Nagy László

(Kisújszállás, 1857. jún. 27.?Bp. 1931. febr. 25.): a gyermektanulmánynak mint tud.-nak úttörő kutatója, mint mozgalomnak szervezője és irányítója. A középisk.-i tanári diploma megszerzése után a Bp.-i II. ker.-i (1881?1907), majd a VI. ker.-i áll. tanítónőképzőben tanított. Kezdetben a szaktárgyait (term.-rajz és term.-tan), majd lélektant és ped.-t. Ez utóbbi intézményben megszervezte a lélektani laboratóriumot, amely továbbképző közp.-ja lett a kísérleti pszich.-nak és gyermektanulmánynak. Az Apponyi Kollégiumban a kísérleti lélektan előadója (1916?). 1918-ban tanítóképző int.-i szakfelügyelő. A forradalom és a tanácsköztársaság után az azokban vállalt aktív részvétele miatt 1922-ben nyugdíjazták. Ezután megszervezte a Fővárosi Pedagógiai Szeminárium lélektani laboratóriumát, melynek haláláig vez.-je. Itt pályaválasztási és tehetségvédelmi kérdésekkel foglalkozott. A Magyar Tanítóképző Intézeti Tanárok Országos Egyesülete megalakulásakor (1899) főtitkárává választotta, s főszerk.-je lett a Magyar Tanítóképző c. folyóiratnak. Szervező munkája mellett részt vett a lélektan és a ped. új ttv.-ének kidolgozásában. Kezdeményezte (1893), majd megszervezte az Országos és Egyetemes Tanügyi Kongresszust II. (1896), szerkesztette annak naplóját ( tanügyi kongresszus). Ennek napirendjére felvétette a gyermekpszich. kérdésének tárgyalását. A lélektan és a ped.-oktatás modernizálása érdekében 1903-ban kezdeményezte, 1906-ban megszervezte a Magyar Gyermektanulmányi Társaságot, ennek haláláig ügyvez. elnöke, és szerkesztette A Gyermek c. folyóiratát. A gyermektanulmány területén a gyermek érdeklődésének, erkölcsi, érzelmi fejlődésének menetét, tv.-szerűségeit tárta fel. Az érdeklődéssel kapcsolatos kutatási eredményei nemzetközi elismerést váltottak ki (Meumann, Piaget stb.). Első nagyobb kutatásának eredményeit a Fejezetek a gyermekrajzok lélektanából (1905) c. kötetben tette közzé. A gyermek érdeklődésének lélektana (1908) c. műve, az intellektuális és érzelmi alapozású érdeklődéselméletek kritikai elemzése után megállapította, hogy az érdeklődés folyamatában a lelki élet különböző elemei vesznek részt, de a ?folyamatirányító, mozgató eleme az érzelem?. Az érdeklődés fejlődésének fokai (szakaszai) szerinte az érzéki, a szubjektív, az objektív, az állandó és a logikai érdeklődés. Ezeknek a fokoknak sajátosságait és az érdeklődés motívumait elemezve nev.-tani-didaktikai következtetéseket vont le. A gyermek erkölcsi fejlődését vizsgálva ?ált. erkölcsi fejlődési tételeket? állapított meg, s ezekhez is ped.-i következtetéseket kapcsolt. Lélektani vizsgálatai ped.-i indíttatásúak és gyakorlati ped.-i következtetésekhez vezettek. Elmélet és gyakorlat így szervesen összekapcsolódik kutatásaiban. Meggyőződése, hogy a gyermeklélektani vizsgálatok nem új célokat, hanem új módszereket és eszközöket kínálnak a ped. számára. A gyermektanulmány feladata alapvetően a ped. empirikus alapvetése lehet. A nev. végső céljainak megállapítása a szociológia feladata, de a közbeeső célok a gyermeki fejlődés fokaitól függenek, mivel a fejlődés minden fokának ?sajátos jellege, iránya van?. Vizsgálatai alapján új fejlődéstani didaktikát és ttv.-et dolgozott ki. A Didaktika gyermekfejlődéstani alapon (1921) c. könyvében a korabeli uralkodó felfogástól eltérően az oktatás feladata tiszta objektív szemléletek létrehozása, s ennek van egy előkészítő szakasza (az érdeklődés felkeltése) és a tulajdonképpeni oktatás (az objektív szemléletek keletkezése). Ebből következően Nagy László szerint a tanítás a szabad term.-tel, az emberekkel, a társ.-mal való közvetlen kapcsolatra épül, s fő módszere a tanuló foglalkoztatása. A tanteremben töltött időt az ismeretek összefoglalására, rögzítésére és tudatossá tételére kell fordítani. Az isk.-i tanulást és tanítást nem az ismeretek, hanem a gyermek fejlődése felől közelítette meg, annak pszichikai lényegét emelte ki, ezzel új oldalról világította meg az oktatás fejlesztő hatását. Az oktatás anyagát is a fejlődési fokok (ciklusok) szerint csoportosította. A ciklusok mindegyikében külön lélektani célt és nev.-i eszményt fogalmazott meg. A ttv. a tudás gyarapításával együtt a személyiség fejlesztésére helyezte a hangsúlyt. Az ismeretszerzésben az induktív utat helyezte előtérbe, s ebben a felfogásban az oktatási szituáció lényegében problémamegoldást jelent s meghatározó a tanuló öntevékenysége, aktivitása. A pedagógus alapvető feladata ennek irányítása. Didaktikai és ttv.-i koncepciójában kifejeződik sajátos munkaisk.-elmélete, mely az alkotó munkát tekinti meghatározó, ált. módszertani elvnek. A ciklusonkénti tantárgy csoportosítás különbözik a modern korabeli lélektani alapozású ttv.-ektől is, ciklusonként heterogén tárgyakat egyesít lélektani-ped.-i kritériumok alapján. Didaktikai-metodikai és ttv.-i felfogása a korabeli oktatás uralkodó verbalizmusának kiküszöbölését célozta. Gyermekfejlődéstani felfogásából szervesen következett isk.-szerv.-i javaslata. Ennek alapelvei: az egyéni szabadság elve, a nemzeti köztudat ápolása, aközösségi érzés fejlesztése, a demokratizmus. Az isk. gyermekvédelmi intézmény is; kötelessége az egészségügyi, az erkölcsi védelem és a tehetséggondozás. Az isk.-rendszer alapja a kötelező nyolc-oszt.-ú népisk. Itt oszt.-tanítás folyik, de megfelelő feltételek esetén bevezethető a szaktanítás. Az isk. egységes intézmény, szerv.-e, tanulmányi rendje azonos, a belső berendezkedés szabadságát azonban biztosítani kell. Az oktatás a munkaisk. elve alapján, a gyermektanulmányi szempontok figyelembevételével történik. Elvégzése után a tanulók a négyéves továbbképző isk. három típusában, azaz a gazdasági, ipari és kereskedelmi isk.-ban tanulhatnak. A középisk. alsó három oszt.-ában a tanulók ált. műveltséget és korlátozott szakszerű képzést kapnak. A tantárgyak ?term.-tud.-i?, ?szellemi tud.-i? és ?művészi? csoportra oszthatók. Egyik csoportból a másikba átlépés akadálytalan. A két évfolyamú líceum a középisk.-hoz kapcsolódik s az életpálya-csoportok műveltségtartalma szerint term.-tud.-i, matematikai, közgazd.-i, bölcsészeti fakultásra oszlik. A középisk.-t végzettek tud. szakisk.-kban vagy szabadegy.-en tanulhatnak. Ez a reformterv egyenesen kapcsolódik Eötvös 1870-ben készült javaslatához. reformpedagógia Magyarországon.

F. m.: Fejezetek a gyermekrajzok lélektanából. Bp. 1905.; A gyermektanulmányozás mai állapota. Bp. 1907.; A gyermek érdeklődésének lélektana. Bp. 1908., németül: Psychologie des Kindlichen Interesses. Leipzig, 1912.; A háború és a gyermek lelke. Bp. 1915.; Az Új Iskola célja, pedagógiai és didaktikai alapelvei, tantervének megokolása. A Gyermek, 1916. 22?31., 285?294.; A magyar közoktatás reformtervezete. A Gyermek, 1919. 210?215.; Didaktika gyermekfejlődéstani alapon. (A nyolcosztályú egységes népiskola tanterve. II. rész.) Bp. 1921.; Válogatott pedagógiai művei. (Vál., bev. tanulmány Nagy S.) Bp. 1972.

Köte Sándor

Szerkesztette: Lapoda Multimédia