(felső-büki), országgyülési követ, a magyar tud.
akadémia igazgató tanácsának tagja, századunk első felének egyik nagy szónoka s
államférfia, szül. Fertő-Szt.-Miklóson (Sopron) 1777 szept. 28., meghalt
Bécsben 1857 márc. 26. Tanulmányait az atyai háznál, majd a soproni
gimnáziumban és a pozsonyi akadémiában, a jogot Pesten végezte, hol aztán
nagybátyja, az akkori királyi személynök oldalánál hites jegyző volt s ügyvédi
oklevelet is nyert. Az 1797-iki s 1805-iki nemesi fölkelésekben kapitányi s
később őrnagyi rangot viselt. Majd a megyei közélet s gyülési szereplés
nyilvános pályájára lépett, s csakhamar kitünt az ősz táblabirák tekintélyes
során szónoki tehetségével és rettenthetetlen bátorságával. 1807., harminc éves
ifjú korában, követté választották a pozsonyi országgyülésre, hol azután magas
szónoki és államférfiui tehetségei tágabb térre találtak. Népjogok,
népképviselet, egyenlőség, s a kiváltságos nemesi alkotmány sáncainak
lerombolása távol állott programmjától. de lelke egész melegével, szónoklata
teljes erejével védelmezte az elnyomott jobbágyságot, merészen ostorozta a
lefelé dölyfös, felfelé szolgai, önző oligárkiát, az úrbéri visszaéléseket, a
fosztogató adórendszert, a tisztviselők zsarnokságát s a megyei nepotizmust. A
monárkia terhes és zilált pénzviszonyai birálásában is, szabatos pénzügyi
ismeretek és rendszeres tanulmányok nélkül, egyedül józan esze s gyakorlati
tapintata segélyével ugy kitüntette magát, hogy a következő országgyülések is
jónak látták e tárgyban az általa kijelölt úton járni. ugyanazon országgyülésen
irta Idea c. emlékiratát, mely a királyi propoziciók tárgyában a királyhoz
intézendő felirat alakjába van öntve s kétségtelen bizonysága annak, hogy ő már
ekkor bölcs és meggondolt terv szerint járt el, igyekezett a királyi
előadásoknak a nemzet részéről készségesen elfogadott teljesítését a nemzeti
kivánatok és sérelmek orvoslásának szükségével elválaszthatatlan kapcsolatba
fűzni, s fősúlyt helyezni a nemzeti jellem és géniusz figyelemben tartására; a
hadsereg kellő képességének s a hadviselési sikereknek feltételéül állítani fel
a tisztek hazafiságát és magyar nyelv tudását stb. Az országgyülés befejezése
után, melyen országos hirre emelkedett, még kétszer, ugymint 1809. és 1813. s
igy összesen négyszer vett részt a nemesi felkelésben, s eközben
aranysarkantyus vitéz is lett, s Kazinczy Ferenctől (1811 február 5-éről)
Szeghalomról üdvözlő s hódoló hangu levelet és minden oldalról magasztaló versezeteket
kapott magyar és deák nyelven; tisztelői levétették arcképét is. De a kormány
utasítást adott Esterházy hg. Sopronvármegyei főispánnak, hogy követté
választatását minden áron meggátolja, s igy a dicsőség koszoruival elhalmozott
ifjú szónok a következő 1808-iki és 1812-iki országgyüléseken nem vehetett
részt. 1825-ig csak a vmegyében folytatta alkotmány-, nemzet- és népvédői
szerepét. Időközben az 1812-iki országgyülés IV. t.-cikke szerint a Magyar- és
Stájerország közti határok kiigazítása tárgyában még 1807. kiküldött országos
bizottság tagja volt. Az 1825 szept. 11-ére összehívott országgyülésre Sopron
vármegye egyértelmüleg kikiáltotta N.-t országgyülési követté. Oly követi
utasítással ment az örökké emlékezetes 1825-iki országgyülésre, melyben saját
eszméi s óhajtásaira nézve erős támaszt találhatott, s melynek készítésében fő
részt vett. A hosszu és érdekes tanácskozásokban lényeges vezérszerepet vitt;
ekkor is a nemzetiség megmentése és a jobbágyság sorsának javítása volt első
sorban törekvésének fő célja. A magyar nyelv és nemzetiség ügyének pedig ő volt
legelső rendü bajnoka, s főképen az ő lángszavainak köszönhető, hogy a magyar
akadémia ez országgyülés folytán, Széchenyi István gr. és társainak nagylelkü
ajánlata alapján létre jött. A nov. 23-iki kerületi ülésen tartotta azt az
elragadó beszédet, mely a hazafi szivek óhajtásában már régebben ápolt eszmét
egyszerre létre hozta. A következő 1830-iki országgyülésen ismét jelen volt, de
itt már, ugy látszik, megdöbbenve állott meg a rendszerén messze tul menő
eszmék áramlatával szemközt, s ettől fogva mindinkább konzervatív és mérséklő
úton kezdett járni, s több ízben határozottan fellépett a demokrata elvek
ellen, melyek által nem hitte megvédhetőnek a szabadságot, amint azt ő
értelmezte, s az ország erejét és biztos fennállását. Bekövetkezett, amit várni
lehetett. Bár a nemzeti nyelv ügyében ismételve erélyesen kardoskodott, a
sérelmek orvoslását buzgón sürgette, az adózó nép érdekeit hiven védelmezte: az
országgyülésen népszerüsége már csökkenni kezdett; a következő 1832-36-iki és
1839-40-iki országgyüléseken pedig azt a keveset is elvesztette, mely számára
még fennmaradt. Pedig ő nem lett mássá, hanem a viszonyok s körülmények
alakultak át; a világítás változott, melyben viselkedése feltünt, s a szemüveg,
melyen keresztül birálták eljárását. Politikai szinváltozással vádolták,
gyanusítani kezdték, s letépték hervadt koszoruit. Az 1840-iki országgyülés
után, melyen még egész bécsi befolyását felhasználta a politikai elitéltek
megmentésére, végképen visszalépett a közpályáról, s csak megánkörökben és
olykor a sopronvármegyei gyüléseken hallatta éles birálata hangjait a neki nem
tetsző állapotok felett. Az 1848. nagy átalakulás s a szabadságharc története
nem ismeri N. nevét; az arra következő abszolut rendszer ellen azonban, a
döblingi prófétával együtt, a nem kompromittált hazafi bőven szórta élcei
találó nyilait. Részint falusi birtokán, részint Pozsonyban élt Pálffy gr.
zárgondnokának minőségében; élete végső éveit pedig Bécsben és a Bécs melletti Inzersdorfban
élte át, hol régi kortársai gyakran felkeresték; s a fáradt öreg végre 80 éves
korában Bécsben gutaütésben halt meg s felső-büki birtokán tétetett örök
nyugalomra. Mint a Magyar akadémia igazgatósági tagja felett Tóth Lőrinc
tartott emlékbeszédet 1874 jan. 26., politikai s emberi jellemének méltányló
elégtételt szolgáltatva. Hasonló szellemben irt felőle Csengery Antal a Magyar
szónokok és státusférfiak és a Történeti tanulmányok és jellemrajzok c.
könyveiben.
Forrás: Pallas Nagylexikon