Nagy-oceán
(Csendes-tenger, Pacific-Oceán, Océan Pacifique), Ázsia,
Ausztrália és Amerika közt elterülő világtenger, amelynek É-i határául a
bering-szoros, D-i határául a déli sarkkört tekintik, az Atlanti-oceántól a
Hoorn-fokon átvonuló, az Indiai-oceántól pedig a Liuwin-fokon átvonuló délkör
választja el. A Khinai-tengert és a keletindiai archipelagust leszámítva,
területe 161 125 673 km2, azaz több mint az öt kontinens együttvéve.
Átlagos mélységét Krümmel 3912 m.-re teszi. É-i részében nagy, 6000 m.-nél
mélyebb depresszió van (Tuscarora-mélység), amelynek Ny-i részében találtak
8513 m.-nyi mélységre. Hasonló nagy, de kisebb terjedelmü mélység van a
D.-amerikai kontinens közelében is. D-i része ellenben nagy mélyedésekben
szegény. Az áramlatok mutatnak némi analogiát az Atlanti-oceán áramlataihoz. A
passzátok az egyenlítő mindkét oldalán benne is Ny-felé hajtják a vizet. Ezen
Ny-i irányu áramlatok É-i határa az É. sz. 24°, D-i határa a D. sz. 26°. E
határok azonban, mint az Öböl-áramlatnál, az évszakok szerint változnak. Ezeken
kivül a sík tenger csaknem teljesen nélkülözi az áramlatokat, de a kontinensek
partjai mellett több helyütt teljesen ki vannak fejlődve. A Kuro-Szivo Japán
partjai mellett meleg vizet visz É-felé. Folytatása É.-Amerika Ny-i partjain az
aránylag meleg éghajlatban érezteti hatását. Az É.-Amerika K-i partján érezhető
hideg áramlathoz hasonlít a N.-ban az Ohocki-tenger hideg áramlata, amely
csaknem Koreáig jut el. Új-Dél-Wales partjain D-i áramlat, Ausztrália D-i
partjain pedig K-i áramlat észlelhető, amely az előbbit Új-Zéland felé tereli
el. A D. sz. 30°-tól D-re a szelek a vizet D.-Amerika nyugati partjai felé
hajtják; ebből Patagonia partjain D-felé vonuló áramlat keletkezik; ugyanez a
körülmény támasztja a hideg Peru- vagyis Humboldt-áramlatot, amely a
Galapagos-szigeteken tulra terjed és az egész partvidékre oly jótékony hatást
gyakorol. A Peru és Chile partjain ismeretes ködöket e hideg áramlattól
származtatják. A hőmérséklet a felszinen az É. és D. sz. 28° között általában
nem kevesebb 20°-nál, kivéve a perui áramlatot és Kalifornia partvidékét. Az
egyenlítői ellenáramlatban azonban a viz ennél is melegebb; és ebben a vizben
találhatók meg legnagyobb mértékben a zátonyépítő korállok életföltételei.
Jellemzők még a N. Ny-i részében azon mély medencék, amelyeket tenger alatti
földhátak fognak körül és a vizcirkulációtól elzárnak. Ilyen földhát köti össze
mintegy 2600 m. mélységben Japánt a Bonin-szigetekkel, Marianákkal és
Karolinákkal és 8400 m. mély medencét fog körül; hasonló földhátak fogják körül
a Koráll-tengert, a Mindorói-, Celebeszi- és Szulu-tengereket. A szelek iránya
is hasonlít nagyjában az Atlanti-oceán szeleinek irányához. Az É. sz. 25° és a
D. sz. 25° közt tulnyomóak az ÉK-i és DK-i passzátok, amelyeket azonban egy az
atlanti-oceáninál keskenyebb szélcsendöv választ el. É.-Amerika Ny-i partjai
mentén csaknem állandóan gyenge, É-i és D.-Amerika Ny-i partjain csaknem
állandóan D-i szelek fujnak. A N. Ny-i részei a monszunok övébe esnek. A
magasabb szélességi fokok alatt Ny-i szelek az uralkodók. Az első európai
ember, aki a N.-t megpillantotta, Vasco Nunez de Balboa; tulajdonképeni fölfedezője
pedig Magalhaes; végre az első, aki Ny-ról K-felé rajta áthajózott, 1565.
Urbaneta szerzetes és hajós volt. Első átkutatói közt azonban kétségkivül Cook
foglalta el az első helyet. Rendes hajójáratok azonban csak akkor indultak meg,
midőn az ausztráliai gyarmatok virágzásnak indultak. Az első rendes
gőzhajójáratot Panama és Sydney közt rendezték be; azóta azonban nemcsak az
ázsiai és amerikai partok közt járatnak rendes hajókat, hanem számos nagyobb
európai hajózó társaság hajói is fölkeresik a partjain épült nagy
kikötővárosokat.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|