Nagy Ferenc

(vályi), sárospataki tanár, filologus, szül. Felső-Vályban 1765 szept. 30., megh. Sárospatakon 1820 jan. 15. Sárospatakon és Miskolcon tanult; 1783-93. a grammatikai osztály tanítója, majd szubrektora lett Miskolcon. Ekkor a zürichi egyetemre ment, hol két évig filozofiát, természettant meg görög és római kollégium a humaniorák professzorává hivta meg N.-ot, ki különösen a klasszikus nyelvek tanításában buzgólkodott. A XVIII. sz. végén népies hangu regés elbeszélésekkel lépett föl a Gyöngyösi István modorában: Hunyadi László történetei (Pozsony és Komárom 1793, megtoldva apologusokkal és elegyes versekkel); A pártos Jérusálem (Pozsony és Pest 1799). Szorosabb ismeretségbe jutván Kazinczyval, a klasszikus iskola modorában kezdett dolgozni, s kiadott egy kötet lirai verset (sok didaxissal): Odák Horátz mértékeinn (Kassa 1807). Szerencsésebb volt műfordításban; fordította Homeros Iliászát, Biont és Moschust. Irodalmi hagyatékainak javát Kazinczy, N. jóakarója és tisztelője adta ki Polyhymnia II könyvekben címen (Sárospatak 1820). Homeros-fordítása, melybe a Kazinczytól rendelkezésére bocsátott Kölcsey-féle Homeros-fordításból egyes részeket átvett, adott okot a hires Iliász-pörre Kazinczy és Kölcsey közt. Ez volt az első nagyobb plágium-pör irodalmunkban. Sok alkalmi vers és beszéd is jelent meg N.-tól magyar és latin nyelven.

Forrás: Pallas Nagylexikon