Művészeti akadémia

a felsőbb művészeti iskolák általánosan dívó elnevezése. Ilyenféle intézménynek legelső nyomát a régi Görögországban Szikionban találjuk, ahol Pamphilos festő a peloponnezusi háboru után tanítványait tizenkét éven át tanította és ezért egy talentum fizetést kivánt, mely összeget Apelles és Melanthios is megfizette neki; a művészeti oktatásban a fő súlyt a matematikára és a geometriára fektette, amely tudományok nélkül a művészetben való tökéletességet lehetetlennek tartotta (Plin. Hist. Naturalis, XXXV., 76). Egyébként az ókorban a görögöknél a fiu rendesen az atyja mesterségét követte; igy volt a művészetben is, s iskoláig a műhely szolgált, ahol a fiu atyjának és mesterének munkájában részt vett és ekként sajátította el a művészetet. Lassankint e patriárkális szokás megváltozott és a mesterek idegen ifjakat is felvettek műhelyükbe. A fiuk és a nem családbeli tanítványok a mestertől elsajátított művészetükkel egyaránt megőrizték mesterük emlékét és művészetlét még a római korban is, ami meggyőző jele annak, hogy a családi kegyelettel kapcsolatban és abból kifolyólag mily sújt fektettek a művészeti iskola leszármazására. Pausanias a Kr. u. II. sz.-ban irja: «Ezt a szobrot Pantias készíté, aki a szikioni Aristokles művészetét kézről kézre hetedik nemzedékben örökölte» (IV., 3., 11.). A középkorban, amikor a művészet inkább technikai járatosságból állott, eleinte a kolostori műhelyek voltak a művészet iskolái; a XII. század végétől kezdve céhekben szervezkedett világiak gyakorolták a művészetet, a céhek szabályai szerint hozzájuk szegődött ifjak műhelyeikben sajátították el a művészet elemeit. A XIV. században Firenzében a festők a sebészek és az orvosok céhébe tartoztak és Cennino (Il libro dell" arte o trattato della pittura) szerint Taddeo Gaddi festő 24 évig volt Giotto tanítványa, Cennino pedig az utóbbi fiának Angelo Gaddinak műhelyében 12 évig tanult. A szó mai értelmében vett művészeti iskolához legközelebb áll Squarcione festő műhelye, mely megvető alapját a padovai iskolának. Squarcione az ókori szobrászat emlékeinek szép gyüjteményével birt, s ez emlékek tanulmányozására fektette a fő súlyt, ami által nagy hatást gyakorolt a XV. sz.-beli olaszországi festészet fejlődésére. Lionardo da Vinci 1496. Milanóban M.-t alapított, amelynek mivoltát azonban nem ismerjük pontosabban; úgy látszik, hogy abban a mester hajlamaival összhangban a tudományos oktatás vitte a fő szerepet. Rómában XII. Gergely pápasága (1572-1585) alatt keletkezett az Accadeimia di S. Luca. Az iskolaszerüen szervezett művészeti oktatás tulajdonképeni alapítója Lodovico Caracci, aki egyszersmind megvető alapját a bolognai festészeti iránynak. Ez időtől fogva a műhelybeli oktatás mindinkább háttérbe szorul. A párisi M.-t (École de beaux-arts) XIV. Lajos király kiskorúsága alatt Mazarin bibornok alapítá 1648. Németországban első volt a nürnbergi akadémiai 1692. Sandrart alapított. A bécsi akadémia 1692., a berlini 1699., a drezdai 1705. keletkezett. Utóbb következtek: a lipcsei (1764), a düsseldorfi (1767), a casseli (1777), a prágai (1796), a müncheni (1770), a königsbergi (1843), a Weimari (1858), a stuttgarti (1867). Európa többi országaiban, Angol-, Olasz-, Spanyol- és Oroszországban is meghonosodott a művészeti oktatásban az akadémiai rendszer. Magyarországon a M. hiányát többé-kevésbé pótolják az országos mintarajziskola és mesteriskolák. A felsorolt intézetekben a művészeti oktatás a tudományos képzésen alapul, amihez utóbb a technikai ügyesség elsajátítása járul, s befejezik a műhelyi tanulmányok.

Forrás: Pallas Nagylexikon