egész sajátságos s a magyar flórának, különösen a homokpusztáknak számos kiváló ritkaságra és jellemzője tünik ki benne. Közepes magassága 80-95, 95-125 m., a szélein 160-180 méter. Az Alföld rónaságán pázsitos mező, homokdomb, szíkes legelő, szíkes mocsár, a nád és káka körül ragyogó tó, ingovány, buja rét, rengő vetés, szőllő, majd a dombhátakat koronázó erdő határozza meg a táj képét. Az Alföldet erdőtlen mély síkra és hátasabb erdős részre osztjuk. Ez a lapály karimája s a közel levő hegyek hatása alatt áll s a rónaságtól berek választja el. A berek uralkodója a Helianthemum Fumanán kivül egyetlen örökzöld és tűlevelü, a gyalogfenyő boróka (Jászságtól a Ferenc-csatornáig s tovább a temesi homlokpusztán majdnem egészen az Al-Dunáig). A magyar pusztán a tavasz késő, az ősznek pedig korai éjjeli fagya (dér) meg a nyár aszálya a vegetációt szűkre, majdnem csak három hónapra szorítja. Az alföldi növények fajainak száma nem sok, de egy-egy fajnak töméntelen számu individuuma terem helyenként (keserü fű az iszapon, nád, sás, pázsit), azért belőle nevezetesebb szövetkezet támad. A pusztának egyik sajátsága, hogy minden, ami benne él és mozog, sereges számu szokott lenni. De a N. eredeti vegetációját a szántás-vetés meg a vizszabályozás nagyon megzavarta, csökkentette és félreszorította, ma ugyszólván már csak a kevésbbé értékesíthető v. szántás-vetésnek alkalmatlan helyen (legelőn, parlagon, mocsaras helyen) vagy a mesgyéken maradt fel, még a sovány szíket is feltörik. Ma a szántott-vetett mezőkön kivül leginkább három vidéket lehet a N.-ben megkülönböztetni: homokpusztát, szíkes mezőt és mocsaras vidéket.

A száraz magyar pusztának jellemzői a pázsitfüvek, belőle háromféle szövetkezet v. pázsitformáció keletkezik: az 1. élesmosó v. fenyerformáció (Pollinia Gryllus), Adonis vernalis, Paeonia tenuifolia, Ranunculus Illyricus, Scorzonera stricta, Gagea pusilla, Crocus reticulatus, Astragalus dasyanthus, Mattia umbellata, Dracocephalum Austriacum, Viola ambigua, Inula denticulata, Astragulus exscapus stb. növényekkel szövetkezve a kötött homokon: 2. a tirsa v. árvalányhaj formáció a báránypirosító, a szamárkenyér, Astragalus virgatus, Alyssum tortuosum, Achillea pectinata, Centaurea, Onosma, Iris, Colchicum, Peucedanum és Polygonum arenarium, Carex stenophylla, Nitida, Dianthus serotinus, Linum glabrescens, Hieracium echioides, Erysimum canescens, Syrenia cana, Festuca vaginata, Tragopogon floccosus, Sedum Hillebrandtii, Hypericum elegans, Ornithogalum refractum, Althaea pallida, Gypsophila arenaria, G. paniculata stb. társakkal a lazább homokon; 3. a rosznok-formáció (Bromus) a Secale fragile, Plantago arenaria, Tragus racemosus, Kochiák, corispermumok, Alyssum desertorum, Trigonella Monspeliaca, királydinnye stb. társaságában a futó homokon. E három jellemző csapat közül azonban csak a tirsa közös az orosz sivataggal. A homokpuszta benszülöttje a homoki kikirics, a kopasz len, a királydinnye, Doanthus Pontederae, Mattia umbellata, Onobrychis arenaria, Sedum Hillebrandtii, Festuca vaginata, Allium Borbásii, Centaurea Tauscheri, Oxytropis Hungarica, Thlaspi Jankae, Veronica Bihariensis.

A szíkes mezők növényzete is apró, némelykor oly aprócska, hogy alig szembetünő (Myosurus minimus, Procrassula deserti Hungarici, Trifolium ornithopioides, Sagina bryoides, kevés moha és zuzmó). A Tiszavidék és Erdély szíki növényei (halophyta) kevésbbé hasonlíthatók Oroszországéihoz, mert ilyen tér nálunk nem nagy terjedelmü, növényzete pedig nagyon egyforma. Sajátja a sziki lapu (Statice Gmelini), az Ster punctatus, Plantago Schwarzenbergiana, Iris subbarbata, Rumex pseudonatronatus stb. társakkal, a messzire pirosló a Camphorosma-mező, Salsola Soda, Atriplex, Chenopodium farinosum, Kochia prostrata, Artemisia monogyna, Plantago tenuiflora társakkal; a kákaképlet a szíkes tavat szegélyzi, a Crypsis aculeata Cr. schoenoides, Lythrum bibracteatum stb. növényekkel. Szíkes réten több lóhere (Trifolium angulatum, Tr. strictum, Tr. laevigatum, Tr. striatum), a Ranunculus pedatus, Lepturus Pannonicus Hordeum Gussoneanum stb. kiváló. A szíkes semlyék jellemzője a piros cickafark (Achillea asplenifolia Vent.), a Beckmannia cruciformis, Melilotus macrorrhizus, Sveda salsa, Aster pannonicus stb. társakkal: kiszáradás után valamint az útmelléket is sárga selyemmályva dísziti. A sós helyek talajának egész más kémiai és fizikai tulajdonsága s egészen más növénye van, mint a kemény szíkes mezőnek, csak a talaj felszinének fehéres szine közös. Tiszántul szíkje (pseudonatronatum) finom csillám és kovarész szíksó nélkül vagy csekély nyomával, a sós helyen (Szeged, Dorozsma stb.) pedig söpörhető szíksó virágzik, nem olyan sűrü és kemény, mint a tiszamelléki szík, hanem laza homoktalaj, melyet a viz könnyen átjárhat. A sós mezők jellemzője a Lepidium crassifolium, Cyperus Pannonicus, Triglochin maritimum, Salicornia herbacea, Sueda maritima, Linosyris villosa, Taraxacum leptocephalum, Glaux maritima, Buda marina és B. marginata, a sóbányák körül pedig Halimocnemis Volvox, Statice Tatarica, Aster Tripolium stb. terem jellemző módon.

A mocsári növényzet a Nagy-Alföldön nagyszerü volt, a leapadással, kiszárítással és vizszabályozással sokat csökkent és pusztult, de még ma is nevezetesebb tagjai és képződményei vannak. Az alföldi mocsarak legkiválóbb növényei a Chara crinita, Stellaria Laxmanni, Ranunculus lingua a nádasban, Epilobium villosissimum, Verbena supina, Heliotropium supinum, a vadrizs, Salix Rákosina, Plantago maxima, Ranunculus lateriflorus, R. polyphyllus, R. Steveni, Melilotus dentatus, M. procumbens, Tanacetum serotinum, cochlearia macrocarpa, Elatine campylosperma, Aldrovanda, Roripa prolifera, Cyperus Heldreichianus, Ceratophyllum haynaldianum, Oenanthe media, Carex nutans, Naias minor, Sparganium simplex. Benszülött: a Mentha Haynaldiana, M. Biharensis, M. peracuta, M. Chrysii, M. Iráziana, Roripa Kerneri, Potamogeton Grisebachii, Ceratophyllum pentacanthum, Orchis elegans, Senecio Sadleri, Symphytum uliginosum, Melilotus macrorrhizus, Oenanthe Banatica, Polygonum Hungaricum.