Négyesy
László, esztetikus, nyelvész, irodalomtörténetiró, szül.
Szentesen (Csongrád) 1861 márc. 6-án. Középiskoláit u. o. és Egerben, felsőbb
tanulmányait a budapesti egyetem bölcsészeti karán és Bécsben végezte. Már
egyetemi hallgató korában mutatkozott kiváló tehetsége a művészetek
osztályozásáról irt értekezésében s korán megkezdett verstani vizsgálódásaiban.
Budapesten szerezte meg tanári és doktori oklevelét. 1885. az egri kat.
főgimnáziumhoz hivták meg helyettes tanárnak, s már a második iskolaév közepén
rendes tanárrá léptették elő. 1887. az akkori állami kezelésbe vett szolnoki
főgimnázium rendes tanárává, 1891. a budapesti tanárképző intézeti gyakorló
főgimnázium rendes vezető tanárává nevezték ki. 1893. a budapesti tud.
egyetemen az irodalmi segédtudományok (költészet- és szónoklattan, stilisztika)
magántanárává habilitálták. A m. tud. akadémiának 1896-tól levelező tagja és
tagja a magyar pedagogiai társaságnak is. Szerkeszti és nagyrészt irja e
Lexikon magyar irodalmi, poetikai és retorikai cikkeit. 1896 óta szerkesztője a
pedagogiai társaság folyóiratának, a Magyar Paedagogiának. Főleg a verstan az,
melyet eddig legkitartóbban művel. A természetes magyar versmondás két
tüneményét, az ütemegyenlőséget és ütemfeleződést a tudományos ritmika elveinek
alkalmazásával önálló elméletben fejtegeti. Idevágó művei: A magyar verselmélet
kritikai története (Kisfaludy-társaság Évlapjai, XXI. kötet s külön is, 1887);
A magyar vers (Általános verstani elvek. A magyar vers szerkezete, Eger 1887)
és Magyar verstan (Budapest 1886). A Kisfaludy-társaság 1889-ik évi pályázatán
A mértékes magyar verselés története (A klasszikai és nyugat-európai formák
irodalmunkban) című munkája elnyerte a Lukács Krisztina pályadíjat (Budapest
1892). E körbe vág még számos értekezése (Az ugor összehasonlító verstanról,
Budenz-Album, 1884; A verstan-tanítás módszeréről, Tanáregyl. Közl. 1888;
Verstani kérdések, Nyelvőr 1890 stb.). A magyar verselméletnek, valamint a
nyugat-európai és klasszikus versformáknak a mi irodalmunkban fejlett történetét
további tudományos vizsgálódások számbavehető és veendő alapjául ő irta meg
először. A mellett nyelvészeti dolgozatokkal is foglalkozik. A szegedi
nyelvjárás c. értekezése (Nyelvőr 1886) az akadémiai Sámuel-díját nyerte. (Ide
valók még a Nyelvőrben: Megérett kérdések; Eny, enyhe, enyhében; Tul a dunai;
azután birálatok stb.) Az irodalomtörténet terén, említett verstörténeti
dolgozatain kivül, kiadta életrajzzal és jegyzetekkel Rádai Pál (1889), Amade
László (1892), Faludi Ferenc (1896) verseit (kritikai kiadásokban). Dolgozott a
Képes Irodalomtörténetbe. Endrődi S. antologiájának a verstani bevezetését ő
irta. Két tankönyve, Stilisztika és Szerkesztéstan (Budapest 1895), messze
felülemelkedik a tankönyvek rendes szinvonalán s különösen a stilisztika és nyelvtan
közötti kapcsolatnak egészen eredeti és önálló feltüntetésével és
felhasználásával tudományos értéke van.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|