(felsőgyőri), történetiró, szül.
Balassa-Gyarmaton (Nógrád) 1824 junius 18-án. Atyja, Ferenc, több vmegye
táblabirája s Nógrád vmegyének 24 éven át (haláláig, 1843 okt. 25.)
levéltárnoka. Iskoláit Egerben, Esztergomban, Vácon járta; a jogot magánszorgalommal
tanulván, Losoncon és a pozsonyi kir. jogakadémián tett vizsgálattal végezte.
Mint kir. táblai jegyző (jurátus) ez időszakot az 1847-48. országgyülés alatt
Pozsonyban saját költségén töltötte. Majd Pesten jurátuskodott, mig 1848 aug.
17. felcsapván honvédnek, Pápára a 7. honvéd zászlóaljhoz osztották be; ebben
részt vett a Teleki Ádám gr., majd Moga vezérlete alatt Jellachich ellen
folytatott védőharcban okt. 25-ig, amidőn őrmesteri ranggal áthelyezték
Budapestre, hol közben nov. havában az ügyvédi vizsgálatot is letette. Pesten
az Üllői-kaszárnyában szervezett 49. zászlóaljhoz jutott, melynek egyik
századával lekerült Aradra, majd Bemhem (ápr. végeig), azután Vécsey táborába a
temesvári ostromsereghez. Közben az oláhok ellen a zarándba küldött
expedicióban is részt vett. 1849 jul. 18-tól Dembinsky-Mészáros hadtestéhez
csatlakozva, Szegedtől Temesvárig végig harcolta (mint al-, majd mint
főhadnagy) a magyar sereg végső küzdelmeit, mig végre az aug. 9-iki temesvári ütközet után, a sereg feloszlása rémes időszakában, Déva határából
visszafordulva, élete veszélyei közt haza felé vette útját. Szept. 4. eljutott
Bujákig (Nógrád), hol biztos rejtekhelyén 1850 aug. 17-ig lappangott, midőn
alávaló árulással följelentetvén a zsandárok a vmegye székvárosába vitték, hol azonban, igazolás föltétele alatt, kezesség mellett, szabad lábra helyezteték. A besoroztatás elkerülése végett egy Olaszországban telelő grófi házhoz (Berchtold gr.) szegődvén, kinn tartózkodott mindaddig, mig a volt honvédségért való feleletre vonás alól egy általános császári rendelet mindenkit fölmentett.
Igy biztonságba jutván, 1853-55. szülőhelyén ügyvédkedett, s irogatott az
akkori néhány folyóiratba. Toldy Ferenc felszólítására könyvtári tisztségért
folyamodván, 1855 aug. 1. kineveztetett a pesti egyetem könyvtárához első
tisztnek, s még azon évben szept. 27. nőül vette Csató Máriát, az iró Csató
Pálnak leányát. 1859 márc. 21. a meghalt Reguly Antal helyett ő lett a könyvtár
első őre. Ott szolgált 1870 márc. 1-ig, midőn Greguss Ágost képviselőházi
naplószerkesztő egyetemi tanárrá neveztetvén, annak unszolására a képviselőház
naplószerkesztője lett. Orvosai tanácsára azonban a fővárost elhagyni s haza
nyugalomba vonulni kényszerült. Kilenc évig sinylődott otthonában, a
nógrádvármegyei Horpácson, betegen, tehetetlenül; később legfeljebb iratainak
rendezésével, kéziratok másolásával s immár mintegy 12 000 kötetre tehető,
kéziratokban, inkunabulákban, editio princepsekben gazdag könyvtárának
összegyüjtésével szórakozván. 1888 körül a vármegyétől rábizott történet
megirásához először is az adatok gyüjtésével fogott. E mellett 1890 nov. elején
tett indítványával egy vármegyei muzeumtársulat alapítását kezdvén meg, azt
1891 nov. 29. tartott ünnepélyes üléssel megnyitotta. Közben szorgalmasan
dolgozott a vmegyei hirlapba. Első önálló cikke 1844-ben jelent meg a Világ 51.
számában: Egy népfaj (a cigány) hazánkban. 1845-46. számos népdal- és
mese-gyüjteményt küldött be a Kisfaludy-társasághoz s ezeket Erdélyi János fel
is használta a Népdalok és Mondákban. 1847-48. több cikket irt a Honderübe s a
Magyar Akad. Értesítőbe, a Hölgyfutárba, a Losonci Phönixbe stb. Nagyon becses
1853. velencei történeti kutatásairól tett jelentése s Gritti Alajos életéről
és viszonyairól négy eredeti kézirat nyomán irt értekezése a M. akad.
Értesítőben, s Menyői Tolvaj Ferenc XVII. sz.-beli iróról s Corvin János
velencei nevezetességéről az Új M. Muzeumban közölt tanulmánya. 1854. kezdte
meg (a Divatcsarnokban) a történeti népregék közlését, egyúttal sokat dolgozván
Vahot és Kubinyi képes folyóirata (Magyarország képekben) számára is. 1857.
indította meg Magyarország családi címerekkel és leszármazási táblákkal címü
nagy és alapvető munkáját, mely 1857-65., illetőleg a pótkötettel 1867-ig 13
hatalmas kötetben örökre forrásmunkája marad a magyar genealogiának. A m. tud.
akadémia, amint újraszervezése után tagokat választhatott, már az első két
kötet megjelenése után sietett őt (1858 dec. 15.) levelező tagjainak sorába
iktatni. Székét Adalék a magyar címertanhoz c. értekezésével foglalta el.
(Megjelent a M. Akad. Ért.-ben 1860). A mellett, hogy minden évben megjelent e
művéből egy-egy kötet, számos más kiadvánnyal gazdagította a magyar irodalmat.
Szorgalmasan irt továbbra is az Új M. Muzeumba, Tört. Tárba, Vasárnapi Újságba
és sok más lapba. Önálló kötetei ez időből: A Lubellei és Kisfaludi
Lipthay-család nemzedékrende és oklevéltára (Pest 1858, 4-r.); Tököly Imre
secretariusának, Komáromy Jánosnak törökországi diariuma és experientiája (Pest
1861). Knauz Nándorral 1862. indította meg a Magyar Tud. Értekezőt, melynek két
kötetébe a legkiválóbb tudósok dolgoztak. A bevezetés és zárszó s minden
füzetben az irodalmi napló, krónikai jegyzetek s apróságok N.-tól valók. 1863.
adta ki az akadémia Monumentái közt Thököly Imrének 1693-94. évi naplóját (Pest
1863). Sok újat tartalmaznak a várrendszer némely viszonyairól a M. Akad.
értesítőben 1866. közlött tanulmányai is. 1867. buzgó részt vett a magy.
történelmi társulat megalapításában s kezdettől fogva egyik legtevékenyebb
munkatársa volt a társulat közlönyének, a Századoknak. Nagy feltünést keltett
1869. a Pesti Naplóban Nagyszerü felfedezések, vagy Nincs többé aranybulla s A
velencei hirhedt fölfedezések c. két tárcacikke, mellyel Mircse János velencei
kutatásait kellő értékökre szállította alá. 1870. számos becses közléssel
támogatta az Archaeol. Értesítőt s egyik alapítója volt a genealogiai
társulatnak, mely alelnökévé választotta s melynek közlönyébe, a Turulba,
kezdettől (1883) fogva becses tanulmányokat és adalékokat irt. 1870. kezdte
szerkeszteni a képviselőház és egyes bizottságot naplóit, melyekből 1878-ig 59
hatalmas kötetet állított egybe. Ez emésztő munkássággal egyidőben önállóan
adta ki Rhédei László tört. maradványait (1871); a Gróf Zichy-család
okmánytárát (Nagy Imrével és Véghelyi Dezsővel együtt, 1871-74., három
kötetben); Emlékbeszéd Érdy János fölött (1873); Egy főbenjáró per a XVII.
századból (1873); Magyar diplomáciai emlékek Mátyás király korából (1875-78.,
négy kötetben); Az utolsó Árpádházi király trónralépte (1876); Brutus János
Mihály Magyar historiájának III. kötete (1876, az első kettőt Toldy Ferenc adta
ki). Rendkívüli buzgóságáért a m. tud. akadémia már 1874 máj. 21. rendes tagjai
közé választotta a jeles tudóst, ki azonban 1879-től súlyos betegsége miatt egy
ideig nem működhetett az irodalomban és csak 1883-tól fogva folytathatta azt
nagyobb hévvel a szaklapokban. 1885. jelent meg Siebmacher Wappenbuch-jának IV.
kötete gyanánt: Der Adel von Ungarn sammt den Nebenländern (Nürnberg 1885),
melynek alapjául N. gyüjteménye szolgált; neve azonban csak az első hét füzeten
áll. ugyanakkor irta meg Drégely várának történetét (a Szondy-albumban). 1890
óta számos cikke jelent meg a Nógrádi Lapokban, hol különösen a vármegye
történetéhez szolgáltatott becses adalékokat; a király látogatása alkalmával
külön lenyomatban is megjelent Balassa-Gyarmat története (1891). Az
Irodalomtört. Közl.-ben Juhász Mátéról s Barcsay ábrahámnak feleségével
folytatott levelezéséről értekezett (1893). Jelenleg Nógrád vármegyének két
nagy kötetre tervezett történetén dolgozik.
Forrás: Pallas Nagylexikon