldalt falak választották el, melyek az útból mintegy 40 cm.-re emelkedtek ki és mintegy 50 cm. vastagsággal birtak és arra szolgáltak, hogy a gyalogjárókat védjék s utóbbiak által pihenőhelyként is használtassanak. A rómaiaknak tisztán hadi célokat szolgáló utain más volt a beosztás, mert ezeknél a légiók számára a középen volt 4-7 m. széles út s ennek, szélein voltak berendezve a polgári közlekedésre szolgáló útvonalak. Augusztus császár idejében a római birodalomban már 28 elsőrendü műút volt. A középkorban Nagy Károk építtetett néhány utat s a római utakat is helyreállította, utódai azonban a fenttartást elhanyagolták s az egész középkor, sőt még az újkor is a XVII. sz. közepéig egyáltalában nem kedvezett az utaknak. A XVII. sz. óta különösen Franciaországban kezdtek a M.-ra gondot fordítani, azonban a Franciaországban épült u. n. királyi utak egészen 1775-ig, amikor Trésaguet (l. Makadam) új építési rendszerét alkalmazni kezdte, felette szomoru állapotban voltak. A királyi utak rendszerint 72-74 láb szélességgel lettek kihasítva, azonban csak ezeknek közepe, mintegy 12-16 láb szélességben volt még ahogy kikövezve. Max Adam óta az utak tekintetében gyökeres fordulat állott be és az államkormányok mindent elkövetnek arra, hogy ugy a hadászati, mint a közforgalmi érdekek megóvhatása végett az utakat minél tökéletesebbekké tegyék. A M. legismertebb fajai: a) zúzott kő- (l. Makadam) utak, alapzattal vagy anélkül; b) kőutak és pedig terméskővel, kockákkal, ez utóbbiak vagy egyenes sorokban, vagy ahlgerinc-formában vagy egyenesben, váltakozó keresztkötésekkel: c) aszfaltutak (öntött vagy pörkölt aszfaltból, vagy aszfalt-makadamból); d) faburkolatok stb. A M.-hoz felhasznált anyagok a különböző országokban található nyers anyaghoz és az utak rendeltetéséhez képest különbözők s vidékenként is változnak. A zúzott kőhöz kemény mészkő, meszes homokkő, bazalt, gránit, szienit, trachit, porfir stb. használtatik, a kockákhoz gránit, közönséges és quarcos trachit, keramit és kongó tégla.

Forrás: Pallas Nagylexikon