Német jog

egyrészt a Németország területé érvényes, másrészt a német nemnzeti jogforrásokból származó jog. A két fogalom nem azonos, aminek oka az, hogy a Németországban érvényes jog nem kizárólag nemzeti eredetü, s a hazai jogforrások mellett idegen recipiált jogok érvényesek. Sőt a jogfejlődés oly irányt vett, hogy főleg a magánjog terén az idegen jog Németország közönséges jogává vált, s mellette csak azok az jogintézmények tartották meg érvényöket, amelyek a német nemzeti jelleggel s a német népélettel legszorosabb összefüggésüknél fogva a német jogfelfogás legsajátosabb kifejezését képezték. A birodalmi törvényhozás azonban leginkább a közjog, a perjog s a büntetőjog terén volt tevékeny. Az idegen jog a római jog, a kánoni jog s a longobard hűbérjog, az u. n. Libri Feodorum. A Németországban érvényes római jogot - ellentétben a riszta római joggal, miként az a római birodalomban hatályban volt, vagyis az u. n. Institutiókkal - pandektajognak nevezik, amely tehát a német törvényhozás, szokás studomány által módosított s a német birodalomban tényleg hatályban levő római jogot jelenti. Az idegen jognak hatálya nem törvényhozási tényen, hanem szokás útján végbement u. n. recepción alapszik. A XII. s köv- sz-okban Bolognában kiképzett német jogtudósok ugyanis hazájukba visszatérve, itt a római jogot a gyakorlatban kezdették alkalmazni, mit a római jognak benső tökélye mellett nagyban előmozdított az, hogy a német-római birodalmat az ó-római birodalom folytatásának szerették tekintetni.

Azokban az országokban, hol az eddig említett jogok hatályosak, vagyis az u. n. közönséges jog országaiban (Länder des gemeinen Rechts), a különféle jogforrások ily sorrendben érvényesülnek: 1. az élő szokásos jog; 2. a birodalmi törvények; 3. a kánoni jog, 4. a római jog. Ez azonban nem ugy értendő, mintha a római jog alkalmazása csak kivételes volna, ellenkezlőleg a római jog a szabály, aki a római jogra hivatkozik, az mint mondani szokás «fundatum habet intentionem», s a római jog ak tétele csak annyiban nem érvényes, amennyiben annak az élő szokásjog, birodalmi törvény v. a kánoni jog ellent mond. A nemzeti szellemb ébredésével a római jognak ellenesei támadtak, kik a hazai eredetü jogforrásoknak az eredetében mégis csak idegen jog által félreszorítását tűrni nem akarták, s a német eredetü jognak diadalra jutásán fáradoztak. Igy támadt a romantisták és a germanisták két ellentétes tábora. A germanisták törekvései számos államban a magánjognak kodifikációjára vezettek. A kodifikáció a római jogot formaszerü érvényétől megfosztotta, de az eddigi kodifikációk legalább a római jognak elveit nélkülözni nem birták. A történelmi fejlődés záróköve az egységes német birodalmi polgári törvénykönyv lesz, amelynek javaslata több mint 20 évi fáradalmas munkának eredménye; legújabban a törvényhozó testület elé terjesztett, miután a jognak egyéb területein a jogegység megvalósítása már nagyrészt sikerült. Kiemelendők különösen az 1848-iki váltótörvény, az 1861-iki kereskedelmi törvénykönyv; a német büntető törvénykönyv (1872), a német büntető és polgári perrendtartás, csődeljárás (1877) stb.

Forrás: Pallas Nagylexikon