Nemességigazoló per
(processus legitimatorius v. productionalis), Mária Terézia
hozta be 1774., az addig divatozott nemesség általános vizsgálata (l. o.)
helyébe. A pert a megyei tiszti ügyész indította az ellen, akinek nemessége
kétes volt, vagy pedig a tiszti ügyész ellen az, aki nemesnek állította magát,
de nem volt a nemesség gyakorlatában. A bizonyítási teher mindig azt illette,
akinek nemességéről szó volt. A bizonyítás kétféle volt: vagy gyökeres (proba
radicalis), mellyel az illető magát a nemesi jogot bizonyította, ami nem volt
könnyü dolog, mert a gyökeres bizonyításhoz szükséges volt a nemességnek alapul
szolgáló privilégiumnak, tehát adománylevélnek, címeres levélnek vagy
honfiusítási oklevélnek előmutatása és a nemesség első szerzőjétől való
törvényes származásnak bizonyítása. Bizonyos esetekben azonban kevesebbel is
beérték. A bizonyítás második és könnyebb módja az volt, midőn az illető nem
magát a nemesi jogot, hanem csak a nemsség gyakorlatát bizonyította. Ennek
bizonyítására a vármegye bizonyítványa elegendő volt, de más módon is lehetett
biznyítani, p. ha valaki bebizonyította, hogy 1844 előtt nemesi hivatalt viselt
(mert általános hivatalképességgel a nem nemeseket csak az 1844. V. t.-c.
ruházta fel). A pernek illetékes birája a megyei törvényszék volt, másodfokban
a helytartó tanács, legfelsőbb fokban az udvari kancellária útján a király
döntött. Ez tehát közigazgatási per volt. Az ügy végleges eldöntéséig a status
quo fenmaradt.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|