(jura possessionaria). A magyar magánjog mindenkor
különbséget tett nemesi, polgári és paraszti javak között. Kivételt alkottak a
szabad kerületek; Erdélyben a székely és a szász föld. A N. többféle nemeit
különböztették meg a HK. 1. 24.§ 4. Alapján, amely szerint: «birtoki jog (jus
possessionarium) alatt közönségesen értendők: várak, kastélyok, erősségek,
kulcsos városok, mezővárosok, faluk, birtokrészek, földek, rétek, erdők és
puszták», amely felosztás alapján különös jelentőséggel birtak: az
uradalmak(dominiumok), a többek által felosztva birt birtokrészek vagyis az u.
n. közbirtokosságok (compossessoratus) és a nemesi telkek (curiae nobilitares).
A nem nemeseknek 1844. évig nemesei javakra nézve
birtokképességük nem volt. Újabb jogtörténeti tanulmányok kiderítették ugyan
ezt s Wenzel Gusztáv a Magyar és erdélyi magánjog rendszere címü nagy művében
kimutatta, hogy jogunknak ez a tétele sem a Hármaskönyvön, sem hazai
törvényeinkben nem alapult s hazánk magánjogi rendszerének szellemével is
ellenkezett. De bármiként csúszott is be az jogunkba, a tétel mint tény
elvitázhatatlan, s Kelemen élő jogot tanított, midőn azt tanította: «quod soli
nobiles sint jurium possessionarium tenendorum capaces» s tény, hogy
törvényhozási intézkedésre volt szükség, mely (1884. IV. t.-c.) a nem
nemeseknek a nemesi javakra vonatkozólag birtokképességét megállapította,
rendelvén, hogy «az országban s kapcsolt részeiben született, állandóan lakós
törvényesen bevett bármely vallásu nem nemes honfiak, általuk bármi címen eddig
szerzett v. jövőben szerzendő nemesi javakra nézve nemesség hiánya miatt, nem
birhatási ügyúton ezentul nem háborgattathatnak». E törvény után is
birtokképtelenek voltak az idegenek és a zsidók. Az idegenekre nézve csak az
1852. Évi november 29-iki ősiségi pátens 14. §-a mondotta ki, hogy «bárminemü
fekvő javak szerzésében a honovulás v. belföldiség hiánya miatt senki sem
gátoltathatik». A valláskülönbségnek a magánjogokra befolyását is csak az
ausztriai polgári törvénykönyv behozatala szüntette meg. Az Országb. Ért.
(1861) 22. §-a pedig a vallás különbségéből kifolyó, az ausztriai törvények
uralma alatt bővített polgári magánjogokat jelen állapotukban meghagyta. A
birtokképesség további korlátozása az u. n. holtkézi törvény, amely a
főpapokat, egyházakat és monostorokat új birtokszerzéstől eltiltotta, hacsak a
király egyes esetekben felmentést nem ad. A holtkézre vonatkozó s mindeddig
törvény által el nem törölt törvények az 1498. LV. És LXV., 1647. XVII., 1715.
XVI. T.-c. 5. §. Legújabban a megy, kir. Kuria a holtkézi törvényeket többé
érvényben nem levőknek nyilvánította. Egyebekben az 1848-iki törvényhozás által
inaugurált reformok folytán a nemesi, polgári és paraszti javak közötti
különbség nagyrészt csak jogtörténelmi értékkel bir.
Forrás: Pallas Nagylexikon