Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Nagy Iván... ----

Magyar Magyar Német Német
Nagy Iván... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Nagy Iván

(felsőgyőri), történetiró, szül. Balassa-Gyarmaton (Nógrád) 1824 junius 18-án. Atyja, Ferenc, több vmegye táblabirája s Nógrád vmegyének 24 éven át (haláláig, 1843 okt. 25.) levéltárnoka. Iskoláit Egerben, Esztergomban, Vácon járta; a jogot magánszorgalommal tanulván, Losoncon és a pozsonyi kir. jogakadémián tett vizsgálattal végezte. Mint kir. táblai jegyző (jurátus) ez időszakot az 1847-48. országgyülés alatt Pozsonyban saját költségén töltötte. Majd Pesten jurátuskodott, mig 1848 aug. 17. felcsapván honvédnek, Pápára a 7. honvéd zászlóaljhoz osztották be; ebben részt vett a Teleki Ádám gr., majd Moga vezérlete alatt Jellachich ellen folytatott védőharcban okt. 25-ig, amidőn őrmesteri ranggal áthelyezték Budapestre, hol közben nov. havában az ügyvédi vizsgálatot is letette. Pesten az Üllői-kaszárnyában szervezett 49. zászlóaljhoz jutott, melynek egyik századával lekerült Aradra, majd Bemhem (ápr. végeig), azután Vécsey táborába a temesvári ostromsereghez. Közben az oláhok ellen a zarándba küldött expedicióban is részt vett. 1849 jul. 18-tól Dembinsky-Mészáros hadtestéhez csatlakozva, Szegedtől Temesvárig végig harcolta (mint al-, majd mint főhadnagy) a magyar sereg végső küzdelmeit, mig végre az aug. 9-iki temesvári ütközet után, a sereg feloszlása rémes időszakában, Déva határából visszafordulva, élete veszélyei közt haza felé vette útját. Szept. 4. eljutott Bujákig (Nógrád), hol biztos rejtekhelyén 1850 aug. 17-ig lappangott, midőn alávaló árulással följelentetvén a zsandárok a vmegye székvárosába vitték, hol azonban, igazolás föltétele alatt, kezesség mellett, szabad lábra helyezteték. A besoroztatás elkerülése végett egy Olaszországban telelő grófi házhoz (Berchtold gr.) szegődvén, kinn tartózkodott mindaddig, mig a volt honvédségért való feleletre vonás alól egy általános császári rendelet mindenkit fölmentett. Igy biztonságba jutván, 1853-55. szülőhelyén ügyvédkedett, s irogatott az akkori néhány folyóiratba. Toldy Ferenc felszólítására könyvtári tisztségért folyamodván, 1855 aug. 1. kineveztetett a pesti egyetem könyvtárához első tisztnek, s még azon évben szept. 27. nőül vette Csató Máriát, az iró Csató Pálnak leányát. 1859 márc. 21. a meghalt Reguly Antal helyett ő lett a könyvtár első őre. Ott szolgált 1870 márc. 1-ig, midőn Greguss Ágost képviselőházi naplószerkesztő egyetemi tanárrá neveztetvén, annak unszolására a képviselőház naplószerkesztője lett. Orvosai tanácsára azonban a fővárost elhagyni s haza nyugalomba vonulni kényszerült. Kilenc évig sinylődott otthonában, a nógrádvármegyei Horpácson, betegen, tehetetlenül; később legfeljebb iratainak rendezésével, kéziratok másolásával s immár mintegy 12 000 kötetre tehető, kéziratokban, inkunabulákban, editio princepsekben gazdag könyvtárának összegyüjtésével szórakozván. 1888 körül a vármegyétől rábizott történet megirásához először is az adatok gyüjtésével fogott. E mellett 1890 nov. elején tett indítványával egy vármegyei muzeumtársulat alapítását kezdvén meg, azt 1891 nov. 29. tartott ünnepélyes üléssel megnyitotta. Közben szorgalmasan dolgozott a vmegyei hirlapba. Első önálló cikke 1844-ben jelent meg a Világ 51. számában: Egy népfaj (a cigány) hazánkban. 1845-46. számos népdal- és mese-gyüjteményt küldött be a Kisfaludy-társasághoz s ezeket Erdélyi János fel is használta a Népdalok és Mondákban. 1847-48. több cikket irt a Honderübe s a Magyar Akad. Értesítőbe, a Hölgyfutárba, a Losonci Phönixbe stb. Nagyon becses 1853. velencei történeti kutatásairól tett jelentése s Gritti Alajos életéről és viszonyairól négy eredeti kézirat nyomán irt értekezése a M. akad. Értesítőben, s Menyői Tolvaj Ferenc XVII. sz.-beli iróról s Corvin János velencei nevezetességéről az Új M. Muzeumban közölt tanulmánya. 1854. kezdte meg (a Divatcsarnokban) a történeti népregék közlését, egyúttal sokat dolgozván Vahot és Kubinyi képes folyóirata (Magyarország képekben) számára is. 1857. indította meg Magyarország családi címerekkel és leszármazási táblákkal címü nagy és alapvető munkáját, mely 1857-65., illetőleg a pótkötettel 1867-ig 13 hatalmas kötetben örökre forrásmunkája marad a magyar genealogiának. A m. tud. akadémia, amint újraszervezése után tagokat választhatott, már az első két kötet megjelenése után sietett őt (1858 dec. 15.) levelező tagjainak sorába iktatni. Székét Adalék a magyar címertanhoz c. értekezésével foglalta el. (Megjelent a M. Akad. Ért.-ben 1860). A mellett, hogy minden évben megjelent e művéből egy-egy kötet, számos más kiadvánnyal gazdagította a magyar irodalmat. Szorgalmasan irt továbbra is az Új M. Muzeumba, Tört. Tárba, Vasárnapi Újságba és sok más lapba. Önálló kötetei ez időből: A Lubellei és Kisfaludi Lipthay-család nemzedékrende és oklevéltára (Pest 1858, 4-r.); Tököly Imre secretariusának, Komáromy Jánosnak törökországi diariuma és experientiája (Pest 1861). Knauz Nándorral 1862. indította meg a Magyar Tud. Értekezőt, melynek két kötetébe a legkiválóbb tudósok dolgoztak. A bevezetés és zárszó s minden füzetben az irodalmi napló, krónikai jegyzetek s apróságok N.-tól valók. 1863. adta ki az akadémia Monumentái közt Thököly Imrének 1693-94. évi naplóját (Pest 1863). Sok újat tartalmaznak a várrendszer némely viszonyairól a M. Akad. értesítőben 1866. közlött tanulmányai is. 1867. buzgó részt vett a magy. történelmi társulat megalapításában s kezdettől fogva egyik legtevékenyebb munkatársa volt a társulat közlönyének, a Századoknak. Nagy feltünést keltett 1869. a Pesti Naplóban Nagyszerü felfedezések, vagy Nincs többé aranybulla s A velencei hirhedt fölfedezések c. két tárcacikke, mellyel Mircse János velencei kutatásait kellő értékökre szállította alá. 1870. számos becses közléssel támogatta az Archaeol. Értesítőt s egyik alapítója volt a genealogiai társulatnak, mely alelnökévé választotta s melynek közlönyébe, a Turulba, kezdettől (1883) fogva becses tanulmányokat és adalékokat irt. 1870. kezdte szerkeszteni a képviselőház és egyes bizottságot naplóit, melyekből 1878-ig 59 hatalmas kötetet állított egybe. Ez emésztő munkássággal egyidőben önállóan adta ki Rhédei László tört. maradványait (1871); a Gróf Zichy-család okmánytárát (Nagy Imrével és Véghelyi Dezsővel együtt, 1871-74., három kötetben); Emlékbeszéd Érdy János fölött (1873); Egy főbenjáró per a XVII. századból (1873); Magyar diplomáciai emlékek Mátyás király korából (1875-78., négy kötetben); Az utolsó Árpádházi király trónralépte (1876); Brutus János Mihály Magyar historiájának III. kötete (1876, az első kettőt Toldy Ferenc adta ki). Rendkívüli buzgóságáért a m. tud. akadémia már 1874 máj. 21. rendes tagjai közé választotta a jeles tudóst, ki azonban 1879-től súlyos betegsége miatt egy ideig nem működhetett az irodalomban és csak 1883-tól fogva folytathatta azt nagyobb hévvel a szaklapokban. 1885. jelent meg Siebmacher Wappenbuch-jának IV. kötete gyanánt: Der Adel von Ungarn sammt den Nebenländern (Nürnberg 1885), melynek alapjául N. gyüjteménye szolgált; neve azonban csak az első hét füzeten áll. ugyanakkor irta meg Drégely várának történetét (a Szondy-albumban). 1890 óta számos cikke jelent meg a Nógrádi Lapokban, hol különösen a vármegye történetéhez szolgáltatott becses adalékokat; a király látogatása alkalmával külön lenyomatban is megjelent Balassa-Gyarmat története (1891). Az Irodalomtört. Közl.-ben Juhász Mátéról s Barcsay ábrahámnak feleségével folytatott levelezéséről értekezett (1893). Jelenleg Nógrád vármegyének két nagy kötetre tervezett történetén dolgozik.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is