nasszerizmus
Egyiptom 1954-1970 közötti államfőjéről, Gamal Abdel Nasszerről elnevezett pol. irányvonal, melynek ideológiai
alapja a kispolgári arab szocializmus és a nacionalizmus. Nasszer a pol. gyakorlat során felismerte, hogy az
inperializmus és a feudalizmus ellen folytatott harcot össze kell kapcsolnia, és hogy ebben, valamint gazd. nasszerizmus
reformjainak megvalósításában a SZU-tól és a többi szoc. országtól számíthat tényleges segítségre. Az ország
gazd. függetlenségét a gazd. élet kulcspozícióinak államosításával kívánta megteremteni. A nevével fémjelzett
pol. ugyanakkor alábecsülte a tömegek szerepét, s távol tartotta őket a közélettől. Nasszer halála után a
nemzeti burzsoázia jobbszárnya megerősödött, előretörésével a nasszerizmus háttérbe szorult. Ennek egyik
következményeként Egyiptom 1975 márciusában egyoldalúan felbontotta a szovjet-egyiptomi barátsági és
együttműködési szerződést, majd amerikai közvetítéssel Camp Davidben különmegállapodást kötött Izraellel
(1978), és ezzel megbontotta az arab országok addig egységes frontját.
Szerkesztette: Lapoda Multimédia
Kapcsolódás
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|